Hűvösvölgyi update
2009. szeptember 10. írta: városjáró

Hűvösvölgyi update


Két hete jártunk legutóbb a Hűvösvölgyi úton. Ma ismét kilovagoltunk kisteljesítményű fotóaparátunkkal és leképeztük az állapotokat. Egyik szemünk sírt, a másik sem nevetett.
A fél hónapja említet hiányosságok egy részét sikerült ugyan orvosolniuk a kivitelezőknek, ám az elnagyolt szakaszok száma ma sem kisebb, mint legutóbb volt.


Fedlapcsere? Minek?!


A padmaradványok, a facsonkok máig ott meredeznek a főút szélén, és látva a köröttük befejezett földmunkák nyomait, nagyon úgy fest, hogy örökre így is maradnak.

A tervezési területek vonala sem változott augusztus vége óta. Amit a tervezők kihagytak, azt a kivitelezők sem javítottak ki. Körbeaszfaltozott pózna, senkiföldje vágányzóna együtt hirdetik a gondatlanságból elkövetett kivitelezés fájó nyomait.

Mint várható volt, a kerékpáros járdák szélessége sem bővült. Így az új aszfaltcsík majd' fél méterrel keskenyebb felületén kénytelen megharcolni egymással gyalogos és kerékpáros. Bár egyes KRESZ-értelmezések szerint a kerékpárosoknak nem kötelező az ilyen közös bringajárdák használata, egyszerűen felfoghatatlan, hogy ma, amikor már elfogadott törekvés a nagyvárosi kerékpározás biztonságossá tétele, akkor ahelyett, hogy előrelépnék ennek téren, inkább a már meglévő szűkös lehetőségeinken csorbítunk - primitív hozzánemértésből fakadóan. Sovány vigasz mindehhez, hogy legalább a kritikusabb kereszteződési pontoknál szintbe aszfaltozták az áthajtókat.


Mínusz 40 centi


Mégis hol?!

Legutóbbi beszámolónk óta - az Ördögárok utcai csomópont kivételével - a kopóréteg felhordásával is végeztek a munkások. Ennek során a gyalogátkelőket sűllyesztett szegélyekkel építik meg. Persze ezek többségénél a járdák készre aszfaltozása után jöttek csak rá, hogy bordázott lapok betoldásával kívánják kiemelni az átkelők széleit. Ezért hol kisebb, hol nagyobb felületen felmarták az éppen csak megkötött bitument, hogy beékeljék helyükre az új bordázásokat. Nincs persze még veszve minden, hisz kipótolhatók bizonyosan a ma még tátongó hézagok, csak hát minek duplamunkát végezni, ha lehetne egyszerit is?


Az egyiknek sikerül... (Csibor utca)


...a másiknak nem! (Heinrich I. utca, Kelemen L. utca)

Örvendetes viszont a zöldsávok védelmére kiépített fakorlátok megjelenése. Első ránézésre hatékony védelmet nyújthatnak majd az önérdekű felparkolások ellen, így az illegális parkolósávok megszűnhetnek végre.

Egyelőre azonban ez a védelem csupán a Hűvösvölgyi út alsó szakaszának dukál. Az emelkedőnél fekvő földsávokat ugyanis nem védi semmi. Hiába vetettek bennük friss fűmagokat a kertészek.

 
 


Az időközben kialakult krónikus férőhelyhiány orvoslására ugyanakkor az út mentén - megfogadva évekkel ezelőtt tett javaslatunkat - kulturált parkolókat alakítottak ki. Ott jártunkkor még folytak a páros oldal tereprendezési munkái. De megfigyeléseink szerint gyepkőrácsos technológia segítségével 20-25 30-35 új férőhely jöhet majd létre az útvonalon.
Persze ezek kialakítása sem egyforma szabvány szerint történt - hol szélesebbre, hol keskenyebbre formálták felületüket a kivitelezés során. Ha nem is használhatatlanul hibás, mindenesetre furcsa egy megoldás.


Hol így, hol úgy...

