Térkép pótlás bizonytalan ideig elmarad!
2013. március 14. írta: városjáró

Térkép pótlás bizonytalan ideig elmarad!

Mint megmutattuk, a BKK (BKV) évek óta képtelen pótolni a 3-as metró Nyugati pu.-i megállójából hiányzó, leszaggatott illetve elavult utastájékoztató térképeket - így téve nehézkessé utasai tájékozódását.

A problémával megkerestük az utastájékoztatásért felelős BKK-t, mellyel kapcsolatban az alábbi választ kaptuk. Olvasóinkra bízzuk annak elfogadhatóságát, mindazonáltal arra kíváncsiak lennénk, mely térképész cég lehetett az, akivel ilyen "ügyes" szerződést sikerült kötnie a BKV-nak - illetve, hogy azt ki írta alá. Csak hogy tudjuk: a jövőben kikkel nem, és hogyan nem!

Tisztelt Bejelentő*!

Bejelentésére válaszolva ezúton tájékoztatjuk, hogy az aluljárók utastájékoztatási rendszerének megújítását a Budapesti Közlekedési Központ is tervezi. Az ön által kifogásolt térképek állapota sem kerülte el figyelmünket, cseréjüket azonban hátráltatja, hogy a rendszeres hibák miatt szerződést bontottunk az előző térképeket készítő és frissítő céggel. A BKV által megkötött szerződés értelmében viszont a térképalap a szerződésbontást követően a térképeket készítő cégnél maradt. Térképalap híján sajnos az elavult térképeket sem cserélni, sem frissíteni nem tudjuk, a BKK pedig egyelőre még nem rendelkezik olyan térképalappal, amelyet felhasználhatnánk ahhoz, hogy a jelenlegi, elavult elemeket lecserélhessük.

Az új térképalap beszerzése természetesen folyamatban van, így amint a beszerzés lezárul, megkezdődhet a térképek megújítása, cseréje is. Az új térképek kikerüléséig szíves türelmét, megértését kérjük és köszönjük.

 

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

*teljes név

Érdekesség, hogy jelzett állomásról hiányzó térkép LEGFRISSEBB online verziója - az állítólagos "cégnél maradás" ellenére - minden további nélkül megtalálható a BKV honlapján. Felmerül tehát a kérdés: ha ott létezhet egy (viszonylag) friss verzió, akkor miért nem helyezhető ki a hiányzó pontokra ugyanannak papíralapú változata? 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr835134801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cyan 2013.03.14. 16:54:04

Mi az a térképalap? Az a fém tábla, ami ott díszeleg? Ha az az előző cégé, akkor illene feltüntetni a cég nevét, legyen nekik szégyenfal! BKK meg keressen más felületet a térképeinek, mondjuk a metrón belül egy szép üres falat. Van annyi szabad négyzetméter, ne legyen ez akkora gond. Tehetetlen balf*szok gyülekezete.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.14. 17:01:18

A "térképalap" valószínűleg egy olyan felhasználásra megvett Bp térkép, amire rávezethetné a BKK a járatainak vonalhálózatát. Állításuk szerint (minimum 2 éve ugyebár) ez a bizonyos térkép prototípus hiányzik nekik. Állítólag...

Jokkura 2013.03.14. 17:50:57

@városjáró: mert nem is Budapesten ( vagy ebebn az országban, planétán) élnek és nem is a bp-i emberek (magyarországi adófizetők) pénzén élősködnek, ugye?
vagy csak megvárják,míg az össze lehetséges utcanevet vissza(s)írják a Horthy -korszakira ( volt ugye egy Hi--r és Mu--ni tér ,stb. )

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.14. 18:41:24

@Jokkura: A 7-es buszcsalád RÓNA UTCA megállóját már (szándékaik szerint) át is keresztelték Tisza István térré. Pedig senki nem kérte rá őket.

Jokkura 2013.03.14. 18:58:20

@városjáró: mert ott volt valami aprócska, névtelen terecske.valami túlméretezett (mármint a tér méretieihez képest) alkotást is odaszobortak (haver a szobrász)
Ez a '30 évekbeli nosztalgiázás már egy kicsit (??) túlteng.

