Január második felében elkezdődött a Moszkva Kálmán tér bontása. Az elmúlt hetekben eltűntek a tér közepén rothadó alumínium esővédők, felmarták a néhai 56-os villamos hurokvágányát, és a minap a 75 évet megélt vasbeton bauhaus gyalogoshídnak is csengettek.

Írhatnék most végre munkanaplót a projektről, hisz éveken át annyit bosszantott a tér áldatlan állapota. Szentelhetnék akár krónikát is neki, úgyis naponta látom. Fotózhatnám éjjel-nappal. De nem teszem. Csinálják már ezt helyettem mások. S van, aki egész profi módon. Én maradok inkább puszta langzamspacíren szemlélődő. A tér szétkapását bizonytalansággal vegyített "végre elindult, majd meglátjuk mi lesz ebből" érzésű várost járó.

Addig is elégtételt érezve figyelem, mennyire kezd kinyílni a tér a megkezdett bontások hatására. Nagyon régóta egyértelmű ugyanis számomra, hogy a Moszkva tér átláthatatlanságát és átjárhatatlanságát leginkább a gondozatlan és ormótlan műtárgyai okozták. S most, hogy beindultak a bontások, máris jól látható - bár az elkordonozott gyalogutak kényszerlabirintusait járva talán kevésbé érzékelhető -, hogy mennyivel szellősebbé kezd válni ezáltal a terület. Az pedig, hogy a visszapakolt sínszálak körül térköveket borítanak majd az aszfaltburkolatok helyébe, s hogy zöldített lapostetőn sétálhat eztán a panorámára vágyó publikum, már csak milliárdos szálelvarrás. A legfőbb hangsúly a kipucoláson van. Ami végre beindult - bár a végszámlát meglehetősen vastag tollal írták.