Akárcsak a járdaszintből kiemelkedő buszmegállók kiépítése, ahol a kényszerszagú akadálymentesítést sikerült meglehetősen ad hoc módon megoldani.


Kerekesszékkel bevehetetlen (Vadaskerti út)

Az útburkolati jelek felfestése természetesen még hátra van, így a Hűvösvölgyi út végleges sávkiosztásáról nincsenek információink. De valószínűsíthető, hogy - bár az útpálya szélessége szinte végig megengedné a 2x2 forgalmi sávot - forgalomszervezési okokból marad az eddigi 1,5x1,5 sávos (hibás) rendszer, kiegészülve egy-egy beiktatott kanyarodósávval. Pedig ha újabb autós- vagy buszsávot nem is, de egy kerékpárosat bizonyosan elbírt volna a felújított szakasz. Talán majd máskor - máshol.

Mindezek fényében nagy érdeklődéssel várjuk a szeptember 15-i átadást. Jó lenne, ha az évek óta tartó kényelmetlenségekért cserébe méltó kivitelezéssel kárpótolnák a budapestieket! (Csökkenti a reményeket, hogy a cikk megírása utáni napon bontási munkálatokba kezdtek a rosszul szintezett csatornaszemek újraépítése miatt.)


Majd egyszer...

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr861370028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.09.10. 21:31:03

Nem vagyok boldog. De azért a kulturált parkolás elősegítése és egyben megakadályozása az nekem is tetszik, no meg élmény végigjönni (végre) úgy az úton, hogy nem szakad le a vesém az úthibáktól.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.09.10. 22:19:19

Szarjanak sünt! Milyen ott a vezetés, elkelne egy jó kis tiltakozás.
Vagy mindegy?

cirkuszos 2009.09.10. 22:30:09

Miért nem vitték le a járdáról hátra, a szervizútra a bringásokat? Veszélyesek a kereszteződések, nagy forgalmú út mellett, de attól tükörből beláthatatlan távolságban bringautat vezetni... A parkoló autók mögött simán elfért volna a bringasáv, és akkor a kereszteződésekben sem kell szopatni egymást.

belaaaa 2009.09.10. 22:32:12

biztos van egy fővárosi rendelet, ami tiltja a 1% átlag meredekségű úton az úttesten létesíthető kerékpárút létrehozását, mert akadályoz ..... :) :)

fűzfavirág 2009.09.10. 22:55:21

@Cigiző: ez fővárosi ügy, mert főútvonal, ott meg, ha jól tudom, MSZP-SZDSZ vezetés van.
Épp tegnap néztem, hogy ha két bringás megy egymás mellett vagy egymással szembe, akkor a gyalogos élete védelmében ugorhat a friss földkupacokba. A rendszeresen arra kóricáló babakocsis anyák meg röpülhetnek. Ráadásul befelé, a vágányok felé, legalább 25-30 centit hozzátoldhattak volna gond nélkül.
Sikerült úgy elkölteni egy vagyont, hogy az eredménnyel mindenki rosszul járt. Én gyalog járok arra rendszeresen és tréningben tart -- folyamatosan lehet figyelni és ugrani.

fűzfavirág 2009.09.10. 22:56:38

@cirkuszos: ott már nincs szervizút... csak az Ördögárok. Bár mostanában szinte soha nincs benne víz, szóval nekem megfelel, ha ott mennek a bringások.

Perillustris 2009.09.10. 23:01:35

"Így az új aszfaltcsík fél méterrel keskenyebb felületén kénytelen megharcolni egymással gyalogos és kerékpáros."

Ezért is megy majd sok kerékpáros - nagyon helyesen - az úttesten.

mr.a 2009.09.10. 23:16:19

@Perillustris:

ha megfigyeled, akkor a jarda a kijelolt kerekparut, ezert szabalytalanul mehetnenek max az uttesten, nem "helyesen"

cirkuszos 2009.09.10. 23:18:33

@fűzfavirág: Azért a Városmajor-Akadémia/Kelemen László utca között el lehetett volna vinni a kertek alatt, és máris nem kell attól parázni, hogy elcsapnak a bringaúton, valamint normálisan és szabályosan lehet a Hűvösvölgyire/-ről kanyarodni.