Az alsó rakpartok kimondhatatlan nevű elkeresztelése is ilyan dolog , csak épp a másik oldal fényezése

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.14. 19:53:46

Erre mondta annó Déri János az épp jobbosodásnak induló kattantagyú Sándor Györgynek (aki azóta bevégezte a megbolondulását), hogy csináld csak Gyuri, csak a végén nehogy a Dunába lődd magad! Na ezt üzenem ezeknek a szélütött mai népvezetőknek én is.

kpityu2 2013.03.15. 06:21:54

Okos. Az illetékest kirúgnám, mert nem rendelkezik a döntéshozatalhoz szükséges szellemi alappal.
Vagy arról van szó, hogy a sógor cége még csak tegnap alakult meg?

jazzcool 2013.03.15. 06:28:05

Az utazók pechje, hogy a bonsaiduce csak a focit szereti. Ha netán a tömköz is érdekelné, akkor már holnap lenne hipermodern utastájékoztató tábla. Mert azért ez gyorsan megoldható probléma, ha lenne rá akarat.

Rémbódess 2013.03.15. 08:40:15

@jazzcool: Viszont erre a célra tartja a BKK-s ölebet, nem?

/X (törölt) 2013.03.15. 09:24:19

Demszky örökség, mint oly sok a városnak előnytelen ügylet. Hogy miért nem lóg még az a mocskos gazember????!!!! Tarlós gyengesége ebben is meglátszik.
Rég fel kellett volna már Demszky akasztani, ehelyett berlini ösztöndíj meg tököm tudja ... lóf..z a seggébe, az kéne neki, kettő is!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.15. 09:38:25

Van, ahol ez a térkép megvan egészben. Próbálták már lemásolni?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 09:52:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem, meg se próbálták. Egyfelől mert beleszarnak, másfelől mert arra hivatkoznak, hogy ez a térkép elavult infókat tartalmaz.
Az egész eljárás, az egész hozzáállás hihetetlenül abszurd és jellemzőmód ostoba.

Érdekesség, hogy ugyanez a térkép (és térképalap) a BKV honlapján firss verzióban fent van. Azt vajon nem vitte magával a grafikus?!

bkv.hu/ftp/terkepek/nappali.jpg

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.03.15. 10:56:26

@városjáró:

Valszg. arról van szó, hogy a kihelyezett (honlapra, élőben) térképeket nem kell leszedni, reprodukálni viszont szerzőijog-sértés. A probléma nem most keletkezett, de most kezd élessé válni.
A problémát a BKK valóban megörökölte, valóban dolgoznak az ügyön, de 2 év után már illene valami megoldásfélével előállni.

Tessék Gál Misit baxogatni, szerintem nincs még elég baja :)

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.03.15. 10:59:46

@városjáró:

A közterület-nevek politikai konnotációjától Politikától függetlenül az a (helyes) törekvés, hogy ne esetenként több km. hosszú utcákról, hanem ennél kompaktabb ojjektumokról legyenek elnevezve a megállók. Ld. még Corvin-negyed, Gárdonyi-tér stb.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 11:31:44

@Comandante en Jefe: Hát ha ez a "baxogatás" egyedül Gál Mihálynál csapódik le, az régen rossz. Ha itt minden ennyire egyemberes ebben az országban, az végtelenül szánalmas.

Pacák 2013.03.15. 11:32:35

Szvsz a térképalap itt egy szerkeszthető, vektoros állomány, amin szabadon átrajzolható, átírható minden - a változásoknak megfelelően. A weblapokra feltett jpg és egyéb pixeles képek erre nem alkalmasak. Többnyire kicsi a felbontásuk egy nagyméretű nyomathoz, és jpg-t ne akarjon javíttatni senki a grafikusokkal/térképészekkel szerkeszthető forrásállomány nélkül! Sajnos grafikusként naponta megtapasztalom, hogy mindenki pont úgy "ért" a hivatásomhoz, mint én. Csak ennyit akartam, leülök magamtól is! :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 11:37:42

@Comandante en Jefe: Teljesen hibás és öngerjesztő (értsd, évekre leosztott állandó meló kiokoskodása) metodika. Nem olyan hülyék az utasok, mint azt az állandó táblacsereberélgetők elhitetni akarják. A Róna utcai megálló átnevezése ennél fogva ismételten csak egy újabb pótcselekvés. Egyedül arra jó, hogy az utasokat újabb hónapokra, évekre elbizonytalanítsa. SEMMI EGYÉB ÉRTELME! Soroljam fel hány hasonlóan hosszú utat kerszetző volna létezik ami szintúgy nem okoz senkinek sem gondot, még akkor sem, ha kilóméterekkel arrébb ugyanazon néven szintén van megállója egy másik viszonylatnak? Nem sorolom! Tudod te is ezeket.

