Dob utca 37. közpark
2017. december 14. írta: városjáró

Dob utca 37. közpark

2016 harmadik negyedévében nagy munka kezdődött az erzsébetvárosi Dob utca 37. mögötti hatalamas telken. A legutóbbi években parkolóként funkcionáló, de már jó ideje bezárt és pusztuló területen az Erzsébetvárosi Önkormányzat közpark kialakítását kezdte meg. Kitisztították és kármentesítették a területet, és úgy ígérték, 2017 elejére új parkkal bővítik a kerületet. Az átadásból azonban sajnálatos módon nem lett semmi. A terület képe mára kezdi felvenni korábbi, senkiföldje állapotát.
dob37_2_1.jpg
 
Megkerestük a beruházásért felelős Ezsébetvárosi Városgazdálkodási Irodát, melynek vezetőjétől szépreményű igérvényt kaptunk. A téjékoztatás szerint a park átadása nem lett (teljesen) elnapolva, épp csak csúszik bő egy évet.
 
dob37_1.jpg
Mint írják, a terület alatti épületmaradványok felszámolása és a balesetveszélyes állapotok megszüntetését követően koncepció terveket készíttettek a parkosításra az érinett lakóházakban élők bevonásával. A 2017-re igért megvalósításhoz szükséges kiviteli tervek elkészítése azonban nem zárult le, ennél fogva csak annak megszületése és elfogadása után indulhat majd meg a tényleges kivitelezés. Ez tahát az oka a jelenleg látható senkiföldje állapotnak. A befejezés (és a park átadás) várható határideje ezúttal 2018 vége.
dob37_3_1.jpg
 
Reméljük a legjobbakat!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr6513500053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sevylor 2019.05.20. 07:50:40

A közpark? szemmel láthatóan egy hónapja elkészült, ott semmilyen munka nem végződik, a fű és a bezárt kapu zöld.
A választással elfoglaltak valószínűleg nem tudnak időt szakítani a szalagvágásos átadására, anélkül pedig micsoda dolog lenne csak úgy, mindenféle csinnadratta nélkül beengedni oda a polgárokat!
süti beállítások módosítása