Hosszú idő után a héten kétszer is elvillamosoztam a Józsefvárosi pályaudvar elhagyatott területe mellett a 37-essel. Tudtam, hogy nem egy leányálom a hely, de a friss látvány megdöbbentett. Az a pár kósza utas akivel utaztam már fel se nézett. Megszokták; a megszokhatatlant.
Hány éve is üres a pályaudvar? Nyolc? Iszonyú pazarlás ez. Tele stabil házakkal. Vasúti és egyéb kiszolgáló épületekkel. Mind üres. És egyre csak romosodik. Még pár év és nem marad belőlük semmi. Ezt az iszonyat nagy telepet - végül is a semmi közepén - miért nem lehet vajon határozott időre (3 év) átadni a hajléktalanoknak önfenntartásért, rendben tartásért cserébe? Minimum 300 lakó elférne bennük. Ráadásul a szabadon álló (jelenleg és a jövőben is csak rohadó) területeken akár még vállalkozhatnának is.
Iszonyat pazarlás parlagon hagyni - kvázi rohasztani - ekkora területet, miközben fedél nélküliek éjszakáznak rideg utcákon, tengődnek szállóról-szállóra, utcáról-utcára, kapualjból-kapualjba.
NEMTÖRŐDÖMSÉG? SZÁNDÉKOLT GONDATLANSÁG?! PAZARLÁS!