Almaspite 2013.03.15. 11:39:10

@Comandante en Jefe: Én is pont a jogokban gondolkodtam, de ha valóban így van, akkor meg a BKK kapja be a faszomat, mert nem képesek ezt tisztán és érthetően leírni a válaszukban!

Még hogy a "a térképalap a szerződésbontást követően a térképeket készítő cégnél maradt"! No hiszen! Ebből szűrd le egységsugarú állampolgárként, hogy ez jogásznyelven azt jelenti, hogy hülye fejjel eladták a szerzői jogát is a térképnek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 11:53:13

@Pacák: És a honlapon látható térkép eredetije (2012 május 01) vajon úgy van fent a site-on, hogy annak nincs meg az akár 2m x 2m méretre felhúzható vektoros verziója is?

Egyébként rákeresve a térképet készítő "KartoPont egyéni cég"-re, több helyen is azt találni, hogy az végelszámolás alatt áll. Duplán izgi, nem?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.03.15. 11:57:33

@városjáró:

Az utastájékoztatás soha sem annak a legfontosabb, aki kiismeri magát.

Innen szerintem egyértelmű, hogy melyik utastájékoztatási megoldás preferálandó, az egyik egy egyszeri változás, amit meg kell szokni, a másik pedig folyamatosan félreértésekhez vezet.

Nem minden átnevezést tartok jó ötletnek, de a fenti alapelvet igen.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.03.15. 11:58:54

@városjáró:

Akkor szerintem döntsd el, hogy most egy problémának legyen felelőse, vagy ne legyen!

Ja, az nem jó, akkor az ügyeknek max. fele kapcsán tudnál anyázni...

cyan 2013.03.15. 12:06:14

Annyi térképész cég van, nehogy már ne legyen a sok közül 1, amelyik megcsinálná a BKV/BKK térképet újból! Nehogy már csak ennek a KartoPont egyéni cégnek legyen egy Budapest térképe, és mindenki tőle kuncsorogja el az alapot! Vicc ez kérem.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 12:08:03

@Pacák: Mint szakembert kérdezlek, gyakori az olyan megbízás ami során az elkészült grafikai mű (térkép) felhasználási joga lejárhat? Tehát ha te készítesz egy nagy felbontású térképalapot, akkor simán belemegy a megrendelőd abba, hogy annak felhasználása határidőhöz kötött, vagy csak addig él, amíg a te valamely módon további szerződésben állsz a megrendelővel?
Bevett gyakorlat az a térképkészítő szakmában, hogy az X évvel korábban kifizetett munkadíj ellenére visszaszálljon a produktum tulajdon- és egyéb felhasználhatósági joga a készítőre?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 12:21:03

@cyan: Barterért cserében vagy tucatnyi térképészcég vállalná hogy megcsinálja, cserébe reklámfelületet kérne magának a BKV egyéb területein.
Szerintem meg se kérdeztek erről még senkit. Leszarták a problémát.

pmdel3 2013.03.15. 12:42:00

@városjáró: És még a tefélék akarnak átlátható BKV-t!

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2013.03.15. 12:48:56

Szerintem bullshit. Mármint a BKK válasza. A (lezárásokról, felújításokról) a Facebookon is naponta megjelenő térképeket valaki fejből megrajzolja egyenként? Kétlem.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 13:20:24

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): Hol üti egymást a kettő? Vezesd mér le nekem léccike!

pmdel3 2013.03.15. 18:03:31

@városjáró: Barterba', meg direktbe' megbízni valakit (aki egyébként biztos haver, de ha nem, hát ráfogod) nem tiszta, ellenben ha közbeszerzést írnak ki (amit ha jól csinálnak, akkor EU konform és jó) mindenki egyenlő eséllyel megy, bár nem egyik napról a másikra megy így.

Tehát, ha direktbe' megy azért sírsz mer' haver nyert (igazából azért, mert nem a te haverod), ha közbeszerzés, akkor meg azért, mert nem érted, hogy mi történik, és mert tovább tart.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.15. 18:49:12

Érdekes dolgok jutottak eszembe.

