Bekerítettek - bekerítették
2008. május 31. írta: városjáró

Bekerítettek - bekerítették

Romlik a köztulajdon állapota. Nő a védelmi igény. Néha azonban túlnő önmagán.

Mostanra ugyanis az Izabella utca Alsó erdősor sarki háromszög terecskét is elérte a védelmi láz. Embermagasságú tűskesorral vették körül a kis teret, sokak meglepetésére. 

Valószínűleg persze csak meg akarták védelmezni ezt a nyúlfarknyi területet - miután helyreállították a növénysávok bazalt támfalát és egyúttal öntözőcsöveket is fektettek a fák köré (szigorúan nem leásva a talajba!). Csakhogy az ügybuzgalom hevében mindezzel kicsit mintha átestek volna a ló (kutya) túloldalára... Ráadásul az Alsó erdősorból való áthaladást is ellehetetlenítették - mivel oda nem került kapu, a továbbvezető járda pedig nem elég széles (nincs is) a gyalogosok számára.

Furcsa képződményt kapott hát a VII. kerület, annyi bizonyos. Csakhogy valami irdatlanul nyomasztó alkotmányt. Nem lepne meg, ha kiderülne, az eddig nyilvános földnyelv tulajdonképpen az Izabella utcai sarokház telkéhez tartozik - és az ő kérésükre kerítették le most eképp ezt, az utóbbi években hangulatossá vált, terecskét... Más indokra nincs ugyanis mentség. 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr35496920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ptr 2008.06.21. 18:07:17

koszi a posztot reg jartam arra.
amugy ebben az esetben vajon ki a felelos?
a keruleti foepitesz?
vagy a kerites tervre az Onki is rabolint?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.06.22. 17:02:16

Totál az önkori a felelős. Gondolom a főépítésztől kezdve a műszaki osztályig bezárólag sokan - vagyis senki. Netes szóbeszéd szerint a helyi képviselő így akart jópontokat gyűjteni az érintet ház lakóinál, hogy aztán kedve szerint gyúrhassa őket. Az a baj, hogy a terecske elkerítésének esztétikai kérdéseivel az önkormányzat megszólított emberei nem hajlandóak foglalkozni. Kicsit talán túl büszkék magukra, mely esetenként elvakítja elméjüket...

ptr 2008.07.05. 15:27:42



a helyi képviselő..
ezek szerint akkor legalabb 1ember volt,
aki ezt atlatta,
es jonak latta.
elkepeszto..
ekkora okrot, szivesen a szemebe neznek.