Perillustris 2009.09.10. 23:19:58

@mr.a: Ha megfigyeled, az gyalog- és kerékpárút. Mond ez valamit számodra?

cirkuszos 2009.09.10. 23:20:03

@mr.a: A közös bringa/gyalogút használata nem kötelező a kerekezőknek. A kizárólag bringaút igen.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.09.10. 23:24:20

@mr.a: A járdán vezetett gyalog/kerékpár kombó nem kötelező a bringásnak.
Még van 5 napjuk, nem? Már most kellene előszedni a terveket, aztán a kivitelezéssel összehasonlítani, és nem átvenni - viszont kötbérezni.
Közbeszerzés, tehát nyilvánis a szerződés is.
Na, hol egy jó firkász, aki feltárja mélységeiben is? Városjáró éles szeme már egy jó kiindulási pont!;)

cirkuszos 2009.09.10. 23:33:28

@Lesley: Engem meg Perillustris. Valaki mindjárt beszól, hogy a bringásoknak mindig sír a szája ;) Főleg, hogy itt nem is csak erről van szó.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.09.10. 23:35:40

@Perillustris: Lehet hogy érdemesebb lesz (lenne) ezután az úttestet használniuk a bringásoknak, de amíg az ezerrel zúzó kerekezők a közös új járdán robognak, addig ez a szélesség életveszélyesen keskeny. Vajon miért nem lehetett eleve az útra tenni a sávokat?! Pláne, hogy elvileg a közös járda elvét már meghaladtuk egyszer - lásd Alkotmány utca.

Közben pakolom fel a képeket!

Perillustris 2009.09.10. 23:38:40

@cirkuszos: Az e szakaszon lévő 16-18 keresztutcának milyen az elsőbbségi viszonya az általad lehetőségnek tartott szakaszhoz?

Mert ha mindegyik előtt meg kell állnia a bringásnak, akkor semmit nem ér.

Perillustris 2009.09.10. 23:43:05

@városjáró: Mert a sutyerák döntéshozók többségének a bicikli még mindig csak hétvégi hobbi. A tanácsadóik pedig 30-40 éve diplomáztak, s ha pl. ilyet mutatsz nekik, szívrohamot kapnak: www.fn.hu/hetilap/tarsadalom_trend/20080923/egy_utunk/

cirkuszos 2009.09.10. 23:46:30

@Perillustris: Őszintén szólva sosem néztem, mindig a bringaúton megyek :) De meggyőződésem, hogy ha ki lenne táblázva macisajttal, mindenki jobban járna: (1) a gyalogosok elférnének a járdán és buszmegállóban, (2) az autósok ki és be tudnának kanyarodni az elég súlyos forgalmú Hűvösvölgyiről, (3) a hátsó úton nincs akkora forgalom, hogy ne férne el bringás és autós mondjuk egy Varsányi Irén utca jellegű felfestés segítségével (tehát még csak külön bringasáv sem kell).
Jelenleg úgy néz ki, hogy kétszer is meggyőződsz arról, hogy meg is kapod-e az elsőbbséget, plusz kerülgeted a bringaútra érthető módon beálló autósokat. Ha kifelé mész, jobbra kisívben láthatatlan vagy a bokrok miatt.

cirkuszos 2009.09.10. 23:48:58

@cirkuszos: Hogy jobban érthető legyen, ha a Moszkva tér felől mész kifelé, akkor nem látnak az autósok.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.10. 23:54:46

a bordázások durvák...viszont a parkolósáv és a védőkorlát jó ötlet. Az egészben az a legbosszantóbb, hogy nem kellett volna sok, hogy jó legyen. Csak egy kis odafigyelés, egy kicsit gondosabb tervezés... Egyébként miért nem lehet kommentelni a kulturális örökséges posztot?

KGyST · http://repules.tumblr.com 2009.09.10. 23:58:38

Ezek a fakorlátok egy fél évig fognak tartani, utána kirohadnak, illetve az erős autók kidöntik őket.