A kormány meg akarja tiltani az áramszolgáltatóknak, hogy kiszervezzenek tevékenységeket. Jelenleg kb 90 településen nincsen áram, nem tudom, ez a törzsállományú karbantartási személyzettel mennyi idő lenne helyreállítani.

Ellenben itt és most szívjuk a kiszervezést, mert valaki barom módon szervezett ki.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.15. 21:48:00

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq):
figyelj kishaver, ha barter, akkor nem kerül semmibe, viszont végre megvan két év után. ráadásul nem az egész szutyvadék bkv térképállományának egyidejű cseréjéről lenne szó, hanem három nyomorult hiányzó térképről.
de az állami csöcsön nevelkedett balfékek részéről a megmagyarázás mindig előrébb való, mint a hasznos cselekvés...

pmdel3 2013.03.16. 17:01:33

@városjáró: Cica, emlékszel még a térképekre Meki és más multi logókkal elhalmozva (meg halvány 4-es metró csíkkal)? Na olyat képzelj el! Hát nem borzalmas lenne? Akkor már inkább a semmi.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.16. 18:46:42

@Falkay elvt. (aka. Daniel Belloq): Félreértetted. Én a térképkészítő cégnek adnék az ide legyártott 3 azaz három db új térképért egy darab szerződésben rögzített bartelfelületet, amin önmagát reklámozhatja a BKV egyéb felületein.

Tehát csinál ide mondjuk a Kartomapsing Kft egy 300 ezres cuccot, és kap érte egy fél éves felületet magának az aluljáró mozgólépcsőinek egy-egy korong alakú reklámüvegében. Slusz-passz. A BKK-nak nem kerülne semmibe, a cég meg kapna a térképéért egy hosszútávú önreklámot. (Az összegek persze lehetnek eltérőek - nem értek hozzá. De a lényeg ennyi.)

pmdel3 2013.03.16. 19:05:05

@városjáró: És ezt szerinted ma, Magyarországon, azon kívül egy EU tagállamban meg lehet csinálni? (Nem tudom, azért kérdezem.)

Pacák 2013.03.16. 22:07:43

Kérdeztétek, hogy a honlapos térkép nagyítható-e 2x2m-re. Látatlanban nem hiszem, hogy nagyítható, mert a kép pixeleit nagyítod fel, nem egy vonalat nyújtasz meg. Nem térképet készítek, kiadóban dolgozom, de mindegyik kiadványunkban szerepelnek térképek, aminek a felhasználási joga pontosan le van fektetve a szerződésben. Nekünk sincs jogunk pl. saját térképként újraközölni a térképészek műveit vagy máshol felhasználni, mint amire jogot kaptunk. Egyébként mi nyomdai felhasználásra alkalmas A5 méretű pixeles térképeket kapunk, mi se tudnánk felnagyítani észrevétlenül, újra meg kellene mindent rajzolni, pont ugyanúgy, mint a térképes cégnek.

Pacák 2013.03.16. 22:22:54

Lemaradt: a mi cégünk is minden évben újra tárgyalja a külsős térképész céggel/cégekkel a szerződést, évről évre változó díjakkal. A térképeken ott van a térképész cég elérhetősége, emblémája, mi csak leközöljük a kiadványainkban. A BKV/BKK esetében is erről lehet szó. Megkapták a közlési jogot, de tulajdonjoguk vagy szellemi joguk szerintem nekik sincs a térkép fölött. Nem pontosan fogalmazok szerintem, mert grafikus vagyok, nem jogász. :) A képet megtaláltam közben és fejben átszámolva rettenetesen nézne ki felnagyítva, kb. ötszörösére kéne nagyítani minden egyes tömörítésben elmosott pixelét, ha meg javítani is kéne benne, akkor csinálja meg okosban az akinek sok a ráérő ideje és van egy jó ügyvédje, hogy kimossa a trágyaléből... :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.17. 09:52:59

@Pacák:
A felnagyítás nehézségét érteni vélem. De azt nem, hogy nagytérkép eredetije miért nem áll rendelkezésére a megrendelőnek örökre? Annak elkészítése ugyanis egyszeri munka volt. Megrajzolták, kiszámolták, elkészítették Onnantól nincs hozzá közük. Egyszeri - persze lehet hogy magasabb - árat kellett volna érte kérniük, és kész. Persze továbbértékesítésnek a megtiltását bele lehetett volna venni, de ez nem is gond, hiszen ezek behatárolt darabszámú statikus darabok, nem pedig eladásra szánt kiadványok.
Minden csak szerződés kérdése (lett volna).

