Fonódó fórum
2011. február 18. írta: városjáró

Fonódó fórum

Mintegy ötven érdeklődő volt jelen a budai fonódó villamos projekt tegnapi fórumbeszélgetésén, melynek legnagyobb eredménye az volt, hogy egyáltalán létrejöhetett. Az LMP nélkül ugyanis még ma is csak a sajtóüzengetéseknél tartana az ügy.

A 2. kerület színeiben megjelent Lánszki Regő örömét fejezte ki a nyilvános fórum megrendezése kapcsán, mivel elmondása szerint, eddig semmilyen információt nem kaptak a projekt részleteiről. Vitézy Dávid (BKK) szerint azonban ez nem felel meg az valóságnak, mert azokat 2009 óta állítólag folyamatosan küldik nekik egyeztetésre. Érdekes "1 állítás - 1 tagadás" játék volt mindezt élőben hallani. Mindenesetre valóban fura volt kissé a kerület naiv aggódása a nyilvánosságért, mivel korábban ők maguk voltak azok, akik csakis a sajtón át támadták a fejlesztést, az ellenállásuk okaira, alapjaira vonatkozó lakossági kérdéseket azonban folyton visszaverték - nem hogy fórumot igényeltek volna a tisztázás érdekében. 
A parkolóhely féltésük kapcsán azzal érveltek, hogy nem az autósokért lobbiznak, csupán a Margit híd alatti (autó)forgalom ellehetetlenülésétől tartanak, és hiányolják a konkrét kiviteli terveket. A BKK szerint viszont azokat csak azután kezdik majd kidolgozni, hogy megkapták az egészhez az önkormányzat hozzájárulási engedélyt. Parkolószám ügyben Vitézy Dávid alaptalannak tartotta a 300 férőhely felszámolásáról  szóló félelmeket. Szerinte ugyanis az egyenleg nulla lesz. Negyven II. kerületi mínuszt negyven I. kerületi plusz ellentételez majd. Ám, hogy konkrétan hol, arról a Fő utcai buszsáv helyére visszapakolt parkolósáv említésén kívül nem esett szó.

A hallgatóság soraiban helyet foglaló Margit körúti lakók aggódásukat fejezték ki, hogy ezután már nem csak a körúti villamos fogja kirázni a falaikból a tipliket, hanem a Török utcai és a Frankel Leó utcai is. Valamint féltik a Frankel  torkolat közepén lévő kis terecskét is, ami helyén majd bekanyarodna Óbuda felé a körútról érkező villamos. Vitézy megnyugtatásul ígéretet tett nekik, hogy felújítják a 17-es teljes pályáját, rendezik pl. a Lukács uszodánál a közterületet, és hogy a leghangosabb körúti sínszakaszt is kicserélik majd. Igaz, hogy ezekre csak újabb Eu-s pályázatból lenne csak pénz, de ha a II. kerület kiadná végre a tulajdonosi hozzájárulását, akkor a pályázatot a főváros beadná - és Vitézy szerint - meg is kapná a szükséges forrásokat rá.

A majdani rakparti villamos vágányai mellett futó kerékpárútról külön nem esett szó, de egy fórum végi privát beszélgetésből kiderült, hogy a nyomvonala nem változik a fonódás miatt. A villamos mellette fut majd, és a hídpillérbe fúrt új alagúton csatlakozik az Árpád fejedelem úti szakaszhoz. (Ehhez az alagúthoz egyébként zebra is vezet majd, ami viszont a fórumon megjelent kerekezők szerint bevonzhatja oda a nem kívánt gyalogosokat is - pedig az alagút szélessége (2,75 m) épp hogy a két irány számára elegendő csupán.)

o o o 

Régi szokásomtól eltérően ezúttal nem jegyzeteltem, így lehet hogy pár csörte kimaradt a beszámolóból, de a fórum lényegét  megpróbáltam e rögtönzött beszámolóban összefoglalni. A lényeg hogy végre egy asztalhoz sikerült ültetni a BKK-t és a 2. kerületet. A többi a jövő zenéje...

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr925126918
süti beállítások módosítása