Na jó, kezdjük!
Pár napja attól hangos a sajtó, hogy a Bojár Iván vezette Szeretem Budapestet Mozgalom vezetésével nekigyürkőznek a civilek a budapesti falfirkák eltávolításának.
Ez mind szépen és jól cseng. A bökkenő csupán csak annyi, hogy mindez ebben a formájában nem igaz! Ilyen civil mozgalom ugyanis de facto nem létezik. Alapítottak ugyan Bojárék 2004-ben egy egyletet, azonban ennek a szerveződésnek összesen két-három rendezvénye, ha volt - egy sajtóbemutató a Bem rakpart 6. szám alatt 2004 szeptemberében, egy tagságtoborzó/ötletnap a Millenárison, valamint egy építészeti ötletpályázat kiírása.
Már az alakuló ülésen feltűnő volt, hogy a mozgalmárság égisze alatt elsősorban a már akkoriban is színen lévő vendéglátósok (Pesti Est) és marketing menedzserek (Cafe Csoport) szerettek volna még inkább előtérbe kerülni Budapest közéleti színpadán. Már ott a Bem rakparton sem volt egészen világos, miért is kéne erre létrehozni egy civil egyesületet? Bojár Iván és Gábor Iván hosszan beszéltek, de nem mondtak semmit. Akkor még csak nem értettem, miért. Ma már azt nem értem, miért nem értettem...
A Millenárison 2004 végén megtartott tagtoborzójuknak 600 budapesti önkéntes dőlt be, megadva elérhetőségeit, terveit, vágyait Budapest szebbé és jobbá tétele érdekében. Az alapító ex-polgármesterek, ex-képviselők, kiugrott kultúrosok, és busás közberuházási megbízásokat lefölözni vágyó nagyvállalkozók azonban megvezették a népet, s megvezették Budapestet is. Az ötletekből és a valódi civil energiákból semmi nem valósult meg. Nem is valósulhatott meg, mert a toborzó után nem sokkal a mozgalom intézőcsapata megállíthatatlan fluktuációba kezdett. A kialakított "akciócsoportok" gazdái eltűntek, a mozgalom kontaktcímei gondozatlan szemétgyűjtővé váltak - a beadott gondolatok szétfoszlottak a légben... A mozgalom tehát megalakulása után pár hónappal kvázi megszűnt létezni. A pártoló tagságot ígéreteikkel ellentétben soha nem informálták, hol is tart a szervezet munkája, mikor milyen akciók várhatók, s hogy azokhoz miként is lehetne csatlakozni. Nem adtak életjelt magukról, mert nem is éltek - csupán pamfletek szintjén. Mozgalmuk nem szólt másról, mint hangzatos propagandabeszédekről, s egyes hangadók repozicionálásáról. A legszomorúbb mégis inkább az volt, hogy mindehhez felhasználtak több száz naivan aktív budapestit.
A szög a zsákból először 2005 végén kezdett előbukkanni, amikor Bojár lett az Európa Kulturális Fővárosa címért folytatatott versengésben a Főpolgármesteri Hivatal által üzemeltetett „Budapest 2010 programiroda” igazgatója - s egyben a városvezetés fő píárosa is. Eközben a SzeBu vezérletével lezajlott városépítészeti ötletpályázat anyagai - kisebb-nagyobb változtatásokkal - átemeleődtek a későbbi kultfővárosi programhalomba, az egykori mozgalmi szólamok pedig egyre inkább, mint a szociálliberális oldal fővárosi (választási) programja hagzottak el. Elrugaszkodva a civil polgárok vágyaitól és a realitásoktól is.
Végérvényesen azonban a 2006-os önkormányzati választások után vált el az ocsú a búzától. Mikor is a Szeretem Budapestet Mozgalom alapítóvezére a liberális politikai oldal színeiben fővárosi képviselővé nem vált, s bekerülve az önkormányzati gépezet jólfizetett hivatalnokainak sorába Városarculati Tanácsnok nem lett. Azóta mégannyira sem civil szerveződés a SzeBu, mint volt előtte.
A legutóbbi hónapok fővárosi akciózásait mögött ugyanis már rég nem egy létező "civil" szerveződés tevékenysége áll, csupán a civil társadalomra való hamis hivatkozás beemelése a városüzemeltetés tehetetlenségének palástolására. Valódi civiliáda tehát nincs jelen Budapest közigazgatásában. Mert azon kevés területen, melyen megmutatkozhatna, évekre előre bebetonozta saját magát a városvezetés - a civilekkel való együttgondolkodás valótlan illúzióját keltve.