A kétezres évek végén indult egy szépreményű és hiánypótló vállalkozás, az UTV, amely Budapest számos pontjára kitett kameráinak képét online tette elérhetővé a neten. Ezzel aktuális körképet adva a város nagyobb csomópontjainak forgalmi helyzetéről.
A szolgáltatás ment is pár évig, ám az utóbbi években kezdett látványosan elhalni. A legfeltűnőbb leállásokra épp akkortájt került sor, amikor a belvárosban ellenzéki megmozdulások zajlottak. Ezt a honlap fórumán és emailben tucatnyian firtatták is, de az üzemeltetői válaszok szerint ez csupán ideiglenes műszaki hiba volt. Ezek az ideiglenes leállások azonban később állandósultak, így a szépreményű szolgáltatás oldalán felsorolt 22 helyszín közül mára csupán 10 maradt aktív. Ezeknek is csak a felében fut minden irányról friss kép - ami a legjobb esetben is maximum 45%-os teljesítményt jelent. Ugyanakkor a honlap működik, tehát a tulajdonosok számára üzletileg és szakmailag még ez az arány is megfelelőnek tűnik.
képernyőkép: UTV
A honlapot üzemeltető Mobilkép Kft. és Magyar Plastiroute Kft. képviselőjétől érkezett hivatalos válasz szerint a hiányos üzemeltetés legfőbb oka a forráshiány, és hogy a kezdeti fővárosi/állami együttműködési felajánlásokból (Fővinform, BKK), valamint média ajánlatokból nem realizálódott végül semmi. A kameraképek elérhetőségének bevételt jelentő fizetőssé tételét pedig felmérésük szerint nem fogadná el a közönség. Így az oldal - álláspontjuk szerint - nem tud fejlődni.
Hogy ilyen hiányosan miért éri meg mégis futtatniuk a szájtot, illetve hogy a finanszírozási háttér újbóli megerősödéséig miért nem tisztázzák ki az oldalt és szedik ki a rendszerből legalább a nem működő kameraképek címlistáját, sajnos nem derült ki a kapott válaszokból.
Pedig kis ráfordítással, reklámbevételek becsatornázásával könnyen naprakésszé válhatna az oldal - ha már annyit fáradoztak hajdanán annak létrehozásával. Hiszen, mint kiderült, a kamerák és az optikai kábelhálózat kiépítési költsége annak idején több tízmilliós tétel volt - melyhez ha csak engedélyezési szinten is, de hathatós támogatást kaptak közigazgatási szinteken is. Mindenesetre aki fantáziát lát az üzemeltetésben, bátran keresse meg a céget. A projekt ugyanis eladó!