Sugárúti padkörkép
2011. július 28. írta: városjáró

Sugárúti padkörkép


Délután számbavettem az Andrássy út szervízutas szakaszának padjait. Mintegy 50 darab található belőlük oldalanként, általában kettesével letéve - de akadnak hármas és négyes csokrok is. Összesen tehát 100 darabból áll a kollekció. Nem tünik fel elsőre, de sajnos ezek tíz-tízenöt százaléka sérült. Támlahiányos 3-4 darab van köztük (jelenleg), a többinek az ülőrésze foghíjas, vagy elkorhadt. Frissen festve egyik sincs! A legtöbb romos darab a Kodály körönd környékén található, bár a Hősők tere felé is akadnak rosszabb állapotúak.

Munkaigényesnek munkaigényes a szintrehozásuk, de igazán költségesnek - legalábbis fővárosi/főkerti szinten - nem mondható. Egy hét alatt bőven realizálható. Vagyis pillanatnyilag nem lenne lehetetlen feladat rendet tenni padügyben, viszont nagyban javulna általa a Sugárút ázsiója.

A megoldás kulcsa a Fővárosnál, illetve annak vállalatainál van. Civilként a figyelemfelhívás lehet a fő feladat - hiszen mégiscsak odaát van letétbe helyezve pénz s paripa egyaránt.

Reméljük hamarosan élnek is vele!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr823108311

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kompország kiköt – keleten 2011.07.30. 10:33:41

Orbán Viktor azt hiszi, feltalálta a kínai viaszt és a világ átalakulásának élére állhat. Egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a Nyugat halott, a jóléti társadalomnak, a szociális piacgazdaságnak annyi és Magyarországnak jobb, ha kilép ebből a klubból. S...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anti Anyag (törölt) 2011.07.29. 22:22:25

Ez szinte mindenhol jellemző. Sajnos.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2011.07.29. 22:44:17

A Kodály Körönd hanyatlása a hetvenes években vált érezhetővé, s egyenes következménye a lassan, ám módszeresen végrehajtott lakosságcserének...
Az amerikánus építővállalatok tudnának mesélni hasonló tendenciákról.
Ismét az alapoknál vagyunk: megcsinálni még csak sikerül egyszer, de vigyázni rá, hogy ne kelljen másodszor... Rosszul "spórolunk".

nemezisazis 2011.07.29. 22:57:42

tkp minek. úgyis rögtön tönkreteszi a sok büdös senkiházi patkány, ahogy teszik azt minden miattuk felújításra került dologgal..

popocatepetl 2011.07.29. 23:27:02

Töretném kezét-lábát a sok kis szarosnak.

Felhősaláta (törölt) 2011.07.29. 23:35:28

Nem tkp !
Ami felháborító, a karácsonyi díszkivilágításnyi milliókból talán erre a felújításra is futná...fapadok ! Atyaisten micsoda luxus !!!!et
Viszont tavasszal egész Budapest belvárosát és több vidéki várost is ellepték , az ember méretű muskátlis / színes virágos faszegélyes ládák. Biztos vkinek nagyon nagy biznisz, és szépíti a városképet ! Hahh. De járjunk térdig kutyaszarban, mocsokban az utcán, üljünk szögbe a padon, vagy dobjunk egy hátast.
köszi városom !

Felhősaláta (törölt) 2011.07.29. 23:36:56

bocs : et- lehet.
"Atyaisten micsoda luxus lehet."

Felhősaláta (törölt) 2011.07.29. 23:40:31

Lehet rózsafából készülnek a padok és költségesek az önkormányzatnak, plussz az a randa zöld festék rá :))
Aki rongál és primitív, azt egyszerűen arra büntetném javítsa meg önköltségen, de tökéletesre, vagy Fizessen. Bár én még rongálókat nem annyira láttam, tán rossz időben mászkálok arra. :)

Árnika 2011.07.30. 08:03:16

Az Andrássy úttól nem messzire, a VII. kerületi Damjanich utcában pár éve kialakított "zöld szigetek" jelenlegi állapota is megérne egy misét! Szégyenletes, szánalmas, gyomorforgató ami ott látható, különös tekintettel a Bajza és Damjanich utca sarkán elhelyezkedőkre.

rezsöatya 2011.07.30. 08:51:33

Most kell a pénz az utcák, terek átnevezésére! Ilyen apróságokkal nem érnek rá foglalkozni...

Hurri Kán 2011.07.30. 09:18:27

Ha megcsinálják, kb. két hét alatt teszik tönkre...
Mert tönkretenni lehet, az ellen, aki összetördösi, fellépni nem... pedig elég lenne az első háromnak összetörni a kezét-lábát...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.07.30. 09:21:58

Ez egy kollektív dolog. A fideszes polgármester Budakalászon is szarik rá a padokra az Omszky tó körül. Minden padodt széttörtek már, de egyet sem csináltatnak meg 5. éve.

