Hadi(k)állapotok a Hadik utcában
2014. augusztus 15. írta: városjáró

Hadi(k)állapotok a Hadik utcában

Nem tudom másnak mik a tapasztalatai a BKISZ Projekt keretében zajló "Nagy Hegyvidéki Csatornázásról", de a Hadik András utca környékén igen nagy káoszt okoznak nap mint nap a munkálatokkal. Egyrészt az utca egyetlen járdaoldalát egész nap beparkolják furgonokkal, nehézgépekkel, másrészt a hatalmas teherautók teljesen szétzúzzák azokat a környéki utcákat, járdákat is, amiket maga a csatornázás nem is érint. Ráadásul korábban már a terelt 128-as, most pedig az azt részben kiváltó kisbusz is olyan utcákban kénytelen közlekedni, amiket egyáltalán nem buszforgalomra terveztek. Ennél fogva félő, hogy miután levonulnak majd a munkások, a szétzúzott utaknak hirtelen nem lesz majd gazdájuk, és évekig kell majd kerülgetni az irreális extraterhelés okozta kátyúkat - úttesten, járdákon, kapubeállóknál... Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kráteresre lyuggatott Patkó köz magára hagyott útfelülete, vagy épp az Alsó-Svábhegyi út padkájára hányt bitumenhalmok gazdátlansága.
Ezenfelül szokás szerint a közműtérképeikkel is hadi(k)lábon állnak a PULZUS Plusz Kft szakemberei, minekutána múlt héten a vízcsövet vágták el - majd kezdtek el a környék házainál akadékoskodni saját hanyagságuk következményeit kutatva -, csütörtökön pedig "véletlenül" egy gázvezetéket is, amit önmaguktól észre sem vettek, de ami miatt egész délelőtt gáz nélkül maradt a Hadik András utcai lakók egy része.

Joggal merül fel a kérdés: A bereklámozott - de igazából talán nem is annyira szükséges - csatornázás után vajon az okozott károk kijavítására is lesz gondja a beruházóknak? Sajnos több kerületi példa ennek ellenkezőjét sejteti...

hadik.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr346606359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása