Vak vezetés a Moszkva téren
2008. június 04. írta: városjáró

Vak vezetés a Moszkva téren

Többszöri lakossági bejelentés és hivatali fogadkozás ellenére hónapok óta hiányoznak az útburkolati jelek a Moszkva tér Szilágyi Erzsébet fasor felőli többsávos ívelt bevezető szakaszán. A jelzett útszakasz - mely két haladósávot, egy kanyarodósávot, valamint a BKV autóbuszainak leszállóhelyeit is magába foglalja - fokozott balesetveszélyt jelent a beérkező gépjárművezetők számára.
 
Az ügyben Hamza Zsolt az FKF Zrt forgalomszervezési osztályvezetője április elején azt a tájékoztatást adta, hogy a burkolati jelek újrafestésére április-május hónap folyamán kerül sor.
- A felújításra váró útburkolati jelek listáját részvénytársaságunk minden év elején összeállítja és kezelői hozzájárulás megszerzése céljából felterjeszti a BFFH Közlekedési Ügyosztályának. A felújításra váró útszakaszok sorrendjét azonban még nem határozták meg, de a Moszkva téri burkolati jelek felfestése várhatóan április, május hónap folyamán sorra kerül – igérte akkor az osztályvezető.
 
A hiányzó jelek pótlását azonban Hamza fogadkozásának ellenére a mai napig nem tapasztalhatták meg a Moszkva téren közlekedők – noha időközben a buszvégállomás területének burkolatcseréje is befejeződött. Pedig a sávok megerősítése igen fontos volna, mert az említett terület a tér egyik kiemelten forgalmas részén található. Mind a Szilágyi Erzsébet fasor felől, mind a Krisztina körút irányából napi több ezer gépkocsi halad rajta keresztül, valamint a XII. kerület irányából egyedül innen lehetséges a Fény utcai piac és a Mammut bevásárlóközpont gépkocsival történő megközelítése.
 
A hozzávetőleg két-három órás munkával elvégezhető sávfestést tehát sem áprilisban, sem május hónapban nem volt képes elvégezni a feladattal megbízott FKF Zrt, így csak az autóvezetők rurtinjának köszönhető, hogy mégsem történt még baleset a helyszínen. Komolyan kiváncsivá teszi az embert, hogy vajon milyen égi csodának kéne mégis történnie ahhoz, hogy a Főpolgármesteri Hivatal és annak közútfenntartással megbízott részvénytársasága komolyan vegyes saját igéretét, feladatát, s ne csak előregyártott sajtóközlemények hamis porhintésével kábítsa az értetlen, és emiatt joggal felháborodott, lakosságot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr56463264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

at3sz 2008.06.06. 18:14:42

Nah, ez egy érdekes hely, minden nap járok arra. A Villamos sineken keresztül fel volt festve egy zebra, a BKV tavaly novemberben felújitotta (vagy csak ugy tett) ott a sineket váltokat, ujra aszfaltozta a sinek közt a részt, de a zebrát nem festette vissza, pedig az már az ő jogköre lenne.

Mondjuk amig a zebra ott volt, addig is lecsöngettek a villamosvezetők a zebráról minket ártatlan gyalogosokat, azóta meg mégrosszabb a helyzet. Szarik rá a villamosos, hogy ott gyalogátkelő van. Az autósok szarnak rá hogy villamos átjáró van. Zárovonal nulla, jopárszor kimennek a sinre, észreveszik hogy jön a vllamos az szarrácsöngeti hogy mit keres ott, ilyenkor 2 lehetőség van, vagy ezerrel berohan a 3 sávos utra ha van hely van azonnal visszatolat. Ilyenkor persze az épp áthaladni készülő gyalogost hozhatja szar helyzetbe.

Oda abba a kereszteződésbe jelzőlámpás csomipontot kellene felszerelni, 3 darab zebrát felfesteni, kettőt a villamossinek mellett egyet meg a villamossineken át merőlegesen + Jelzőlámpák.

Kritikán aluli ott az a hely.

Az még hogy az autós anyázik meg dudál rád, még csak el el fogadható, de az nem, hogy mész át a uton, s a 158-as busz sofőrje már a 3 sávos út tuloldaláról ledudál, mert ő 50-el jön egyenesből, hogy 13 mp-el hamarabb tudjon pihenőre menni, az már Hard.

Egyszer ott tuti elcsapnak egy gyalogost :( Akkor persze Retekklub meg bulvársajtó meg a többi média jol fel fogja fújni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.06.06. 18:20:13

Igaz. A sínes gyalogát(nem)kelőről már meg is feledkeztem. Régen ráadásul a végállomásról kiinduló 56-osok sokszor percekig álltak a Krisztina torkolatánál, mivel nem volt összehangolva a kieresztő jelzésük a sarki lámpaváltáűssal. (Amitóta nem onnak indul az 56-os, nem tudom hogy mi a helyzet.)

cyan 2008.06.07. 07:01:48

nem festeni kéne, az lekopik ott hamar. az a tartós fehér kulimász kell oda, amit minden normális útra kennek sávelosztónak, záróvonalnak. az egész Moszkva tér egy nagy káosz, egyszer körbejárhatnád és egy fotósorozattal bemutathatnád ami ott van. Szilágyi végén (elején?) is hiányzik a festék. kész kihívás közlekedni ott, olyan, mintha a frissen esett havon mennél, csak találgatod a sávodat. persze aki ismerős az tudja, de nemcsak naponta arra járók fordulnak meg ott. ja, világváros, vagy mifene...

Orizatriznyák 2008.06.08. 08:26:09

azon a részen én is emlékezetből megyek

Én vagyok 2008.06.24. 14:50:20

A gyalogátkelőhely nem attól gyalogátkelőhely, hogy fel van festve a zebra, hanem attól, hogy ki van táblázva. A táblát is leaszfaltozta a BKV?

Mondjuk azt az egész Moszkva teret meg kéne szórni atommal, aztán újraépíteni. Amióta világ a világ, vagyis mióta száműzték onnan a teniszpályákat, hogy helyettük villamos- és buszpályaudvart építsenek, sose tudták rendesen összehozni. Le kéne bombázni a Trombitás kert házsorát is, úgy talán lenne elég hely mindenre, amit oda be akarnak sűríteni.

Különben a sávelválasztó jelek hiánya se feltétlenül nemzethalál. Vannak országok (bezzeg országok is, mint Szlovákia), ahol nincsenek felfestve a sávok. A közeli Szilágyi Erzsébet fasorban is hiába vannak felfestve a sávok, ki az a bátor, aki két busz között még el mer menni? Pedig a vonal szerint lehetne.

Kabas 2008.10.29. 18:19:09

Engem ott már akartak megverni a sávok hiánya miatt:-)
Fasor felöl a legbelső "sávban" kanyarodtam kb 50-nel, amikor a villamos sínen át (elsőbbségadáskötelező tábla mögül...) az én sávomba keresztbe kanyarodott velem mit sem törődve egy BMW... (azaz átvágott másik két sávot és úgy vágott elém, amikor mögöttem nem jött már senki). A padlófék nem volt elég, a buszparkolóba kellett félrerántanom. Hát ezekután bátorkodtam egyet dudálni. De hiba volt, ugyanis Fény utcába kanyarodó lámpa piros volt, hát megálltunk. A BMW-s meg kiszállt és jött hátra üvöltözve, hogy "Mit dudálok, nem láttam, hogy ő már régóta várt?" :-)
süti beállítások módosítása