OPNI-n innen, OPNI-n túl
2010. május 20. írta: városjáró

OPNI-n innen, OPNI-n túl

Mióta az állam értékesítette az egykori OPNI Völgy utcai ingatlanait, sokakat érdekelt a terület jövőjének sorsa. A március végén elfogadott új KSZT-vel kapcsolatban böngésztünk kicsit a bizottsági anyagok között, és a II. Kerületi Önkormányzat Településügyi Bizottsága (TÜB) áprilisi jegyzőkönyvében az alábbi építtetői információkat találtuk.
A napirend témája ugyan a Páfrány utcáról építendő hidak kérdése volt (melyet végül a TÜB nem támogatott), de a jelenlévő tervező szavaiből kiderül, hogy az egykori OPNI telekcsoportjának tulajdonosai a Sándor Villát is magábafoglaló ingatlanokon - telekmegosztással - két új villaházat (is) építenének.

FIGYELEM!
Amennyiben a következtetés téves, örömmel és köszönettel veszek mindenfajta kiegészítést! (A szerk.)

 

Napirend 2./ pontja

 

Budapest, II. kerület Páfrány utcai híd építése az Ördög-árok felett

 

Tárgya: Budapest, II. kerület Páfrány utcai 11467 és 11468 hrsz.-ú ingatlanok útcsatlakozásának biztosításához magán használatú híd építése az Ördög-árok felett

 

Varga Tibor: Aki elfogadja, hogy az ingatlantulajdonosok képviseletében a tervező hozzászóljon, illetve a tervet ismertesse, az kérem, emelje fel a kezét: hat igen, köszönöm szépen.

 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Településüzemeltetési Bizottsága
60/2010. (IV. 20.) határozata

 

A Településüzemeltetési Bizottság tagjai támogatják, hogy a jelenlévő tulajdonosok képviseletében a tervező hozzászóljon, illetve ismertesse a tervet.

 

(hat képviselő van jelen, 6 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)

 

Csabai Flóra tervező: Az Ördögárok melletti 15 m-es területrész, ami nem beépíthető, fel sem merült, hogy problémát okozna, a szabályozási tervben mindvégig így szerepelt. Az általunk ismert KSZT előterjesztésben az Ördögárok feletti, az ingatlanok megközelítését szolgáló híd is benne volt. Számunkra ismeretlen okból, valaki ezt kivetette, mi erről értesítést nem kaptunk, de hát nyilván nem is köteles a testület ezt megtenni.
Ez a kis magán behajtó tulajdonképpen két ingatlannak a megközelítését biztosítja, és azon a felülnézeti Google-ról kimásolt képen is látszik. Két dolgot szeretnék még megjegyezni: az egyik, hogy most is van ott két kis magán behajtó, amelyek én úgy gondolom, nem is különösebben igényesek. Ezek még az előző rendszer alatt tudomásom szerint engedély nélkül épültek, az egyik utólagosan kapott engedélyt.
Mi ezt megelőzve tavaly júliusban beadtunk egy tervet és akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy a telek megközelítésére biztosítható gépkocsi behajtó, egy hónapon belül kapunk erre engedélyt. Ehhez képest, miután bizonytalanság van, elhúzódott az engedélyezési eljárás, most már a Fővárosba beadtuk a terveket. Ők azokat szakmailag elbírálták, és rendben találták. Az engedélyezési eljárás fel van függesztve, csak azért nem kapunk idevonatkozó engedélyt, mert várják az Önök tulajdonosi-, kezelői hozzájárulását.
Amit még ehhez szeretnék mondani, hogy itt van egy olyan telek, amelyik a régi szabályozási terven az országosan védett műemléki telekhez tartozott, a mellette lévő Sándor-villa telkéhez. Akkor a régi szabályozási tervben együtt kezeltük ezt a fél telket, meg azt az egészet, és egy nagy behemót épületet, egészségügyi épületet akartak erre építeni. Az új szabályozási terv és a mi szándékaink szerint is erre a területre, mivel műemléki környezet, csak igényes, családi villát lehet építeni. Az új szabályozási terv nagyon szigorúan veszi ezeket a feltételeket. Én részemről műemlékes szakmérnök is vagyok, sőt ezen a szakterületen is dolgoztam. Ezeket a szigorú feltételeket betartva mi szeretnénk erre a területre két családi házat tervezni. Az építtetőink pedig pontosan olyan emberek, akik műemlék szeretők, műgyűjtők, ilyen irányban már több országos díjat elnyertek az igényességük elismeréseként. Tehát úgy gondolom, hogy a lehető legjobb kezekben lesz ez a terület, ha segítenek Önök abban, hogy az előkészített munkára ezt a pontot rátegyék, hogy megkapjuk a tervekben szereplő híd építéséhez a hozzájárulásokat.
Nyilván, bizonyos feltételeket figyelembe tudunk venni, hogy ezeket a szükséges hozzájárulásokat megkaphassuk. Ellenkező esetben ez a telek egyelőre nehezen építhető be vagy csak olyan módon, hogy a Sándor-villa felőli telekről szolgalmi joggal történne a megközelítés, ami nem szolgálná sem a műemlék érdekét, sem azt hiszem, senkinek az érdekét.
Volt még egy kritika az Önök részéről, hogy ez a híd nem merőlegesen keresztezi az Ördög-árkot. Ha megnézzük a Google képét, akkor az a bizonyos kőhíd, amely a Vadaskerti útnál található és szintén műemléki védettségű, ugyanúgy a forgalom irányát veszi alapvetően figyelembe, és ahhoz képest picit elfordítja a híd vonalát a merőleges iránytól. Tehát úgy gondolom, hogy semmiféle előírás a hídra ilyen módon nincsen, ezzel most elébe megyek azoknak a szakmai kritikáknak, melyek a tervünket érték itt házon belül.
A Fővárosnál pedig egyértelműen elfogadták és jónak találták a tervet. Erre szeretném Önöket is kérni, segítsenek abban, hogy az előkészített munka végre tovább mozdulhasson a jelenlegi holtpontról.

