Közlekedési szétszórva
2015. április 10. írta: városjáró

Közlekedési szétszórva

Mint tudvalevő, a Közlekedési Múzeumot április 15-én 3 (?) évre bezárja a kormány, hogy ígérete szerint 2018-ra (választási év!) eredeti pompájában és alagsorában kibővítve adja vissza a polgároknak. Mióta januárban felröppent a hír a bezárásról, azóta foglalkoztatta a közvéleményt a múzeum anyagának bezárás utáni sorsa. A Liget Budapest Projekt kommunikátorai azonban nem siették el a választ. Sok himi-humi szakmai bullshit és sajtólepattintás után alig 1 héttel a bezárás előtt álltak csak a nyilvánosság elé "hosszan kiérlelt" megoldásukkal.

koz2.jpg

Eszerint a múzeum gyűjteményének válogatott anyagát a "tarlósi kármentesítés" óta üresen álló ferencvárosi Bálna épületében állítják majd ki. A korábban egyben látható további anyagokat pedig szétszórják a főváros megannyi poros múzeumi részlegébe - így szerephez juthat a Kazinczy utcai Elektrotechnikai Múzeum, a vízivárosi Öntödei Múzeum, de a Tatai úti Vasúttörténeti Park valamint a Közlekedési Múzeum XI. kerületi Kaposvár utcai Tanulmánytára is.

Sokáig tartott míg megszületett a megoldás - melynek megvalósultát azért érdemes lesz ugyancsak nyomon követni - cserébe viszont 1 milliárddal megduzzadhatott a Közlekedési Múzeum épületének egyébként sem kicsiny rekonstrukciós költsége is, melynek összege jelenleg 8 milliárd forintra rúg. A törzsanyag szétszóratásával viszont - igaz négy-ötszörös belépőváltási kényszerrel - legalább felpezsdíthető lesz azon kiállítóhelyek forgalma, melyek eddig kissé a partvonalon balanszíroztak. De hát kicsire nem adunk, nagy meg mikor számított?!

koz1.jpg



Íme a sajtóközlemény, változtatás nélküli formában: 

Átfogó rekonstrukció miatt 3 évre bezár a Közlekedési Múzeum – a felújítás alatt több helyszínen is láthat majd a közönség kiállításokat a gyűjteményből

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum jelenleg kiállított tárgyainak jelentős része továbbra is látható lesz a múzeum három évig tartó átfogó felújítása és bővítése alatt. A műtárgyak egy része az MMKM más kiállítóhelyeit gazdagítja, míg mások – az eredeti vasúti járművek és villamosok - ideiglenesen a Vasúttörténeti Parkban lesznek láthatók. A Közlekedési Múzeum állandó kiállításából ezen felül egy új, belvárosi helyszínen, a Bálnában is látható lesz egy válogatás.
A Városliget átfogó fejlesztését és megújítását szolgáló Liget Budapest Projekt keretében nem csak új múzeumi épületek valósulnak meg a parkban, hanem a meglévő intézmények felújítása, helyreállítása is megtörténik 2018 tavaszára. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően még idén elkezdődik a Közlekedési Múzeum épületének eredeti kiviteli tervei alapján történő helyreállítása és térszínt alatti bővítése, így három év múlva, a millenniumi ünnepségek idején létrejött impozáns épület ismét a második világháborús rombolás előtti állapotban és új kiállítóterekkel gazdagodva várja majd a látogatókat.

Még az idén megkezdődik a Közlekedési Múzeum felújítása, így az épület 2015. április 15-én bezár. A felújítást követően az intézmény nem csupán eredeti pompáját nyeri vissza, hanem a múzeumi funkciók, a kiállító- és a közönségforgalmi terek is megújulnak, valamint az épület területe térszint alatti kiállítóterekkel is növekedni fog, csaknem 4000 négyzetméterrel. Az évtized végére így megjelenésében egy teljes műemléki rekonstrukción átesett, belül pedig egy modern, 21. századi múzeum nyitja majd meg kapuját a megújult Városligetben. A beruházás tervezett költsége 8 milliárd forint.

A rekonstrukciós munkálatok alatt a látogatók több helyszínen találkozhatnak majd a múzeumban őrzött műtárgyakkal.
A Közlekedési Múzeum jelenlegi állandó kiállításaiból egy válogatott kiállítást rendeznek be 1300 négyzetméteren a Bálna épületében (Budapest, IX. Fővám tér 11-12.) a következő három évben. Látható lesz itt pl. a Csonka féle levélszállító autó, a Ford-T és a Pente személygépkocsi, valamint 10-15 géperejű közlekedési modell, a magyar gyártású motorkerékpárokból pedig külön kabinet létesül. Az M=1:5-ös vasúti modellekből 6 darabot állítanak ki, köztük a múzeum emblematikus tárgyát, a „Derű” gőzmozdony modellt. Szerepelnek emellett a kiállításban vasúti eszközök is, mint például gőzmozdony gépezet, amin a működési elvet lehet tanulmányozni. A városi közlekedés M=1:25 léptékű modellekkel és érdekes, korabeli tárgyakkal, egyebek mellett a kontrollerekkel és áramszedő hajókkal képviselteti magát, az űrhajózási gyűjteményből pedig itt lesz kipróbálható a Szojuz 35-ös űrkabin replikája, valamint hajó-, híd- és egyéb modellek, makettek sora lesz kiállítva az új helyszínen.

