Vidámparki gondolatfutam
2012. október 02. írta: városjáró

Vidámparki gondolatfutam


Mint ismeretes, szerdán dönt a fővárosi közgyűlés a Vidámpark sorsáról. A tervek szerint november 4-dikével végleg bezárná kapuit az intézmény, területét pedig - megtartva néhány műemléki játékot - megkapná az Állatkert. Sajtóhírek szintjén említenek ugyan "cserébe" egy magánerejű szórakoztatóparkot valahol Dél-Pesten, de garancia, szándék, pénz - és legfőképpen jogi kötelezettségvállalás - nincs erre a nyilatkozatra.

Pedig egy korrektül levezényelt költözés akár még elfogadható is lehetne - hiszen legalább 10 éve stagnál a Vidámpark színvonala, sőt az elmúlt évek leépítéseinek következtében talán még romlott is. Elfogadható lehetne tehát egyfajta váltás. De csakis úgy, hogy közben már nyitásra készen állna cserébe egy új magánvidámpark. Nem ígérvény szintjén - hanem élő valójában. Nem végleg megszüntetve a régit - hanem átemelve azt.

Hiszen nem az a legnagyobb baj, hogy a mára már igencsak elavult és/vagy bóvli vidámparki játékokat kiszelektálnák, és az autentikus elemek megtartása mellett hozzáadnák a területet az Állatkert minden bizonnyal színvonalasan kibővülő témaparkjához, hanem, hogy úgy tennének lakatot egy városléti jelentőségű intézményre, hogy közben nem biztosítják a fővárosiak számára annak folytonosságát. Mert ne feledjük, az a bizonyos Wing-féle vidámparkterv, amely a sajtóban meglobogtatásra került, már vagy a harmadik amit az elmúlt években bedobtak a köztudatba - és nincs nagyobb realitása itt és most, mint a korábbiaknak. És ez gond! Mert állandó Vidámparkra - főleg a kisgyerekek miatt - szüksége van egy magára valamit is adó fővárosnak. Hogy pont erre és ebben a formában-e, az lehet kérdéses, de hogy kell-e, az nem! És nem majd, hanem párhuzamban az esetleges bezárással!

Hisz így lenne korrekt.

busz.jpg

UPLOAD 10.04.

A városházi előterjesztést indoklás nélkül visszavonták. A témára egy későbbi Közgyűlésen térnek vissza újra. A bezárás hírére több Fb oldal is útnak indult. A dolog kimenetele továbbra is kétesélyes.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr804814837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Marad-e az autópálya a város közepén? 2012.10.10. 15:12:07

Az,_hogy_eddig milyen volt a Ferenciek tere környéke volt, összefoglalja a taj-kert.blog. Az, hogy milyen lesz, arról holnap, október 11-én, csütörtökön 17 órától tart hivatalos tájékoztatót az V. kerületi Önkormányzat. Most kell a véleményt elmondani,...

Trackback: Marad-e az autópálya a város közepén? 2012.10.10. 15:11:59

Az,_hogy_eddig milyen volt a Ferenciek tere környéke volt, összefoglalja a taj-kert.blog. Az, hogy milyen lesz, arról holnap, október 11-én, csütörtökön 17 órától tart hivatalos tájékoztatót az V. kerületi Önkormányzat. Most kell a véleményt elmondani,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2012.10.02. 22:22:24

Már akkor rossz érzésem volt, mikor első lépésben megszűntették a Kisvidámparot… "természetesen" mindenféle igényfelmérés, knzultálás nélkül. Még valamikor 2007 körül…

A másik az, hogy a tervezetből a megőrizni akart "szórakoztatóipari egységek" közül hiányzik néhány - az Elvarázsolt Kastély áthelyezését megkérdőjelező hozzászólóval pedig kénytelen-kelletlen egyetértek: az a jelenlegi formájában aligha érdemes megőrzésre…
Elgondolkodtatónak tartom viszont a FortePan.hu lapon található korabeli fényképeket…

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.10.02. 23:26:52

Az elvarázsoltat nem akarják megőrizni. A barlangvasutat (vagy szellemvasutat) akarják, a hullámvasutat, a lovacskás körhintát, a céllövölde hátsó falát, meg a dodgem épületét.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.10.03. 19:07:46

@városjáró:

A céllövölde hátsó falát? Miért? Most nem vagyok képben.

Azt viszont régebben olvastam, hogy az Állatkertnek kell mennie, egy olyan helyre, ahol megfelelő minőségű és nagyságú kifutót lehet építeni, és az állatok nem egy pályaudvar bejárati jelzője mögött szoronganak. A szerint a terv szerint a Vidámpark kapta volna az Állatkert területét.