 

Varga Tibor: Köszönöm szépen! Nekem lenne egy kérdésem: jelenleg, hogy közelítik meg a 11467/1 helyrajzi számú telket?

 

Csabai Flóra tervező: Hát úgy, hogy a műemléki védettségű parkon és kerten keresztül sétálunk be gyalogosan.

 

Varga Tibor: Ez itt ketté van osztva, de akkor van még egy középső telek, a 11467/2, azt is? Most én a két kisebbre kérdeztem rá, és utána van még a 11468 hrsz-ú telek.

 

Csabai Flóra tervező: Nem, a 11468-ról lehet bemenni, jelenleg ez egy telek.

 

Varga Tibor: Azaz felülről lehetne közelíteni, ugye?

 

Csabai Flóra tervező: Felülről igen.

 

Varga Tibor: A két alsót szintén, innen lehetne közelíteni, erről a 11468-asról, tehát jelenleg ez a megközelítési módja. Ez a kis telekrész, ami útnak minősül, ez a 231 m2?

 

Csabai Flóra tervező: Elmondtam és a helyszínrajzot Önöknek odaadtam: ez már a telek megosztásról szóló vázrajz, hogy így szeretnénk megosztani.

 

Varga Tibor: Akkor innen van a /3-as megközelítése ugye, mert két telekről beszélünk, ez pedig a /2-t közelíti meg. Most már így értem, csak nem láttam.

 

Csabai Flóra tervező: Igen, szerettük volna megmutatni az építtetői szándékot is, hogy ez két kisebb telek, 2400 m2-esek és két családi villáról van szó, tehát nem egybe, mert 10 %-os a beépítési lehetőség. Két családi villáról szólnak a tervek, építészként is azt kell mondanom, hogy ezek ideálisak ezen a területen. Ráadásul a Műemlékvédelem támogatását is élvezi.

 

Varga Tibor: A szabályozási terv nem teszi lehetővé a híd megépítését. Egy módon lehet, amennyiben a szabályozási terv megváltozik, aminek van egy bizonyos procedúrája. Ezért nem írtunk nyilván A/ vagy B/ határozati javaslatot, ami támogatja, vagy ellenzi a híd megépítését. Az eredeti határozati javaslatot teszem fel szavazásra, tekintettel arra, hogy a szabályozási terv nem teszi lehetővé, ezért nem tudok más javaslatot tenni.

 

Csabai Flóra tervező: Ezt én nem így tudom a Főépítésztől. Azért, mert a szabályozási tervben nem szerepel, nem zárja ki az engedélyezhetőséget.

 

Varga Tibor: Én is megkérdeztem, elnézést kérek, már csak a formaságok miatt is, mivel a döntéshozatalnak is megvan a maga procedúrája, ezzel meg van kötve a Bizottságnak is a keze, tehát akkor ezt a határozati javaslatot teszem fel. Aki elfogadja a Hivatalnak a határozati javaslatát, amely szerint tulajdonosi hozzájárulást nem ad, tekintettel, hogy a határozatban A/ vagy B/ változat nem szerepel, azt kézjelzéssel jelezze: öt igen, egy tartózkodással elfogadva a javaslat.
A szabályozási terv nemlegessége miatt, tehát nem dönthet másképp a Bizottság, nem dönthet úgy, hogy hozzájárulást ad az útcsatlakozás biztosításához.
Köszönöm szépen!

 

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Településüzemeltetési Bizottsága
61/2010. (IV. 20.) határozata

 

A Településüzemeltetési Bizottság a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 45/2001.(XII. 22.) rendelete 4. sz. melléklet Településüzemeltetési Bizottság 5. 5.) pontban átruházott hatáskörében eljárva azt a véleményt alkotja, hogy a Budapest, II. kerület Páfrány utca 11467 és 11468 hrsz.-ú ingatlanok útcsatlakozásának biztosításához, a terv szerinti híd megépítéséhez, a tulajdonosi hozzájárulást nem adja meg.

 

A Bizottság a polgármester és a jegyző útján felkéri Keszei Zsolt urat, a Beruházási és Városüzemeltetési Iroda vezetőjét, hogy az ügyben a szükséges intézkedéseket tegye meg.

 

Felelős: polgármester
Határidő: 2010. május 15.

 

(hat képviselő van jelen, 5 igen, 0 nem, 1 tartózkodás)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr492019380

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz az OPNI sorsa? 2010.08.27. 09:38:02

Még az idén rendeződhet a két évvel ezelőtt megszüntetett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) Hűvösvölgyi úti ingatlanának sorsa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kétkedő · http://egypar.blog.hu/ 2010.05.21. 01:41:08

Az OPNI őrzése havi 6 millió forintba kerül, az értékesítésről 2010 őszében dönthetnek. -Kossuth rádió. Hangzott el a napokban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.21. 03:03:26

@Kétkedő: Az a felső (Hűvösvölgyi úton lévő) OPNI lehet. Ezt a (Völgy utcai) lentit már 2007-ben eladták - akkoriban a Baliton Kft-nek 580 M körüli áron.
süti beállítások módosítása