Gazdátlan ivókutak
2009. május 14. írta: városjáró

Gazdátlan ivókutak


A nagykörút Blaha Lujza tértől a Nyugati pályaudvarig húzódó szakaszán másfél évtizede átadott ivókutakból mára mindössze egy-két darab maradt, ám azok állapota is kétségbeejtő.


A Főpolgármesteri Hivatal a Fővárosi Vízművek Rt.-vel közösen 1994-ben a nagykörúti vízcső-rekonstrukció keretében fél tucat Zsolnay ivókutat helyezett ki az Erzsébet körút–Teréz körút frissen felújított szakaszára. Az akkori áron mintegy 15 millió forintos beruházás legimpozánsabb darabját – Ambrus Éva Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész falikútját – az Erzsébet körút és Barcsay utca találkozásánál Demszky Gábor jelenlétében adták át a budapestieknek. A fővárosiak öröme azonban csak néhány hónapig tarthatott.
A vízművek ugyanis a szerkezetek megrongálódására és a finanszírozás tisztázatlanságaira hivatkozva még ugyanannak az évnek őszén felmondta a fővárosnál a kutak üzemeltetését, mely állapot mind a mai napig fennáll. A Nagykörutat járva szomorúan tapasztalható, hogy a kutak legtöbbje az eltelt évek alatt rejtélyes módon eltűnt az utcaképből, a még meglévő példányok pedig üzemképtelenül csúfítják a bulvárt. Így több kilométernyi szakaszon lehetetlen térítésmentesen ivóvízhez jutni, szükség esetén arcot vagy kezet mosni.

Szerettük volna megtudni a kútállításokat egykor lebonyolító Vízművektől, illetve a Főpolgármesteri Hivatal illetékeseitől, hogy a nyári turistaszezon beköszönte előtt várható-e a városi komfortérzést biztosítani hivatott kutak helyreállítása és üzembe helyezése, de a Fővárosi Vízművek Zrt. kommunikációs osztályától többszöri megkeresésünk ellenére sem reagáltak kérdéseinkre.

A Főpolgármesteri Hivatal különböző ügyosztályai pedig készségesen bár, de egymásnak passzolgatták a kérdést. Sem a közlekedési, sem a kommunális, sem pedig a környezetvédelmi ügyosztály nem érezte magát illetékesnek az ügyben. Végül hosszas utánajárás után a Főpolgármesteri Hivatal sajtóreferense annyit közölt lapunkkal, hogy a kutak valóban a fővároshoz tartoznak, de információi szerint azok üzemeltetése és visszaépítése különválik egymástól, ami miatt nehézkes a probléma kezelése.

– Pillanatnyilag nem tudunk pontos információt adni az ivókutakról, szakembereink most dolgoznak azon, hogy hogyan is legyen a jövőben a kutak üzemeltetése – mondta lapunk érdeklődésére szűkszavúan Czuk Dóra sajtóreferens.

Mindezek fényében tehát valószínű, hogy mintegy másfél évtizedes lepusztultság után az idei nyár beálltáig sincs reményük a budapestieknek arra, hogy a belváros egyik legfontosabb útvonalán térítésmentesen jussanak szomjoltó ivóvízhez, vagy csupán kielégítsék alapvető higiéniai igényeiket. Így félő, hogy a kúttalan Nagykörút újabb évekig, évtizedekig Budapest szomorú mementója marad csupán.


Az írás megjelent 2008. május 14-én a Helyi Témában. Tartalma sajnálatos módon ma is aktuális. Az akkor - és most is - megkeresett hivatalnokok, képviselők pedig továbbra is a hallgatás álságos fala mögé bújva lapítanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr371055054

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Működő kutak 2009.08.11. 21:59:03

 Hihetetlen dolgok történnek - egyik napról a másikra megjavították a felsorolt kutak felét. A legjobban a 2002 óta nem működő Corvin Mozi előtti dupla kútnak örülök, de a Lőrinc pap téren is jó, hogy folyik a víz. Optimista ember vagyok, de ez me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fekete Dániel . · http://csakaszepre.blog.hu 2009.05.14. 22:47:28

Az említett falikutat pedig nagyon szeretem, viszont soha sem volt lehetőségem inni belőle. Úgy tűnik sokáig még nem is lesz. Városjáró, neked nem ismerős valahonnan ez az probléma-passzolgatás? :-) Mintha már olvastam volna SOKSZOR. Szerintem ezt az ügyet piszlicsáré dolognak tekintik, hiszen van elég baja a fővárosnak. Igen, de megint nem gondolkoznak hosszútávon...Jobb környezet-több ember-több vásárló-több turista-több bolti bevétel-több adó...

Vaandor 2009.05.15. 15:24:50

Megjegyzem, itt Óbudán az idei tavasz beköszöntét találta a vízművek megfelelő időpontnak arra, hogy szó szerint megtizedelje a kék utcai kutakat. Két nap alatt lebontották majdnem mindet a környéken, holott többségük remekül működött! Erre járó bringások használták is.
De úgy hallottam, a Normafán is hasonló a helyzet.

Az egy dolog, hogy van, aki rájár kannákkal, de ez nem megoldás! Miért nem lehet inkább szűkíteni a kibocsátásukat (pár l/perc)?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.05.15. 18:01:18

@Vaandor: Erre csak pesszimista teóriám van: Mert így egyszerűbb nekik. Úgy "végezhetik" a feladataikat, hogy ténylegesen nem csinálnak semmit - vagyishogy visszavágják a közszolgáltatásokat. Kevesebb kút = kevesebb feladat. Gond megoldva, jöhet a prémium...