Igaz, ez még a ner elötti időkben volt, tehát biztosan korcs gondolat. (Bocsánat, hogy politikai húrokat pengetek, de nem látok racionális érvet a dologra.)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.10.03. 21:04:53

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Azok messzebbi idők lehettek, mert HCs felháborodása ide vagy oda, ugyanez a területátvétel már ott volt a Főváros tervekeiben 2007-ben is.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2012.10.04. 20:39:50

Hmm... szerintem a barlangvasút meg a szellemvasút két különböző dolog.

A Barlangvasút - Sárkányvasút (ahogyan korábban nevezték) valóban megőrzősre érdemes. HA egyébért nem, tán a "Valahol Európában" hátborzongató jelenete miatt, mikor (még a film elején, ahol a szereplők hátterét ismerjük meg) a bombázások alatt az egyik fiúgyermek félelmében a sárkány "szárnyai alá" húzódik menedékbe…

A "Szellemvasút"-ból kettő is volt - régen az egyik egy aprócska mesterséges szigeten állt, ami körül apró motoroshajóra is lehetett szállni. Nagyjából akkor szűnteték meg, amikor az Angolpark (leánykori neve) körüli kisvasút is felszámoltatott. A másik pedig az, ami a Bacsó filmben mint "SZocialista Szellem Vasótja" szerepelt, s ahonnét Bástya Elvtársat két testőre cipelte ki - ájultan.

A fortepan.hu lapon akad még pár fénykép a régi játékokról. A száz évnél idősebb RinglSpiel-t felszámolni egyenesen barbárság lenne - nem beszélve aról, hogy Európa szerte reneszánszukat élik az ilyen "vásári látványosságok". Franciaországban még körhinta múzeum is akad, a Sacré Coeur-höz felvivő lépcsősor aljába, a helyi SIkló induló állomása mellett most is áll egy gyönyörű, emeletes példány.
A Céllövöde hátsó fala a szintén minimum száz éves mechanikus tábláival (egykor a kovácsok ütni kezdték az üllőt, a vadász lelőtte a farkast, a hőlégballon felszállt, stb…) szintén meg kell tartani - mint technikatörténeti érdekességet, s mint esetleges jövendőbeli filmek hátterét :-P Képzeljük el, hogy egy ilyen jelenet kedvéért a stábnak ki kell mennie mondjuk… hát nem is tudom, hová. Az egyesek által ócsárolt Hullámvasút (szerintem hatalmas hiba lenne áttelepíteni… az alá épített vízi barlang - csónakázó rendszerrel együtt! Ami persze szörnyen giccses, de nélküle nem lenne ugyanaz - ahogy az Elvarázsolt Kastély se az igazi a körítése nélkül, hiszen ez élmény nem csak pár görbített tükörről szólt…
SZóval van róla fogalmatok, hogy ez a műszaki emlék hány külföldi filmet hozott Budapestre??? Pont azért, mert máshol régen "eltakarították" az ilyen szórakoztatóipari egységeket - viszont a kollektív emlékezet miatt nem vághatnak a filmekbe akármit helyettük :-P
Amerikában a fa- és fémépítéső hullámvasutak békésen megférnek egymás mellett - akár modern parkokban is :-)))

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2012.10.05. 07:38:33

@Mormogi Papa: Utánanézve, a Barlangvasútat akarják megőrizni (az a műemlék). Szellemvasút néven már nincs játék a Vidámparkban. Túlvilág Kapuja nevű van, ami kvázi ugyanaz - ezt 2009-ben adták át a korábban Viharvasútként futó játék épületében. Szerintem a Tanú-ban ezt a kettőt ötvözték. Külsőnél a Barlangvasút bejárata szerepelt, belsőben pedig a Túlvilágos (leánykori nevén: Viharvasút). Ez bár nem műemlék, majdnem ugyanolyan régi alapokon lehet.

Egyébként országos szinten megy a vidámparkbezárás. Gondolom azt remélik tőle a kedves vezetők, hogy a feledés és a lepsztultság homályába vésző helyeket nem fogja megsiratni senki, így könnyen magánzsebekbe vándorolhat az onnan kinyert pénz - akár az ingóságok elcsencselésével, akár az ingatlanokéval. Ha megfigyelitek, a pótlásukról szóló híek csakis feltételes módban fogalmazódnak. Vagyis semmi sem fix - csak a reménykedés.

Pár kapcsolódó link:
Pécs:
www.bama.hu/baranya/kozelet/bezart-a-pecsi-vidampark-a-nosztalgia-elesztheti-ujra-406126

Szfehérvár:
retronom.hu/node/21910

Dunaújváros:
www.dh-online.hu/dunaujvaros/20120718_dunaujvaros_vidam_park
süti beállítások módosítása