Perillustris 2009.09.11. 00:17:44

@cirkuszos: A haladni kívánó bringás sem szereti az alárendelt utakat. Egy - akár szintben kissé megemelt - kerékpársáv szolgálta volna mindenki érdekét.

Ez a megoldás csak az autósoknak jó, bár nekik sem teljesen.

Rocko- 2009.09.11. 07:13:10

na most hogy is van ez? ha autósnak aszfaltoznak a zöld terület kárára, akkor rögtön pattognak a bringások, most amikor nekik nem aszfaltoznak, akkor az is baj? most nem hiányzik a zöld?
az is igaz, így gyalog + kerékpár nem fér el, ezért a táblát le kéne venni. a vakbarát kereszteződés meg nem készült még el, majd körbeöntik. bár nem értem, h ezeket (és a csatornafedeleket általában) miért nem előre teszik be, majd öntik körbe. minek a duplamunka?

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.11. 07:41:02

ahhoz képest egész szépen megcsinálták - viszont tényleg ez az az út, ahova üvölt egy kerékpár szakasz is.

Kicknick 2009.09.11. 08:03:03

jajj de szar, keskeny a biciklisáv.
vazze máshol ilyen sincs.

cyberina 2009.09.11. 08:05:57

egyébként update. ezt akartat írni :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.09.11. 08:21:00

@aesculus: Azt csak egy hírposztnak szántam.
@cyberina: Igen :) Szóösszevonás történt. Nem csak naprakáész akartam lenni, de kortalanul dátumfriss :))

csárli hárper 2009.09.11. 08:33:30

nem tudom melyik napszakban készültek a képek, de látszik hogy nagy tömegek nem gyalogolnak / bringáznak a "keskeny" járda / bicikliúton.....

cirkuszos 2009.09.11. 08:46:52

@Perillustris: Nem egészen értjük egymást :) Arra gondoltam, hogy úgy táblázzak végig, hogy a bringaútnak legyen elsőbbsége.

cirkuszos 2009.09.11. 08:47:43

@ezittenkéremmagyarország: Hetente többször járok azon az úton. Nagy ott a forgalom, elhiheted.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.09.11. 08:56:29

Viszont festettek fel narancssárga elválasztóvonalat, legalábbis a Budagyöngye benzinkút és Szépilona zebra között. Kíváncsi vagyok, hogy a hóbogyóbokrokat visszaültetik-e, ha igen, akkor abban az irányban nem nagyon lenne hely a járda szélesítésére. A gesztenyefák felé esetleg lehetne egy fél méter. De ha egyértelműen ki lesz jelölve, hogy melyik a gyalogos fél és melyik a biciklis, akkor egy picit előrébb léptünk. Persze a biciklisek csak a gyalogos részre áthajtva tudják kikerülni egymást, de hát annak a sansza, hogy két biciklis pont ott találkozik, ahol gyalogos is van, valószínűtlen. Ha meg igen, akkor majd egy picit figyelnek egymásra, hm?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.09.11. 09:01:12

@ezittenkéremmagyarország: Du. 4 és 5 közöttiek a képek. És csak azért nincs több "ütközéses" fotó, mert közben lemerült a gépem. A legviccesebb megoldás mindazonáltal a Budagyöngyés Shell kútnál van. Ott a járda egyész egyszerűen megszűnik létzni, és kizárólag bringával lehet továbbmenni, hogy aztán újra belefusson mindenki a közös bringajárdába...

Liora · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.09.11. 09:23:27

A fakorlátot én is jó ötletnek tartom, máshol is bevezethetnék, mert mindenhol idiótán parkolnak az autósok (persze ez sok helyen szükségszerű, mert nincs hely...).
Az viszont érthetetlen, hogy azt a 2 méter széles sávot hogy gondolták kerékpáros+gyalogosoknak egyszerre. Bőven lett volna hely, hogy fél méterrel szélesebb legyen.

maestro1 2009.09.11. 09:24:40

Döbbenet, hogy hogy lehet valamit ennyi idő alatt ilyen sz*rul megcsinálni. Akkor, amikor vannak jó és igényes példák is a városban. Kókler banda.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.09.11. 09:51:21

