Városálmodás - Uránia NF 2008. október 4.
2008. október 04. írta: városjáró

Városálmodás - Uránia NF 2008. október 4.

Voltam ma városálmodni az Urániában. A rendezvény struktúrájából fakadóan sajnos csak az Urbanizáció szekciójának témáját tudtam nyomonkövetni, melynek keretében végül a harmadik etapban Ughy Attila, a Fővárosi Városképvédelmi Bizottság elnökének társaságában két blogtársammal (Urbanista & Budapest Jövője) egyetemben magam is kerekasztal lovaggá nemesültem.

Beszélgettünk sok mindenről. Értetlenkedtünk, merengtünk, dühöngtünk. Végül megegyeztünk abban, hogy ami ma a közigazgatásban folyik, az egyszóval tarthatatlan. A jelen állapotok megváltoztatása azonban egyszerű gazdasági és poltikai ellenérdekek miatt a közeljövőben nem (sem) lesz várható.

A rendezvényen számos politikus, építész, urbanista, önkormányzati képviselő vett részt. Mindenki józanabbik énjét vonultata fel, s emberi arcával fordult a publikum felé. Többszörösen megállapítást nyert: amit ma a fővárosi önkormányzatiság fevonultatni képes az megfáradt, elaggott s reformra szorul. Nem kicsit. Nagyon! S mennyire jó lenne, ha a mindennapok közigazgatása már nem ilyen volna. Kár azonban, hogy sajnos nagyon is ilyen.
De talán majd 2010 után... Csak tudjuk majd, kire is húzzuk végül az ixünket. A lényeg tulajdonképpen ennyiben összegezhető.

Renben. Vettem az adást. De addig alszom azért még rá jópárat... Két év nagy idő! A visszaszámlálást azonban az ifjú fideszesek immáron megkezdték!

Kár, hogy a ruhatárba letett, viseltesen értékeveszett - bár megbecsült - esernyőmnek az előadássorozat végére lába kélt. Aki továbbhasználja, legyen vele buldog. De azért köszönje meg a jóistennek, hogy bottal üthetem csak a nyomát...

Résztvevői élmyénybeszámolók folyamatosan bővülő listája:

EVA

Judapest.org

Urbanista

Budapest száksz

Buszos Blog

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr30696547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2008.10.05. 01:10:22

Az enyem is eltunt, vigasztaljon ennek a tudata :]

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.10.05. 10:56:40

Többünknek eltűnt. Eljövetelemkor egy lány pamnaszkodott, hogy csak pár napja vette és erre nem számított. Mondjuk én se... Egy ideig vaciláltam, hogy a megmaradtak közül szemezgessek-e, de végül böcsületes maradtam. Meg hát akinek épp az én ernyőm kellett, az ázzon alatta halálra! Nem lesz vele nehéz dolga. :)

Sajnálom, hogy egymás kerekasztalát nem láthattuk.

mr.joshua · http://senkik.blog.hu/ 2008.10.05. 11:36:04

Majdnem elvittem valaki más ernyőjét! :)
Aztán megtaláltam a sajátomat, rám nem lehet panasz.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2008.10.05. 13:55:24

én inkább attól tartottam, hogy biléta nélkül otthagyom a sajátomat is. aztán meg, hogy nem ismerem meg az enyémet. hm. azért megkérdezem az asszonyt, hogy tényleg az enyémet hoztam-e haza, ő jobban ismeri...
amúgy a www.judapest.org -on már van kinn egy rövid beszámoló

HBP · http://tar.hu/hbp 2008.10.06. 19:43:39

kösz az invitálást T., sajnos megint otthonülő voltam, ahh pedig más is invitált :D
majd legközelebb, érdekes dzsembori lehetett, ha EMA is ott volt, bár ő miből nem marad ki, ami városos?
Üdv!
süti beállítások módosítása