Dr. Shit Pál (törölt) 2011.07.30. 09:36:55

Lehet, hogy teak fa és azért nem csinálják meg. :DDD

Viccet félretéve, kell a pénz a sok új utcatáblára, amiket átneveztek. Deszkákra, zománcfestékre nem maradt. :S:S:S

szmoker (Homo Trollicus) 2011.07.30. 09:45:27

Bleh, ámátőrők.

Nálunk a Fővárosi Parkszétbaszási Vállalat vagymi a tököm, ők vágták ki a játszótereket, ellopták az összes padot, és még a szemetes kukákat is kiásták (a beton alapzattal együtt).
Nem, nem a cigányok, nem a trógerok, hanem azok a népek, akiknek rendben kéne tartania az egészet.

Effektív egész újpalotán nincs szinte egy pad sem, szemetes sem. Mászóka sem. Semmi.

gergel 2011.07.30. 09:47:16

városunk romjai
Andrássy padjai
hajléktalan kakatemető
ki az aki leül?!

Anti Anyag (törölt) 2011.07.30. 09:48:03

Épp tegnap néztem az Újpesti metróvégállomást. Mióta megépíthették, azóta nem tarthatják karban. Pld. minden lámpa ép, viszont iszonyatosan mocskos, évente eygszer kellene a lámpabúrákat leszerelni és lemosni. A megálló mellett szinte évek óta ott van egy szeméthalom.

Valójában a legtöbb esetben meg lehetne oldani a karbantartást helyi kisvállalkozásokkal olcsón, hiszen csak kijavítani, lemosni, lefesteni kell.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.30. 10:12:50

Talán a közterület átnevezések után erre is jut idő. De most a közterület átnevezések sokkal fontosabbak, mert a zemberek nyugtalnul aludnának.

casee 2011.07.30. 10:32:43

Itt nem azon múlik, hogy tönkreteszik-e a felújított dolgokat, mivel ezeken látszik, hogy senki nem nyúlt hozzájuk jó rég óta. Először talán fel kéne újítani, aztán lehet arról beszélni, hogy tönkreteszik-e.
Ugyanez a helyzet a Városligetben is, jó állapotban lévő padoknál elég lenne egy festés is, szerintem több éve nem festették le őket, amik pedig hibásak, évek óta ugyanúgy vannak.

Roy 2011.07.30. 10:48:41

Elment a pénz az utcák, és terek átnevezésére.

Gera 2011.07.30. 11:03:34

A karbantartás Magyarországon az állami és önkormányzati szegmensben szinte ismeretlen fogalom. Nyilván nem akkora biznisz pár ezerért rendbetenni egy padot, mint többszörös áron lecserélni egy újra nyilván százezrekért darabonként, mert akármilyen pad nem jó, mi igényesek vagyunk. Csak sajnos mivel pénz meg nincs, ezért lecserélni csak tíz-húszévenként lehet, addig rohad minden karbantartás nélkül.

gyilkos fűegér 2011.07.30. 11:08:40

@popocatepetl: "Töretném kezét-lábát a sok kis szarosnak. "

Jé! Ez elég ritka, de most egyetértünk. :)

gyilkos fűegér 2011.07.30. 11:10:29

@casee: "Itt nem azon múlik, hogy tönkreteszik-e a felújított dolgokat, mivel ezeken látszik, hogy senki nem nyúlt hozzájuk jó rég óta. "

Könyörgöm, nézzétek meg a Várat! Magyarország szégyene.

popocatepetl 2011.07.30. 11:15:07

@Roy: Aha, de a te elnevezésedre is kár volt energiát pazarolni. Elég lett volna a Munkásőr Jr.

derabitz 2011.07.30. 11:22:14

@popocatepetl:

Naná, hogy töretnéd!
Azért másokkal végeztetnéd a piszkos munkát, mert magad, kis nyélnyaló kommenthuszár vagy.

vuvuvu2 2011.07.30. 11:22:55

Közmunkából minden ilyen kérdést meg lehetne oldani. Persze csak akkor, ha a szándékos rongálókat is összeszednék és beállítanák padot javítani/festeni. Ugyanúgy ahogy a graffitiseket falat tisztítani, a szemetelőket szemetet szedni stb. Lehet, hogy legközelebb háromszor is meggondolja a szemetelő hogy hiányzik-e neki egy szimpla utcai szemetelésért pl. 8 óra szemétszedés.

derabitz 2011.07.30. 11:33:17

@vuvuvu2:

Mostanában mindenki a közmunkától várja a megdicsőülést.
Miért?

derabitz 2011.07.30. 11:43:32

@Gera:

