Hunyadi fórum
2009. május 29. írta: városjáró

Hunyadi fórum


Kedd délután lakossági fórumon járt a Városjáró blogja a Hunyadi téri csarnok és a tér átalakításának témájában.

A mintegy 30-35 főt megmozgató egyeztető fórumot - melyen Verók István polgármester nem vett részt - a Studio Metropolitana prezentációja nyitotta. Tóth Tímea előadása főként az eddigi (egyeztetési) folyamatok eredményeit, tapasztalatait foglalta össze. A bemutatóból körvonalazódni látszott, hogy az önkormányzat jelenlegi tervei szinte már összecsengenek a K.a.P. Egyesület korrábbi törekvéseivel. Lekerült a napirendről a tér alá tervezett mélygarázs építése és a csarnok Európa-házzá alakításának víziója is - részben a befektető visszatáncolása okán, nagyobb részben pedig a civilek keltette "erős közfigyelem" miatt.

Jelen állás szerint az önkormányzat alapvetően a teret kívánja felújítani, a Csarnokhoz és a környék forgalmi rendjéhez (parkolásához) nem nyúlnának. Megtartanák az őstermelői részt, noha annak felújítása - új asztalok, új elárusítóhelyek megépítésével - nem képezi a projekt részét.
Ez utóbb információ meglepte a fórum hallgatóságát. Nézetük szerint elhibázott megoldás lenne a tér és az őstermelői piac felújításának szétválasztása, mivel a Hunyadi tér jővőbeni hangulatát nagyban befolyásolja majd a szabadtéri standok állapota is. Így csakis egy közös megújulást tartanának elfogadhatónak. A kitelepülő helyen jelenleg kb. 70 asztal található. A lakók szerint nem lehet akkora a költésége ezek színvonalas felújításának, hogy ne férjen bele a rekonstrukció keretébe. A fórumot vezető főépítész igéretet tett ezen elvárás felsőbb szintekre való tolmácsolására.

A tér szeptemberben induló rekonstrukciójának terveit a Kertvonal Kft. részéről Papp Katalin mutatta be. A tervezet két arculati koncepcióra épít. Az első egy klasszikusabb térkialakítás lenne, hagyományos átlós közlekedőirányokkal, a tér középpontjában egy vizuális jelképnek szánt fénypavilonnal. A másik kicsit avangardabb, flikk-flakkosabb járóutakkal és szökőkutas medencékkel számol. A jelenlegi játszótér területe megkétszereződne, a tér keleti oldalán lévő kutyafuttató pedig a Szófia utcai oldalra kerülne. Helyén találkapontot alakítanának ki. A járóutakat díszburkolattal látnák el, és a tér jelenleg elhanyagolt '56-os emlékművét is központibb - a tér mértani középpontjához közelebbi - helyre tennék. Elektronikus formában azonban még nem tudják prezentálni a tervanyagot. Azt szándékaik szerint hamarosan megküldik az önkormányzatnak - hogy ők tegyék az a lakosság számára publikussá.
A jelenlévő lakók alapvetően szimpatizáltak az ötletekkel, bár többen óva intették a tervezőket a látványterveken szereplő kőburkolatok túlzó használatától, valamint hiányolták az anyagból a köztéri illemhelyek betervezését is. Ráadásul mivel az önkormányzat minderre csupán 50 millió forintot kívánna első körben költeni, sokaknak utópisztikusnak tűnt a rekonstrukciós terv designelemeket felvonultató része is (fénypavilon, orgonasíp szökőkút).

Mindezekre reagálva Papp Katalain
elmondta, hogy a kivetítőn bemutatott anyagok leginkább vázlattervek. Csak a főbb csapásirányokat összesítik. Nézete szerint ezeket lenne jó a civilek bevonásával konretizálni, hogy minden igény megjelenhessen a végleges koncepcióban. Amiben mindkét terv megegyezett, az a helyi jelleg megőrzésének célja. Nem kívánnak túristalátványosságot építtetni. Inkább a környéken élők igényeire alapoznának.

A tér fáinak sorsa azonban még ettől függetlenül is bizonytalan. Egyszerre van ugyanis jelen a megőrzésük igérete, és az állomány (teljes?) megújításának szándéka is. Mint ismeretes, többféle szakvélemény is készült a témáról. Van aki a sopronira hivatkozik, van aki a budapestire. Fontosabb azonban addig is a tér kezelésének kérdése. Jelenleg a Főkert NZrt. végzi (vagyis nem végzi) az ápolást. A lakók szerint azonban a jövőben náluk gondosabb térgazdát kellene találnia a kerületnek. Bene Attila főépítész elmondása szerint ehhez alapvetően új pályáztatási szisztémára volna szükség, mivel a jelenlegi nem annyira a minőségre és a szakmai elhivatottságra, mint inkább a pályázó cégek tőkeerejére, illetve - a várható munkák mértékéhez képest fölöslegesen nagy - gépparkjára alapul. A főépítész szerint azonban ez a kérdés túlmutat az ő személyén. Leginkább a Közgyűlés döntésén múlik. Konkrét vállalás tehát ezügyben sem hagzott el, csupán az igények felsőbb szintekre való továbbításának igérete.