Pacák 2013.03.17. 13:14:21

@városjáró: Kedves városjáró! :)
Ez már jogászkodás, nem az én asztalom. :) Mérnök ésszel nekem is egyszerűbb lenne, ha megkapná a BKK/BKV a térkép vektoros eredetijét, meg minden jogot felette, de bolond lenne átadni a készítője mindezeket, mikor hasznot húzhat belőle és lesz egy állandó ügyfele. A másik oldalról nézve szvsz nem valószínű, hogy a BKV állandóra azért alkalmazna egy térképészt/grafikust azért, hogy évente egyszer/kétszer kijavítsa a térképét. Akikkel mi állunk kapcsolatban azok is több ügyfélnek dolgoznak, mi is csak egy megrendelőjük vagyunk.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.17. 13:31:40

@Pacák: Óh, hát igen. Egy kétmilliós főváros tömegközlekedési monopolszervezetétől, amely hetente változtatgatja - néhol érthető, néhol érthetetlen okból kifolyólag - a járművei útvonalát, menetrendjét, számozását, attól nem is elvárható, hogy legyen egy térképügyi alosztálya két darab hozzáértő és megfelelő háttérrel ellátott emberrel. Mert az már szinte a működőképességet jelentené, ami kis hazánk állami szervezeteinél irtandó jellemzőség.

Az meg hogy egy térképészcég a sok közül miféle állandó megrendelésre játszik, az piacgazdaságban édesmindegy. Ha neki nem jó az üzlet, jön helyette 10 másik, akinek meg igen. Ha csak nem tömörülnek kartelbe. De az meg ugye büntetendő - elvileg.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.17. 13:35:51

Érdekes egyébként, hogy az ideiglenes terelések, módosítások térképeit minden további nélkül képesek megcsinálni maguknak a BKK-nál. Épp csak egy nagybudapesti térképalap beszerzése, vagy elkészítése okoz évek óta megoldhatatlan problémát nekik? Hát nem furcsa?

cyan 2013.03.18. 22:18:41

Szerződés kérdése az egész. Írok egy példát.
Van egy mesekönyv, amiben a főszereplőt megtervezték babának. A tervező olyan szerződést kötött a járatlan íróval, illusztrátorral, hogy minden egyes eladott figura után ő kapjon jogdíjat. Mire erre rájöttek, na akkor szívták a fogukat. Én terveztem egy másik szabásmintát, amit egyszer kifizettek nekem, azóta azt használják, az első szabásminta plüssfigurával ment a kukába.

Valami ilyesmi lehet a BKV/BKK-nál is, hogy van egy hülye szerződésük, és addig nem tehetnek semmit, amíg le nem jár a szerződés.

HaTaczy 2013.03.18. 23:58:54

"Egy kétmilliós főváros tömegközlekedési monopolszervezetétől, amely hetente változtatgatja - néhol érthető, néhol érthetetlen okból kifolyólag - a járművei útvonalát, menetrendjét, számozását, attól nem is elvárható..."
Te, figyi. Ha tényleg ezt csinálják, akkor takarékossági okok vannak előtérben, hiszen mindig változtatniuk kéne :))))

HaTaczy 2013.03.19. 00:02:10

@városjáró:
Pótlás, mert az előző beírásomat elfelejtettem megfejelni :)

lovet 2013.03.21. 10:33:45

Én ajánlanám, hogy nézzétek meg a Deákon a 105-ös megállójában (Buda felé) a narancssárga kiírást, évek óta képtelenek lecserélni a hibásan írt szöveget...

lutria 2013.03.24. 17:51:08

Azért a BKV-s online térkép sem túl naprakész,pl.a Csepeli 71-es busz nem arra jár mint ami ott látható,elég nagy felhajtás volt amikor megváltoztatták -ker.polgármester-Vitézy-talán még a Tarlós is ott volt az átadásnál...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.24. 20:04:02

@lutria: Valóban nem a legaktuálisabb, de még mindig jobb mint a 2009-es, ami a többi állomáson van. Legfeljebb a térkép szélére kitennének egy aktualizált járatszám listát.
süti beállítások módosítása