A lényegre tudatlanul is rátapintottál.
A jelzett padok ki lesznek cserélve olyanokra, amelyeken a bmrd hajléktalan nem tud héderelni szakmányban.
A főváros, mint tulajdonos, arra vár, hogy a padok legalább 60%-a használhatatlan legyen eredeti funkciójában.

casee 2011.07.30. 11:43:35

@gyilkos fűegér:
Persze egyetértek, csak azt akartam mondani, hogy ezek többsége tönkretevés nélkül is romhalmaz.

vuvuvu2 2011.07.30. 11:50:31

Talán azért mert segít feloldani azokat az ellentmondásokat amelyek ezek között a problémák közt vannak:

- sok embernek nincs munkája ezért segélyezettként él, egyre jobban leépülve, önbecsülését és munkaképességét a hosszú távú munkanélküliségben elveszítve

- közben rengeteg a megoldandó feladat, amelyekre az önkormányzatoknak nincs keretük

- mindeközben az önkormányzatok mintha egy feneketlen vödörbe öntenék a vizet, segélyekre, szociális kiadásokra költik a költségvetésük jelentős részét

Ez az egész egy lefele vezető spirál, egyre jobban tönkremenő emberekkel, egyre jobban tönkremenő környezettel stb. A spirált néhány egyszerű intézkedéssel meg lehet fordítani, ezek egyike a közmunkaprogram. Ilyen egyszerű.

Egyébként ez a téma nem új, csak most került be a köztudatba ilyen mértékben. Kár hogy nem 10 éve, már előrébb tartanánk valamivel.

(Zárójelben: a magyar munkakultúra sokat változott az elmúlt 20 évben: van egy csoport aki nagyon magas szintű munkát végez, felvette a ritmust a növekvő nyomással és követelményekkel, és van egy csoport aki leépült. A munkanélküliség, az értéktelenség érzete ide vezet. Nem beszélve azokról a csoportokrl, ahol a gyerekek úgy nőnek fel, hogy a szülőket nem látták reggel felkelni és elmenni dolgozni.)

tele1 2011.07.30. 11:51:15

Az Andrássy út éjszakánként hajléktalanszálló. Én még nappal sem mernék leülni egy épnek látszó padra sem, mert odaragadnék ...

derabitz 2011.07.30. 11:55:19

@vuvuvu2:

"- közben rengeteg a megoldandó feladat, amelyekre az önkormányzatoknak nincs keretük"

A Főváros milliárdokat költ Vitézy játszóterére, pancsolójára a BKK-ra. Költhetné közterületeire is.

derabitz 2011.07.30. 11:58:13

@tele1:

Aki úgy gondolja, hogy az Andrássy út arra való, hogy ott ücsörgjön, vagy sziesztázzon, az megérdemli, hogy egészségügyi különadót vessenek ki rá!

Dendrobatidae 2011.07.30. 12:01:43

Ezeken a padokon jól látszik, hogy nem vandálok tették tönkre, hanem végelgyengülésben múltak ki.
Miután lekopott róluk a festék, az esőtől szétrohadtak, ezért esett le a háttámla is.

brummnarcisz 2011.07.30. 12:23:17

csoda hogy a fémrésze megvan

HVC 2011.07.30. 12:24:54

Nincs gazda?

A kerület polgármestere is elmehetne a fenébe...

derabitz 2011.07.30. 12:44:00

@HVC:

Főváros a gazda!
A helyi polgármester csak annyit tehet, hogy jelzi a problémát a Fővárosnak.
Meg is csináltathatná hitelbe, de a Fővárosnak, még arra sincs pénze, hogy levegőt vegyen.
Modjuk, Vitézyékre van pénz, de az, állambácsitól jön hitelbe.

lehuto 2011.07.30. 13:53:20

Az van, hogy arra nincs luiviton és társai, ezér' a rákot sem érdekli, hogy néz ki. Egyébként meg ja: sajnos él ott felénk a környéken még mindig egy elég nagy réteg, akinek nem városban lenne a helye, hanem a fán.

Kicsi Kacsa 2011.07.30. 15:00:48

@Dendrobatidae: az én meglátásom is ez. Ha nincs minden évben lefestve - márpedig ezeket a padokat biztos nem idén tavasszal festették utoljára -, akkor bizony szétkorhad. Kis hazánkra nagyon jellemző ez, nagy csinnadrattával átadni, aztán hagyni az enyészetnek....

Kicsi Kacsa 2011.07.30. 15:01:34

@Kicsi Kacsa: mondhatni: gondnak, sz*rnak nincs gazdája :(

popocatepetl 2011.07.31. 02:13:16

@derabitz: "Azért másokkal végeztetnéd a piszkos munkát, mert magad, kis nyélnyaló kommenthuszár vagy. "

Nem lehet mindenki olyan bátor, magát felvállaló, egyenes irgumburgum-erőmester mint te.
süti beállítások módosítása