FUGA - Budapest Szíve (Újfőutca Projekt) kiállítás
2009. október 03. írta: városjáró

FUGA - Budapest Szíve (Újfőutca Projekt) kiállítás


Ellátogattunk tegnap délután a Petőfi Sándor utca 5. szám alatt frissen megnyílt FUGA Építészeti Központ első kiállítására, mely a részben már zajló Belváros Szíve projekt terveit, építési folyamatait és várható hatásait hivatott bemutatni. Nagyon jó, hogy 20 év után valamit elkezdett a szakma törleszteni a végfelhasználók felé, ám a megvalósítással kapcsolatban van még mit fejlődni továbbra is.

Láthattunk közlekedési áramlatokat, hosszútávú beruházásterveket vázoló tablókat, térképeket, tervrajzokat a falakon - nagyon apró betűkkel megírva és jelmagyarázatok nélkül tálalva. Talán időrendben, talán nem...

Voltak kiskörúti kiviteli tervek, engedélyezési mappák is az asztalokon - darabjai vagy 100 oldalasak. Egyfelől hiánypótló, hogy végre hozzáférhetőek, ám kiállításuk bármiféle segédlet nélkül az egyszeri látogató számára nem könnyen értelmezhető.

Nézegethettünk friss, vagy csak annak tűnő átalakítási látányterveket is a belváros kiemelt közterületeiről (Kálvin tér, Március 15. tér. Roosevelt tér, Szabadsajtó utca). Konkrét megvalósításuk ideje azonban kiegészítő téjékoztatók hijján homályban maradt.

Láthattuk végre a - tavasszal részben már közzétett - Főutcai utcabútor-tervek képeit is. Sajnálatos, hogy megint az összeset, s nem azokat amikkel bizonyosan találkozni fogunk az utcákon. A majdani főutca burkolatainak 1:1 arányú megépítése viszont jól szolgálta a kiállítás eredeti célját. Kézzelfoghatóvá tette a várható járófelület elemeit.

A ránk zúduló kiállítási anyag kisilabizálása kapcsán az intézményvezető megértően magyarázta, hogy igazándiból fogalmuk sincs róla, mi és miért került ekként kiállításra, s hogy végül is mi az adekvát az odakint futó beruházásokkal kapcsolatban. Ám mint mondta, 6-án kedden 16 órától tárlatvezetéssel újra be lehet majd járni az egészet, ha igazán képbe akarnánk kerülni a témában. Sőt 8-án csütörtökön 18 órától fórumot is tartanak majd a projekt tervezőinek részvételével. (Az lesz ám a szép...)

Röviden: Megnyitott, de nem adott elsőként túl sok hasznosat a FUGA tárlata. A kiállítás anyagát feldolgozó nyomtatott brossúra vagy CD-ROM hiányában ugyanis az egyszeri érdeklődő innen is csak hasonlóan buta arccal fog tudni kifordulni, mint tette azt eddig bármely ügyosztály tervtárában járva. Pedig talán nem ez volt a cél.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr251424638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapesti tüskevár: a belváros új főutcája 2010.09.11. 14:32:10

Ha van szimbóluma az elmúlt húsz év Budapestjének, az a tüske, vagy más néven Demszky-bábu. Egyszerre utal a városvezetés ötlettelenségére és a város lakóinak pökhendiségére. Merthogy a két méter széles járdákra parkoló kollégáknak is lehetne annyi esz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megállnék egy szóra 2009.10.04. 11:52:16

Én az elején kezdeném: a kiállítást este 7:00-kor Dr. Steiner Pálnak kellett volna megnyitnia, ehelyett 6:50-kor Rák György pár perces beszéddel nyitotta meg...
Rák György kiállítás-megnyitója után nekem valami hiányérzetem volt, még vártam volna valamit (talán a tervezőktől is).

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.10.04. 12:10:07

Azt nem tudod véletlenül, hogy ezt a kiállítást meddig lehet megnézni??? Köszi! :)

megállnék egy szóra 2009.10.04. 12:25:51

ha jól tudom 3 héten keresztül

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.04. 14:57:46

@megállnék egy szóra:
Mi a második napján látogattunk el a kiállításra, így a megnyitóról nincs hírünk. De engem személy szerint Steiner Pufi ömlengése nem izgatott volna. Neki sikerült ugyanis annó egy 20 méteres sétálóutcát (Fehérhajó) bő fél év alatt leköveztetni.
A tervezők állásponja már izgalmasabb lehetett volna. Arra lesz jó a 8-ai fórum.

megállnék egy szóra 2009.10.04. 23:31:03

Csak egy kiegészítés: EZ A KIÁLLÍTÁS NEM CSUPÁN A FŐUTCÁRÓL SZÓL(na)... (A cím is, de az utolsó bekezdés is helytelen.) Ez a kiállítás a Budapest Szíve Program-ról szól, ami magában foglalja a Főutcát is, de ezen kívül még sok mindent (Március 15. tér, Károly körút, Roosevelt tér, Városháza pályázat... stb.)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.05. 09:20:40

@megállnék egy szóra: Igaz. Én is összbelvárosi kiállításként írtam róla - melynek egyik része volt a Főutcaprojekt (ömlesztett) bemutatása. De javítottam! Köszi.

megállnék egy szóra 2009.10.05. 22:10:51

Néha úgy látom, hogy addig nem láthatsz, tudhatsz semmi biztosat, amíg az a valami meg nem valósul... (Úgy látom, hogy nálunk ez sajnos így működik.)

