Örömmel bukkantam rá a HG.hu pénteki írására, mely blogom cikkén elindulva megpróbálta körbejárni a belváros vizuális állapotának témáját - Bútorok és botrányok Budapest új főutcáján címmel.
Alig hogy befejeztem a cikk böngészését, postafiókom is új üzenetet jelzett. Belváros-Lipótváros Önkormányzatától érkezett egy megkeresés, miszerint szívesen betekintést engednek peticióküldő blogcsapatunknak a belvárosi gigaprojekt épp aktuális tervállapotaiba. Terveink szerint jövő hét közepén ellátogatunk a főutcagyár boszorkánykonyhájába, és valóban nem hagyjuk annyiban a dolgokat...
Jómagam egyébként a kiépítendő "új főutca" mentén a már kihelyezett, korhű kandeláberek (és utcabútorok) továbbvitelének híve volnék. De meggyőzhető vagyok ennek ellenkezőjéről is, ha a megoldás valóban progresszív. Ám ez esetben is csak akkor, ha egy km2-en belül egységes képet eredményez.
A belváros mai vizuális képe ugyanis nem ezt a tendenciát mutatja. Budapestnek jelenleg nincs egységes - de még csak regionális - arculata sem. Ahány beruházás, annyi image. Ahány kerület, annyi megoldás. Nincs vizuális kapaszkodó. Nincs arculati zsinórmérték. Mintha fővárosunk utcáit szekondhend ruhaboltból öltöztetnék - mikor mit kapni, mikor mi olcsóbb alapon. Ez szégyenletes.
Pedig pár éve már szó volt egy úgynevezett arculati kézikönyv megalkotásáról. Egy vizuális sorvezetőről, melyet a Városarculati Tanácsnoki Iroda készített volna el. Tavaly Bojár Iván még úgy nyilatkozott róla, év végére meglesz. De - mily meglepő - nem lett meg. És gyanítom, nem is teljesen véletlenül. Így ugyanis maradhat minden a jól megszokott budapesti buhera szintjén - melyből számos tervező, számos terveztető, és számos gyártó bebiztosítottan eléldegélhet. Ad hoc kisérleti telepeként kezelve a fővárost - megrekesztve vele annak vizuális előrelépését.
Külön-külön szemlélve lehet ötletes amikor egy-egy beruházó önhatalmúlag dizájnt vált az Üllői út közepén, vagy épp a Budaörsi út bevezetőjén. Ám amikor ezek az újítások végül mind csak a semmibe futnak, sokkal nagyobb csalódást eredményeznek, mint amekkora előnnyel kecsegtettek.
Maradva a belvárosnál - mely ma már messze nem ér véget a történelmi értelemben vett Belváros határán -, disszonáns például a majdani Kálvin tér arculata is. A kiskörút felújítása kapcsán ugyanis egyfelől már kihelyezésre kerültek a XIX. század végét idéző Gizella kandeláberek, másfelől várhatóan kihelyezésre fognak kerülni a 21. századot képviselő új villamosváró üvegburák is. Külön-külön mindkét irányzat támogatható - együtt nem igazán. Pláne ismerve a környék sétáló-, illetve csillapított forgalmú utcáinak (Veres Pálné u., Pollack M. tér, Múzeum u., Szabó Ervin tér, Ráday u.) más és más utcabútorozását.
Pedig nem szerencsés önálló designra törekedni csak azért, mert egy adott utca két oldala már két különböző kerület - vagy épp a Főváros - hatáskörébe tartozik. Sokkal inkább régiós utcaképre kellene összpontosítani. Hiába jönnek ugyanis létre közkedvelt arculattal bíró zónák, ha nem tud meghonosodni és elterjedni egyik sem, mert mindig érkezik egy új design, egy-egy új designerrel akinek sikerül - ha csak egy saroknyi területen is, de - keresztülvinnie épp aktuális álmait. Ő boldoggá nemesülhet, a város viszont káoszba fut.