@városjáró: Simán lehet gyalogolni is. A villamossíneknél ugyan csak bicikliseknek szóló forgalmi lámpa van (háromszínű, piros, sárga és zöld bicikli van benne), de gyalog is el lehet menni

serjsoadfan · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.09.11. 11:20:22

Pont az érintett könyéken lakom. Bicska nyitogató, amit a Colas éptíő cég ott kontárkodott. Egyes helyeken 1 cm-et szedtek fel máshol többet, aztán terítettek 20-25 cm új bitument, míg végül az út magasabb lett, mint a járda.
Csúcsidőben a Hűvösvölgyi út járhatatlan, a busz használhatatlan minden szempontból, a villamos pedig nem tud haladni az útját keresztező autósoktól, akik tesznek rá, hogy piros a lámpa beállna a sínekre. Nem egyszer fordult elő, hogy haza kellett gyalogolni, mert állt a forgalom. Biciklis használata sem ajánlott, mivel már a völgy utcába is beengedik a felforrt agyvizű autósokat.
Aki teheti kerülje el, csakhogy merre?
A Budakeszi út szintén halál, a Bécsi út úgyszintén. Esélytelen a kerülés.
Nagyon morcos vagyok.

Perillustris 2009.09.11. 11:50:28

@Rocko-: Igazad van, alapvetően a Magyar Kerékpárosklub elve is az, hogy a járda tabu. Persze az összehasonlítás sántít, hiszen egyik esetben egy jövőbe mutató, környezetkímélő eszköről, másikban egy súlyosan szennyező járműről beszélünk.

Ez nem demagógia. Szerintem könnyen eldöntheti mindenki, mit támogatna: egy kerékpárutat vagy egy 2x1 sávos autóutat közvetlenül a lakóháza mellett?

Perillustris 2009.09.11. 11:51:26

@Perillustris: (kieg.) A járda és persze a zöldterület csökkentését nem preferáljuk.

Perillustris 2009.09.11. 11:53:34

@ezittenkéremmagyarország: Nahát! Egy szar úton kevesen járnak? A Thököly-t is elkerülte, aki tudta. Érdekes, mi?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.09.11. 12:51:04

@serjsoadfan: Nagyon jogos észrevétel. Külön cikket megérdemelne, hogy miért magasítják meg rendre az útfelújításokkor a talajszintet? Lassan minuszos lépcsővel kell bemenni a földszintes kertekbe. Arról nem beszélve, hogy így a vízelvezetés is aggályossá válik - befolyik a lé az ingatlanokba.

Rocko- 2009.09.11. 13:38:51

@Perillustris: "A járda és persze a zöldterület csökkentését nem preferáljuk."
örülök.
"Persze az összehasonlítás sántít, hiszen egyik esetben egy jövőbe mutató, környezetkímélő eszköről, másikban egy súlyosan szennyező járműről beszélünk."
az emberi lét önmaga szennyezô. én inkább a biciklisáv+autósáv egymás melletiségét támogatom, lásd Karinthy. ennek oka, h így biztosan nem zavarják a gyalogosokat (a bicikli inkább jármû, mint gyalogos), ásrészt persze ennek feltétele lenne, h senki se pakoljon oda. (ellenpélda pont a Karinthy)

@városjáró: ezt én a parkoolóknl em értem. miért a járdával van egy szintben, miért nem az úttal?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.09.11. 15:04:58

@Rocko-: Hogy miért? Mert full hozzánemértés és kapkodás jellemzi ez egész beruházást - amelyről sem a II. kerület, sem a Főváros nem hajlandó tudomást venni. Pedig a posttal párhutamosan megküldtem nekik is az észrevételeket.

Rocko- 2009.09.11. 19:25:10

@városjáró: igen, akkor jól sejtettem a hozzá nem értést.

automentesnap 2009.09.11. 20:37:24

Elborzasztó :(
Végig kéne piktózni az úttestet, mint a Szabihídon vagy a Margiton.
süti beállítások módosítása