Fotó: norc.hu

Ebből is látható volt, hogy a fórum inkább csak egy stádium-bemutató esemény volt, sem mint ügydöntő egyeztetés. Utóbbira tehát a továbbiakban is jó, ha erőt gyűjtenek a környékért aggódó lakók, és a K.a.P. Egyesület aktivistái.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr31150724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.29. 14:40:27

Vicces épp most jártam a Hunyadin. Hihetetlen, kedves polgármesterünk letett a mélygarázsról? Biztos hallott a soproni színház tér esetéről.
Egyébként miért nem lehetett erre a következtetésre jutni már hét éve? Csak hadakoztak a saját választóikkal. És azóta ott pusztul az a gyönyörű csarnoképület (annak a bizonyos hatnak az egyike), és a tér sincs a legjobb állapotban.

StopSzmog 2009.05.30. 18:39:57

Hát ez elkeserítő. És ha a folyamat holmi fénypavilonok irányába mászik tovább, akkor még annál is elkeserítőbb.

"a környéken élők igényeire alapoznának"
Bahhhh :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.30. 20:55:25

@StopSzmog: sajnos egyes tervezők mostanában kezdenek elmenni ilyen öncélú irányba. Most Pécs főterét akarják összebarmolni színes műfákkal. Mellesleg első körben "lefelejtették" a tervről a város első világháborús emlékművét. És még csodálkoztak, hogy az "elmaradott, begyepesedett" lakosság fel van háborodva.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.30. 23:15:34

Azért ez ismét egy győzelem, nem? A választók hallatják hangjukat, nem kicsit, és még a "süket" fülek is hallják.
Csak nem értem, miért nem lehetett ez eddig is...

StopSzmog 2009.05.31. 00:06:40

@aesculus:
Igen, azt én is látom, pont erre utaltam :)

OFF
Viszont ha már Pécs szóba került, talán érdekelhet ott téged egy másik tér: http://www.youtube.com/watch?v=jwG1A6Fypek
vagy http://megyeriter.blog.hu

StopSzmog 2009.05.31. 00:09:10

@Lesley:

Nem tudom, mennyire győzelem, hogy a döntésekben nem kompetens emberek megígérik, hogy majd továbbítják fölfelé a nép szavát. Tisztára mint egy rossz emlékű üzemi gyűlésen :))

De azért optimista vagyok.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.05.31. 14:05:11

Hát, én tegnapelőtt láttam a csarnok előtt agitálni Illés fidesznyik urat, ahogy vigyázzállásban magyarázta a néninek, hogy mi merre hány méter... na ők sem lesznek különbek Verókék ingatlanmaffiájánál...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.31. 14:13:57

@efes: hopsz, akkor bevallok valamit: találkoztunk, ugyanis mellette álltam, mint az egyik segítője:-D Azért, Illést Verókhoz hasonlítani...már bizonyítottan elfogult vagyok, de azért egy kis túlzás.

pösti 2009.05.31. 14:19:22

Szerintem már az is eredmény,hogy nem történik semmi, hiszen így van lehetőség az átgondolt, fokozatos és spontán "térnyerésre"!!!
Hará Hunyadi!!!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.31. 23:22:13

@StopSzmog: Az a győzelem, hogy nem lesz ott mélygarázs, és a fák is maradnak...optimista vagyok én is!
Ennél már csak jobb lehet.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.02. 09:08:25

@aesculus: na akkor, majd rá fogsz jönni, ha Illés lesz az új polgi. Bár akkor valószínűleg te is habzsolni fogsz a kondérból az újraosztáskor...:) Mondjam azt, hogy neked van igazad? Nem mondom. :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.06.02. 11:10:00

@efes:
Végülis milyen különbségekre számíthatunk? Ezek túlvállalt kultúrházra verték el a lóvét és megánzsebekbe tolták a bérpaloták vételárkülönbözeteit, azok meg templomokat építenének és millecentenárjubileumi emlékműkre szórnák el a milliókat. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.02. 14:16:14

@városjáró: jaja, meg 80ezres futballstadionokra. Kutyák, ebek ezek..:)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.06.02. 17:22:05

@StopSzmog: erre az estre nem érvényes az elbirtoklás? Újabb rémtörténet a magyar ingatlan-és földnyilvántartásról. Pedig a régi képeket nézve milyen jó kis park volt...
@efes: igen, mindig a mezei kis aktivistákat tömik ki a legjobban:-)...
süti beállítások módosítása