KSZT Völgy
2010. január 26. írta: városjáró

KSZT Völgy


Az eredeti elképzelések szerint  a II. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete tavaly év végén megtárgyalta és megalkotta volna a 
Vadaskerti utca – Völgy utca – Nyéki út – Ördögárok által határolt terület Kerületi Szabályozási Tervét (KSZT). A kérdést azonban végül nem vették napirendre, így nem került megalkotásra a rendelet. Jelen információk szerint a KSZT megalkotása legkésőbb március 28-ig fog megtörténni.

A KSZT tehát jelenleg még nem született meg, de a december 17-i Képviselő-testületi ülésre beterjesztett javaslat alapján körvonalazódni látszik a területre alkalmazni kívánt szabályzat.

Eszerint az új szabályok nagy figyelmet fordítanának a Völgy utcában található műemléki, illetve helyi védettséget érdemlő épületekre és kertekre.

A KSZT az értékes, de jogszabályok által jelenleg nem védett építészeti értékeket helyi egyedi védelemre javasoná. Ilyen érték a 2007 óta üresen álló Völgy utca 21. szám (hrsz.: 11472) alatti - a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő - ingatlan, melyen többek között Széchenyi egykori vadászkastélya is áll. Védelemre javasolná a terv a Vadaskerti út tengelyében lévő téglaboltozatú hídat is. Ez utóbbit a KSZT kibővítendőnek, illetve kiegészítendőnek egedélyezné - mivel a rajta zajló forgalom igényei (autó, kerékpár, gyalogos) együtessen ma már csak nehezen kielégíthetők. Ugyanakkor a híd átépítését, illetve esetleges kibővítését a KSZT műemléki engedélyezési eljárás lefolytatásához kötné.

A Völgy utca 1-3. szám alatti, 11461 és 11462 hrsz‑ú telkeken van a Magyar Rádió óvodájának épülete, valamint Tenisztelepe. Az épülethez a teleklakítást az 1970-es években megkezdték, de az eljárás befejezése nélkül kapott az épület használatbavételi engedélyt. A szabályozás a (jelenleg keresztirányú) közös telek-határ kötelező megszüntetését jelölné (és helyébe lenti/fenti megosztást javasol). 
 

Az önkormányzat törekedni látszik arra, hogy a szabályozás alá eső telkek faállománya megőrzésre kerüljön. Ennek érdekében a fák felméretéséről határozna a KSZT-ben.

A meglévő facsoportokkal érintett területeken a telek beépítésével kapcsolatos követelményeket kertészeti szakvélemény alapján kell majd az elvi engedélyezési tervben tisztázni. A meglévő természetvédelmi értékek védelmének érdekében a 10 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű fák pontos helyét, faját, törzsátmérőjét, egészségi állapotát, a beruházás során kivágandó fák helyét és azok tervezett fapótlási pontjait pontosan meg kell majd határozni. E területek esetén az építési engedélyezési tervdokumentációhoz kertépítészeti tervet is csatolni kell.
Történeti kert területére kertépítészeti rekonstrukciós tervet kell készíteni, melyet az eredeti szerkezet és növényelhelyezés figyelembevételével kell megalkotni. Így az az eredeti kertkompozíció feltárását és annak lehetséges helyreállítását eredményezheti. Ilyen történet kertnek tekintené a KSZT a
Völgy utca 9-11. alatti egykori OPNI ingatlan kertjét. 

A Völgy utca és az Ördög-árok közé eső óriástelkek (1467 és 11468 hrsz.‑ú ingatlanok) jobb megközelítése érdekében engedélyeznék új (magán)híd létesítését is a Páfrány (zsák)utca irányából. Ugyankkor az új szabályzat szerint a szabályozás alá vont telkek Ördög-árok felé eső végén 15, illetve 20 méteres védősávot kell majd tartani, ahová nem kerülhet építmény - és esetleges burkolásuk esetén (autóbeállók,lépcsők) csakis természetes anyagok használhatók fel (4, illetve 1,5 méteres szélességben).

A december 17-i Képviselő-testületi ülésre beterjeszett javaslat módosítja a korábbi Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ) idevágó részét - új keretszabályozási övezetekkel ellátva a tömböt.

A Magyar Rádió Óvodájának és
Tenisztelepének helyet adó Völgy u. 1-3. alatti ingatlan besorolását a KSZT meghagyja IZ övezetben. A minimálisan kialakítható 5000 nm-es telekméretet 10000 nm-re növeli. Ugyanakkor a korábbi szabályozáshoz képest  +15%-kal nagyobb beépíthetőséget és 25%-kal kisebb kötelezően megtartandó zöldfelület kialakítás engedélyez alapellátást szolgáló oktatási, szociális és egészségügyi épület elhelyezése esetén.


Magyar Rádió (egykori) Óvodakertje


A Völgy utca 5/a és 25/b között korábban érvényes L6/A-II-01 övezetetből kiemeli a Völgy u. 21-es szám alatti volt Gyermekotthon, és a Völgy u. 9-11. alatti egykori OPNI ingatlan telkeit. Ezeken alapellátást szolgáló oktatási, szociális és egészségügyi épület elhelyezése esetén +5%-kal nagyobb mértékű beépítést engedélyez 10%-nyival alacsonyabb minimális zöldterület megtartása mellett.
 

Az előterjesztés részletes övezet-besorolásai és azok szintterületi mutatói az alábbi linkre kattintva olvashatók:
http://masodikkerulet.hu//data/cms72939/07_091217__Volgy_utca_KSZT_II.doc

A KSZT végleges verziójának megtekintése várhatóan a fenti testületi ülés jegyzőkönyvének közzétételekor március hónapban lesz lehetséges. Amint nyilvánossá válik, mi is közzéteszük!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr421700058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása