budapesti buhera 1. - kispályás Nagymező
2008. szeptember 17. írta: városjáró

budapesti buhera 1. - kispályás Nagymező

Új sorozatot indítok budapesti buhera címmel. 
A sorozatba olyan, utamba kerülő, közterületi munkákat veszek majd sorra, melyeket a kivitelező/megrendelő hónapok (netán évek) óta képtelen befejezni. Nem titkolt célom a figyelemkeltés - ezen kereszetül a dolgok előremozdítása!
Mert ez a város ugyan az
enyém, tied, miénk, de sokan vannak, kik a közfeladatokat el nem látva megkeserítik mindennapjainkat, s lassan de biztosan elveszik kedvünk attól, hogy meglássuk és megélhessük, milyen szép is az élet.

Első találatunk a terézvárosi Nagymező utca Operettszínház előtti szakaszának nyomasztó színű műköburkolata, s annak felbontása.

A képeken látható barrikád bő két hónapja csúfítja a Pesti Broadway utcaképet - és teszi balesetveszélyessé a közlekedést. A látottak arra engednek következtetni, hogy hajdanán talán az esővízelvezető árok javítását kezdték itt meg nagy elánnal. Legalábbis azután, hogy felszámolták a díszburkolaton ideiglenesen kialakított trolimegálló fadobogóját. A munkával azonban leálltak, a területről pedig továbbálltak - a kivitelezők.

Hogy kik is ők, egyelőre "kideríthetetlen". A munkaterület melletti szalagkordon látható VIANOVA 87 Zrt. információi szerint ugyanis az ő cégük ezen a területen semmifajta munkát nem végez, és nem is végzett soha. A szalagjukat - állításuk szerint visszaélve nevükkel - illegális módon használta fel valaki. Melyhez semmi közük.
Kérdés, hogy ki ez a valaki. Főváros? Kerület? Csatornázási Művek? BKV?

  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr54667447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bird 2008.09.17. 21:03:53

És az nem jutott eszedbe, hogy a területért felelős önkormányzatnak és közterület-felügyeletnek írjál? Ők maguktól természetesen (?)nem veszik észre, de ha egy bejelentésre akta lesz belőle, akkor muszáj foglalkozniuk vele.

Calibra 2008.09.18. 10:15:12

Részben jogos Bird írása bár az ök vagy kf
válaszánál én csak azt tartom kérdésesnek hogy kinek fogják dobni a labdát!! Vagyis szerintük ki lesz az illetékes(mert hogy nem ők az biztos...)!! Egy ilyen esetben az illetékes megtalálása hosszú idő és legtöbb esetben inkább körmérkőzés lesz belőle és egymásra mutogatás:))) Ha jó történik elég könnyű megtalálni az illetékest(/eket) de a hibáknál...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.18. 12:56:12

Végül is annál szánalmasabb hadovával úgysem fognak tudni előállni, mint amivel a szalagon szereplő cég védekezett... De persze jogos a gondolat, úgyhogy a mai napon rákérdeztem levélben náluk is.

Mit tippeltek válasznak?

Patro · http://www.patro.hu 2008.09.19. 01:09:31

Jó sorozatnak ígérkezik ez a buhera, főleg, ha megpróbálsz után is járni a buherák okának.

Amikor pedig már minden okot ismersz, de mégsem történik semmi, akkor jöhetne az akcióbrigád! Ebben az esetben ezt a kis aktuális barrikádot én egy kis akcióval fejezném be: gyeptéglával gyorsan be kéne füvesíteni, precízen a nem kövezett részt, néhány kerti törpét kéne még rárakni és kész. Az egészet persze dokumentálni kéne.
Ugye, jó ötlet?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.09.19. 21:56:24

A vicc az egészben, hogy a kerület szemrebbenés nélkül ráereszt egy operettheppeninget a területre, miközben a környzete szemátomást rohad. Talán, ha kitöri valamelyik hírseeég a nyakát... változni fognak a dolgok. Se!
süti beállítások módosítása