Szombat délelőtt az alternatív városnéző sétákat szervező Imagine Budapest lelkes túravezetőinek kalauzolásával a Városjáró Blog két fős gárdája Budapest "Üzenő falainak" nyomába eredt, hogy elmerüljön a pesti belváros (nyóc-kilencker) épületdíszeinek tengerében.
S bár eddig sem szemlesütve jártuk a várost, most még tudatosabban vehettük szemügyre a szemmagasságon túli világot. Rizalitokat, stukkókat, szobrokat, öntvényeket, faunfejeket és életképeket - melyek némaságukban is az épületek történeteiről árulkodnak. Mesélnek építtetőkről, tervezőkről, s olykor még a város egykori lakóiról is.
Túránkat az Iparművészeti Múzeumnál kezdtük, amelynek magyarosch díszítettsége egyfelől nyitott könyvnek is számíthatna a budapest-rajongók számára, másrészről azonban számos kis részletbe futva újabb és újabb rétegeit villantja fel a századforduló épületdíszítési irányvonalának, s azok felettes üzeneteinek. Az iparművészet allegorikus szoboralakjaitól kezdve a Zsolnay gyár műhelyeiből kikerült virágmotívumokban visszaköszönő majolikákon át a praktikummal megalkotott öntött sorelemek művészi alkalmazásáig.
Ipar és művészet
A múzeumi szemlélődést követően csapatunk betért az szemközti oldalon álló Sándy Gyula tervei alapján épült egykori Heinrich vaskereskedés épülettömbjébe (Üllői út 32.). A hajdani vasudvar keramitkockáin sétálva szinte azonnal visszarepülhettünk a XIX. század végének, XX. század elejének Budapestjébe. Oda, ahol a félkörgangos bérpalota lakásait még a vaskereskedés dolgozói lakták, s melynek egyik emeleti lakásában egy szomorú vasárusegéd viszonzatlan szerelmének bánatában golyót röpített önön koponyájába. Minderről persze nem a neobarokk bérpalota tehetett. Visszafogott díszítettségével, felső párkányán elhelyezkedő kereskedést, termékenységet, szorgalmat és takarékosságot szimbolizáló szoboralakjainak nyugodt optimzmusával már akkortájt is erőt és sikerességet sugárzott az Üllői út bámészkodó polgárainak számára.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a százados falak között ott jártunkkor is nagyban folyt a kereskedelmi élet. Igaz a vasáruk rendezgetését mára a biomatracok és háztartási gépek adásvételi morajlása váltotta fel. De még ha a mellettünk elsuhanó furgonok zaja vissza-visszahúzott is a realitás talajára minket, így is nagy élmény volt látni az egykori vaskereskedés egyik hírneves ügyfelének Zellerin Mátyásnak megmaradt falikútját - aki a korabeli Budapest számos fontos közintézményének világítását, fűtését-hűtését tervezte egykoron.
Bizsergető érzés volt megfigyelni a néhai raktárkapuk máig fennmaradt míves zsanérzatát, az udvar szinte érintetlen belső homlokzatát, és az átjáróház Mária utcai falának visszaköszönő H-monogram játékát is.
Vasudvar
De nem csak szándékosan üzent számunkra a múlt. A Mária utca túlpartján álló Szemklinika mellett elhaladva ugyanis 1918-as téglafal-karcolatok tudósítmányaira bukkantunk. Weisz Károly több mint kilenczven éve bevésett egykori szignója ekként köszönthette a 21. század első évtizedvégének olvasóit.
Anno 1918
A nagykörúti háztenger feltérképezését csapatunk a Csepreghy utcán továbbhaladva kezdte meg. A rövidke utca saroképületén rögtön egy nemesinek tűnő címerbe botlott vizslató tekintetünk. A frissen felújított bérház felbélyegzése mögött azonban hiába keresnénk nemesi előéletet. A három pajzsot és egy babérágat formázó címer csupán a korszak egyik általános érvényű díszítéseként került a sarokhomlokzatra. Üzenete csupán annyi volt, hogy a ház építtetője – Sonnenfeld Gyula – módos embernek számított kortársai között. (A ház első emeleti saroklakásnak berendezése mindazonáltal sejtetni engedi az egykori pompa nagyságát.) Mint megtudtuk, hasonló pajzsos címereket találhat a leleményes városjáró többek között a Műcsarnok oldalsó homlokzatán is.
