Hegyvidéki műemlékvédelmi javaslat
2014. február 03. írta: városjáró

Hegyvidéki műemlékvédelmi javaslat

A műemlékek iránt fogékony polgárok számára érdekes hír verte fel tavaly nyáron a pihenés csendjét Hegyvidéken. A XII. kerületi önkormányzat mind amellett, hogy egy újabb ingatlanra - egy a Városmajor szélén málladozó egykori kocsma közel 300 éves traktusára - is kiterjesztette a helyi védettséget, több épületnél épp eltörölte azt. Így tett többek között egy Mártonfa utcai ház esetében is, mivel az 1996-ban védettség alá vont épületet azóta lebontották. Sőt még a nyomai is eltűntek - noha 2005-ben a XII. kerületi Városépítési és Építési Szabályzatban még visszaépítendőnek ítélték azt.

mártonfa.jpgkiemelés a 2005-ös KVSZ-ből

Egy műemlék ingatlan hogyan tűnhet el ilyen nyomtalanul? Miféle nyilvántartás lehet az, ahol ez megeshet? Hogyan lehetne megelőzni, hogy a jövőben hasonló "sajnálatos események" történhessenek? 

Sipos Péter helyi képviselő is ezen morfondírozott blogján, ahol arról kezdtünk el polemizálni, hogy milyen megoldást volna érdemes találni a műemléki, vagy helyi védettség alatt álló ingatlanok hatékonyabb védelme, értőbb nyilvántartása és tulajdonosainak ösztönzése érdekében. Az ötletelést szakmai munka követte, melynek eredményeként elkészült egy módosító és kiegészítő javaslat a helyi védelmet szolgáló szabályokkal kapcsolatban.

A javaslat lényege, hogy a védelem ne csak eldugott papírokon létezzen, de a napi nyilvántartás szempontjából is, nyilvános formában. Legyen évente kontrollálható és mindenki számára elérhető. Valamint, hogy a védettség ne csak kötelezettséget jelentsen az érintett tulajdonosok számára, de támogatást, kedvezményt, műszaki és építészeti segítséget is az értékek megőrzéséhez. 

Az előterjesztést a hegyvidéki Képviselő-testület befogadta, annak megtárgyalása február 5-én, szerdán lesz délután 4 órától a XII. kerületi Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

MEGHÍVÓ

Akit esetleg személyesen is érdekel, jöjjön el bátran! Az ülésen egyébként is számos érdekes és fontos kérdés kerül napirendre, mint a Normafa ügy újabb pontja, vagy épp a Fővárosi Rendezési Szabályzat véleményezése. Az ülés nyilvános.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr735791546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.03. 13:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaTaczy 2014.02.08. 13:57:53

Ezzel a jogtalan törléses magatartásoddal, saját magadat utáltatod meg a másikkal, és ellentáborozásra serkented, holott nem az eszméd ellen menne, hanem ellened. Miért jó neked IS az, hogy minél több emberrel gyűlölteted meg magad az ilyen butaságodból fakadó viselkedéseddel???
Azért fogyunk, mert folyamatosan egymást esszük (vitatkozó emberekre szokták ezt mondani), így magát zabálja fel a nép.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.08. 15:44:05

@HaTaczy:

Bloghoz írt komment esetében nem tudom értelmezni a jogtalan törlés kifejezést.
Minden blog a gazdája sajátja.

Ha nem tetszik, ne látogasd! - És ezt komolyan mondom. Van egy szívemnek nagyon kedves blog, ahol egyszer kimoderáltak. Másnaptól nem látogatom.

Azzal, hogy folyamatosan felemlegeted, hogy törölve lettél, arra mindenképp felhívod a figyelmet, hogy a bloggazda kitörölt, de ez egyrészt - ismétlem - a szuverén joga, másrészt rólad is elmond valamit.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.02.08. 21:22:25

Jaj srácok, nem foglalkoznánk inkább a témával? Azóta friss poszt is született róla - nem kevés tanulsággal. Olvasgassátok inkább azt!

HaTaczy 2014.02.09. 11:16:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Biztos nem vagy annak a tudásnak a birtokában, hogy érteni tudd a megjegyzésemet, hiszen nem a témával kapcsolatosan beírt -ami törölve lett, részemről sajnálatosnak tartva azt- hsz-omra reagáltál, hanem egy következményre, ami így egy szövegkörnyezetéből kiemelt lett, így annak külön értelmezése nem fog megegyezni a teljes ismeret birtoklásával kialakíthatóval. Nem árt megtanuld, hogy a részleges ismeret, hiányos tartalmat eredményez, aki meg egy ilyenre reagál, azt butának lehet nyugodtan nevezni.
"Ha nem tetszik, ne látogasd!"
Ne parancsolgass!! A felkiáltójellel írt mondat, felszólítómódot jelent, ha nem tudnád. Ha tanácsolni akartál, vagyis, szerettél volna, azt kijelentőmódban szokás megtenni, annak a mondatvégi írásjele pedig a pont. Elemi, alsótagozatos tananyag.
Tanuld meg újra, mert biztos, hogy csak felejtettél, és nem a meg nem tanulás eredménye a dolog.
Mit mond el rólam, hogy a sérelmezettet meg merem említeni több alkalommal is? Talán csak nem azt, hogy a véleményem mellett, kitartó magatartást folytatok, és nem adom fel az első negatívval történő szembetalálkozáskor?
Kitartok amellett, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet kényelmesen, a fotelból elintézni, ahhoz más fizikai megnyilvánulásnak kell bekövetkeznie. Az érdekeket megvédő "csatát", nem a papír fölé hajolva szokták egyes esetekben megvívni, és a törölt hsz-om éppen erre a tényre világított rá. Ha ezzel kapcsolatban van hozzászólásod, tedd meg, ami meg nem ilyen, azt mellőzd, mert csak belekotnyeleskedés a részedről, ami rólad alkot képet, és nem a pozitív értelműt.
süti beállítások módosítása