Finisben a Hunyadi tér
2012. november 19. írta: városjáró

Finisben a Hunyadi tér

Bár nem volt könnyű menet, a Hunyadi tér felújítása végül mérföldekkel jobb lett, mint amit 3 éve a korábbi vezetés erőltetett. Sőt, a tervezést végző cég későbbiekben már módosított verzióihoz képest is élhetőbbé, barátságosabbá vált. Így talán akceptálható az a bruttó 115 millió  forint is, amibe a beruházás hivatalosan került - a korábbi csarnokeladásos, mélygarázsos, milliárdos lázálmokhoz képest. Persze a végső simítások hátra vannak még, így a termelői piac kialakítását csak most végzik, és a korhűre álmodott illemhely / kávézó kombináció felépítésére is várni kell még egy jó darabig. De az interaktivitása "ellenére" barátságosra sikerült csobogó már munkára kész, és a tér új növényei, utcabútorai és kandeláberei is a helyükön várják már a pihenni vágyókat.  

Mindez nagyban köszönhető a tér védelmére létrejött egyesület által keltett közfigyelemnek, mely eredményeként az akkori ellenzékből lett mai kerületvezetés nem mehetett szembe korábbi harcos álláspontjával. Így - rosszmájúan fogalmazva - saját csapdájuk kényszerében mérsékelt áron kellett jót cselekedniük. Ami - az elkészült munkát látva - nagyrészt sikerült is. Megbecsülendő eredmény!

A tér hivatalos átadása december 2-án vasárnap lesz 11:30-kor!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr464915290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2012.11.20. 22:20:59

Kaptunk is Meghívó-t az önkormostól, h az ünnepélyes átadásra (reklám, nem helye) Advent első vasárnapján (2012. december 02. vasárnap, 11:30) kerül sor.
A Zenepavilon is betölti majd hivatását: a kerületi (frissen átköltöztetett) Tóth Aladár Zeneiskola kamarakórusa lép fel, adventi muzsikával.
süti beállítások módosítása