Annál érdekesebbnek bizonyult a pár lépésnyivel feljebb található 4-es számú bérpalota története. Az Alpár Ignác által tervezett 101 éves épületet Walla József építtette - akinek nevéhez a magyarországi terrazó és mozaikcsempe gyártás köthető. Ő maga azonban - Mikszáth Kálmánnal ellentétben, aki 1898 és 1900 között élt a ház falai között - nem lakott e nagyszabású bérpalotában soha. Sőt, halála után az épület a Középiskolai Tanárok Házának lett otthona - később pedig a Magy. Kir. Vallás és Közoktatási Min. Oktatófilm Kirendeltségeként üzemelt. Ma ismét lakóházként funkciónál.
Kisétálva a forgalmas József körútra részletesebben az 59/61-es és a 60-as számú házak díszeiről, történetéről, s lakóiról tudhattunk meg érdekes adalékokat.
Az egykoron Loser János keserűvíztulajdonos bérpalotájaként épített 60-as számú épület homlokzatán számos mitológiai figurára bukkanhattunk – Hermésztől a Tritónokig, Poszeidóntól Ámorig. A párkányzat alatt végigfutó relief ismétlődő bárka és tenger motívumai egyszerre hirdették a kereskedelem és az éltető (keserű)víz fontosságát – így árulkodva az utókor szemlélődöinek a háztulajdonos Loser család foglalkozásáról.
A kevéssé díszes 59/61. alatti házat szemügyre véve annak kovácsoltvas kapurácsa érdemelte ki figyelmünket. Különösen a benne megbújó díszes G.L. monogram – mely az építtető Gorove László személyére utal, aki alföldi birtokainak jövedelméből építtette fel e kétteleknyi méretű nagykörúti bérházát.
József krt. 59/61. József krt. 60.
Homlokzatkutató sétánk utolsó állomásához - a Gutenberg Otthonhoz - a körút mögött futó, meglepően csendes Rökk Szilárd utcán vezetett el utunk. A nagykörút bérpalotái ezen utcának csupán hátsó felüket mutatják. Kapubejáratokat csak elvétve találunk rajtuk. Díszítettségükben azonban ítt is jelezni kívánták építtetőik a főhomlokzatok nagyvonalúságát. Az eklektikus városépítészetből fakadó - néhol önismétlő - motívumhalmozások persze ezeken a házakon is megmutatkoznak. Így lehetséges, hogy egy pusztán stílusjegyeiben reneszánsz homlokzat minden különösebb ok nélkül vehette fel magára a megidézett kor nagy művészeinek, festőinek arcképeit.
Eklektikus röneszansz
Az eféle - kissé talán ad hoc - ornamentika kialakulását a korabeli építészeti szabályok is segítették. Az építésügyi hatóság ugyanis akkoriban rendeletileg szabályozta, hogy milyen stílusban valósulhatnak meg a térség nagyobb volumenű építkezései. Ehhez pedig szabványmotívumok kínálatával járult hozzá. Így a XIX. század végi eklektikus építészet korszakában - amikor a budapesti polgárházak nagy része épült - szerves szervezetlenségben keveredhettek az antik és a középkori építészeti elemek. Az egyes figurális díszítések eredeti jelentésükön túlmutatva sokkal inkább a homlokzatok vizuális változatosságát szolgálták. Így volt lehetséges, hogy egy önmagában kevésbé jelentős (bár napjainkra klasszikussá vált) bérház homlokzatára mitológiai figurák játéka kerülhetett, esetleg nemesi rangot sejtető címerpajzsok képei, vagy épp századokkal korábbi művészek arcképcsarnoka. A megerősödő polgárság a gazdagságát szerette volna eképp kifejezni, olyan formai eszközökkel, amelyekkel azt a korábbi korok gazdái is tették.
Nem így a sétánk végső állomásaként körbejárt Gutenberg Otthon épületegyüttes két tervezője - Vágó László és Vágó József. Itt ugyanis az 1907-es építéskor már önállóan megjelenő magyar szecesszió jellegzetességeit vehettük szemügyre. A Vágó testvérek által tervezett impozáns főhomlokzaton ma is eredeti állapotukban láthatóak a második emelet magasságában végigfutó sárgás virágmajolikák és főpárkányzat alatti fejmotívumok. Sajnos az épületet egykoron díszítő Kernstock Károly tervezte nyomdászati életképek és a legfelső emeleti műteremlakás két szélén álló munkásszobrok mára eltűntek a homlokzatról, de a ház díszes kapuzata korabeli pompájában szolgálja ma is a betérő polgárokat. Akárcsak a kapualj míves terrazója. Az Otthon folyamatos gondozásának eredményei leginkább mégis az épület belsejében tárulhatnak föl. A hosszú évek óta zajló renoválás eredményeként mára ismét eredeti fényükben láthatóak a folyosói ólomüvegablakok színes díszítései és a belső lépcsőház díszítőfestései is. Sokunk örömére.
Gutenberg Otthon - részletek