A vasúti járművek a Magyar Vasúttörténeti Parkba (Bp. XIV. Tatai út 95.) költöznek. A Vasúttörténeti Parkban jelenleg is látható mozdonyok közül 20 a Közlekedési Múzeum tulajdona, melyből 4 működőképes. Ezeken kívül a múzeum gyűjteményében szerepel 15 vasúti kocsi és 26 pályafenntartási jármű. A továbbiakban ősztől itt lesz látható a jelenleg a Közlekedési Múzeum előtt álló híres 424-es gőzmozdony, továbbá a múzeumban 1969 óta látható 1860-as Déli Vasút mozdonya. A Vasúttörténeti Parkban mutatják be mindemellett három, az állandó kiállításban látható vasúti kocsit, valamint a négy villamost, köztük az első pesti villamosok egyetlen megmaradt alsóvezetékes villamoskocsiját,.

Az Öntödei Múzeumban (Bp. II. ker. Bem József u. 20.) a 2015-16-os tanév kezdetére a Ganz Ábrahám által szabadalmaztatott kéregöntésű vasúti kerékpárról terveznek kiállítást, amelynek keretében a múzeum városligeti épületében jelenleg kiállított vasúti kerékmintákon túl M=1:5 léptékű modellekből is bemutatnak néhányat. A közlekedés és az öntészet témakörből a motorkerékpárok öntött motorházaiból tartanak bemutatót. Itt lesznek láthatók a Közlekedési Múzeumban eddig bemutatott magyar gyártású „Pannónia” motorkerékpárok is.
Az Elektrotechnikai Múzeumban (Bp. VII. Kazinczy u.13.) 2015. május 7-én nyílik a „100 éves a budapesti autóbuszközlekedés” című időszaki kiállítás, ahol buszmodelleket láthat majd a közönség. Ez folytatása a 2010-ben a „Csuklósítás” c. kiállítással megnyílt és a fővárosi tömegközlekedéssel foglalkozó tematikus kiállításoknak. A helyszín sem véletlen, mivel az első budapesti buszok elektromos üzeműek voltak.
Szeptembertől ugyanitt az „Elektromosság a közlekedésben” címmel nyílik kiállítás. A villamosság alkalmazása a közlekedés gépesítésétől kezdve érdekelte a szakembereket. A 19-20. század fordulóján már trolibusz közlekedett a Tátrában. Kandó Kálmán 1902-ben megépítette a Valtellina villamos vasutat, ami alapja lett a későbbi vasút-villamosításoknak. A vasút villamosításának történetét a Közlekedési Múzeum M=1:10 léptékű mozdony modelljein (MÁV M62-es /Szergej/, V42-es /Leó/, V43-as /Szili/, V63-as, V55-ös és a V40-es típusok) lehet végigkövetni. M=1:25 léptékű városi közlekedési modellekből az UV villamos, az „Óbudai” trolibusz, az első Austro-Daimler típusú akkumulátoros autóbusz, a KCSV6-os Ganz csuklós villamos és egy alsóvezetékes pályamodell kerül kiállításra.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Tanulmánytárában (Bp. XI. Kaposvár u. 13-15.) 2015 nyarától mutatják be azokat a hazai műszaki fejlesztéseket, amelyek nagyban megváltoztatták a hazai és a nemzetközi közlekedést. A tárlat a magyar innovatív ötletekre, újdonságokra irányítja rá a figyelmet – folytatva a Gondoltad, hogy magyar? című kiállítást. Ilyen innovációk, amelynek történetét tárgyakon keresztül tárják a látogatók elé: Csonka János-Bánki Donát karburátora, Galamb József bolygóműves sebességváltója, Kandó Kálmán vasút villamosítást elindító fejlesztései, a Ganz Gyár és Jendrassik György dízelmotor fejlesztései, a csuklós autóbuszok kifejlesztése. Olyan, eddig a Közlekedési Múzeumban látható tárgyak lesznek itt kiállítva, mint a Hódgép „Puli” személygépkocsija, a Panni, Tünde, Csepel motorkerékpárok, a gőzlokomobil, dunai hajómodellek, „Compaund”- rendszerű hajógép modell, vagy a Stephenson vezérlésű gőzgép metszet.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum fent említett kiállítóhelyei az eddiginél bővebb nyitva tartással várják az egyéni látogatókat és a csoportokat, és természetesen minden helyszínen kérhető múzeumpedagógiai foglalkozás is.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum filiáléinak nyitva tartásáról és az ott nyíló kiállításokról a www.mmkm.hu oldalon folyamatosan frissített információkat tesznek közzé.

A MMKM kiállítások kapcsán:
Domonkos Csaba

A Liget Budapest Projekt kapcsán: 
HORN MÁRTON 
kommunikációs vezető
VÁROSLIGET ZRT.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr177355448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2015.04.12. 19:48:01

Szvsz az Istvántelki főműhely területe remek hely lenen egy közlekedési gyűjteménynek. A közlekedési épületébe meg valami mást kéne költöztetni, mert erre a célra szerintem kicsi.
süti beállítások módosítása