Belvárosi kukaroncsok
2017. október 12. írta: városjáró

Belvárosi kukaroncsok

Budapest belső városrészeiben (5.-6.-7.-8. kerületek) több tucatnyi helyszínen találkozni fedelüket vesztett, vagy lecsukhatatlan módon megsérült közterületi szemeteskukákkal. Azokkal a kis zöld műanyag tartályokkal, amiket a 80-as évek óta ismerhetünk.
Nem igazán tolerálható, de sajnos előfordul, ha egy-két jabranc ilyen szemétedényeken próbálja meg levezetni nagyvárosi frusztrációiból fakadó agresszióját. Annyi önjelölt erőművész azonban mégsem munkálkodhat kies fővárosunkban, amennyi sérült, hiányos kuka látható az utóbbi időben belváros szerte.

Másrol lehet tehát szó. 


Visszagondolva a közterületi kukák állapotának alakulására, a jelenség felbukkanása az orosz elnök év eleji budapesti látogatása utáni időre datálható. Amikor a városban biztonságtechnikai okokból fedél nélkülivé tették - illetve nem egy helyen leszerelték, majd sérülten helyezték vissza - ezeket a közterületi szemétgyűjtőket. 

Nem önmagával az akcióval volt probléma, sokkal inkább annak kivitelezésével. És eredményével. Melynek hátterében az állhat, hogy nem szakszerűen (nyitókulccsal), és nem hozzáértő személyek közreműködésével végezhették el azt. Ennek következménye lehet, hogy belváros szerte hosszú idő óta ilyen kukaroncsok csúfítják az utcaképet és rontják Budapest köztereinek higiéniai állapotát.

Budapest minden lakosának és mindennapi életében közreműködő vállalatának közös érdeke ezen állandósulni látszó jelenség felszámolása. A megoldás érdekében célszerű volna a szemétedények ürítését végző FKF Zrt részéről egy átfogó belvárosi szemle megtartása, melyben regisztrálnák a sérült edényeket, majd eredeti működésük helyreállítása céljából gondoskodnának azok szakszerű cseréjéről.

A problémával természetesen megkerestük a témafelelős FKF Zrt-t is, hogy rendeződjön végre a belső városrészek közterületi kukahelyzete. Remélhetőleg partnerek lesznek a megoldásban! Rajtunk nem fog múlni.

kuka_6.jpgkuka_3.jpgkuka_5.jpgkuka_2.jpg

UPDATE!  2017. 10. 25.

Tisztelt Bejelentő!

Köszönjük megkeresését.
Tájékoztatjuk, hogy az utcai hulladékgyűjtők javításához, pótlásához,
illetve cseréjéhez felhasználható tartalék alkatrészeink, illetve
hulladékgyűjtő edényeink ideiglenesen elfogytak. 
A közbeszerzési eljárás folyik, ezért a pótlásokat, cseréket csak a
tartályok beérkezését követően tudjuk elvégezni. 
A kapott bejelentési címeket addig is rögzítjük.
Kérjük válaszunk szíves elfogadását!

FKF Nonprofit Zrt.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr5712958605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2017.10.30. 09:39:19

"Ideiglenesen elfogytak".
Ideiglenesen mikor lesznek újra, hogy aztán ideiglenesen megint elfogyhassanak?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.10.30. 12:16:31

Elkezdtem belemászni a témába. Egy ilyen kuka listaáron Br: 22 ezer Ft körül kapható. Ami nagy tétel esetén legalább 15%-kal olcsóbb lehet - pláne ha az adott cégtől egyéb termékeket is vesz az ember. Tehát cca. 18 ezer/db áron beszerezhető. Ez 1000 db utcai edény esetén 18 millió Ft. Civilnek soknak tűnhet, de egy FKF szintű - évi több milliárdból gazdálkodó - cég számára filléres tétel kéne legyen.
www.nidimpex.hu/kontenerkatalogus/1/1#tetel

Amögött, hogy mindez mégis gondot tud okozni, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt nevű holdingba való kötelező beterelés is állhat. Másfél éve ugyanis ez az állami vízfej kezeli az ország összes szemétszálítással foglakozó cégét, akiket hatósági árakkal tart sakkban, miközben késve - és adabszurdum a megszabottnál is kevesebb összeggel - fizet csak ki. Így azoknak fejlesztésre már nem jut. De lassan a napi tevékenységre is csak veszteséggel. Akárcsak Kádár idejében. Ez persze cseppet sem menti fel a maszatoló és a nagy előremenekülése közben épp elhasaló FKF Zrt-t - csak adhat némi plusz infót a rohadás hátteréről.

24.hu/belfold/2017/05/02/tizmilliarddal-tartozik-a-nemzeti-szemetdijszedo-az-fkf-nek/

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.11.02. 12:31:44

Egy ma érkezett friss FKF vezérigazgatói válasz szerint a november 13-i héten megkezdik a kukák javítását, pótlását.
süti beállítások módosítása