A Budapest Szíve Program (nem a Főutca projekt) a mostani pillanatban is tervezés alatt van. Szerintem majd csak a végső állapot után lehet előállni egy olyan kiállítással, CD-s anyaggal, ahol a tervezési folyamat kisebb-nagyobb részlete is jól összefoglaltan bemutatható lehet.
A mostani kiállítás szerintem csak ízelítőt villant fel a belváros történetéből és a jelenlegi elképzelésekről.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.05. 22:43:57

@megállnék egy szóra: Ezzel nem értek egyet. Egy tervsort bemutató brossúrát semmiből sem állt volna megcsinálni. Még ha csak "álmokról" szólna is. Olyan különben nincs éppeszűbb helyeken, hogy valami ennyire cseppfolyós legyen mint ez a beruházás. Ahogy a falra ki lehetett tenni, úgy egy CD-re is kiírhatták volna. Tudod te mit harcoltam én annakidején azért a nyomorult sárga kis füzetért, amiben a Podmaniczky Program elemeit írták le. Pedig létezett, csak cseszték kiadni a kezükből, nehogy kiderüljenek az abszurdumok belőle. Akárcsak 2002-ben a két akkori főpolgármester kortesprogramját.
Intézményesített néphülyítésről valóban nehéz lehet az átállás a valódi kommunikációra. De én mégis úgy látom, hogy itt lenne az ideje.

megállnék egy szóra 2009.10.05. 23:05:23

Persze, mindent lehet(ne).
De a falra ragasztott várostörténeti áttekintést és kirakott terveket kevésnek, átláthatatlannak tartod. Van (lesz) videós bemutatás.

Talán nem is lehet jó kiállítást prezentálni, mert megfelelni mindenkinek nem lehet.
Talán a brossúrás-CD-s anyagot nem ezen a kiállításon kellene számon kérni, hanem az erről szóló honlapon.

A változásnak valóban itt lenne az ideje, persze, igazad van.
A kérdés az, hogy hol és kinek kell elkezdenie?
Szerintem a hivatali eljárások okozzák a bajt - de ennek nem igazán lehet mit csinálni.
De elképzelhető, hogy én szemlélem túl borúsan a világot.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.05. 23:16:09

@megállnék egy szóra: Azt hiszem, nem borúsan látod a világot, hanem BELÜLRŐL. Igazam van? :)
Őszintén nem tudom milyen honlapra gondolhatsz, mert a FUGÁnak nincs sajátja. Én legalábbis nem találtam a neten, s az infópultos lányok sem tudtak róla - sőt. És a Budapest Szíve projektnek sincs saját honlapja, mint ahogy az azon belüli Főútcának is egy légüres lapja van csupán.
De ha tévedek, szólj és javítok, linkelek, informálódom és informálok.

megállnék egy szóra 2009.10.05. 23:28:49

@városjáró:
Annyiban látom belülről, hogy a mindennapok során tervezőként kapcsolatban vagyok önkormányzatokkal, és a munkatársaimat hallgatva közvetve is további infókhoz jutok a hivatali munkákkal kapcsolatban.

Bocs, ha félreértésre adtam okot. Nem a FUGA-ra és nem is a Budapest Szíve projekt honlapjára gondoltam, hanem a www.belvarosujfoutcaja.hu/-ra. Szerintem itt kellene, hogy legyen naprakész letölthető ismertető.
De örülök annak, hogy említetted a FUGA-t és a Bp. Szívét is, hiszen hatalmas hiányt pótolnának, ha lenne hozzájuk internetes elérés.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.06. 09:53:52

@megállnék egy szóra: Egyetértünk! Sajnos a linkelt honlap megszületése óta sekélyes. Igérték már jóideje a frissülését, de láthatod mennyire gondolták magukat komolyan. Nálunk minden ilyen patyomkin módon zajlik kicsit. Ha meg vki mégis visszakérdez, néznek bután...

megállnék egy szóra 2009.10.09. 21:43:40

Ha odaérek, akkor én kedden 4-től nézem meg a tárlatvezetést...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.10.10. 09:19:45

@megállnék egy szóra: Oké! Majd számolj be róla szakmai szemmel. (Mert hát valljuk be, nem egy civilbarát időpont ez a délután 4.)
süti beállítások módosítása