Szakadozó Szász-hagyaték
2008. május 09. írta: városjáró

Szakadozó Szász-hagyaték

 

 

Fotók: Nagy Attila

Talán kevesen tudják, hogy a Dózsa György úti metróállomás mindkét peronfalát Szász Endre tűzzománc kerámia képei díszítik. Az 1984-ben készült alkotás Dózsát ábrázolja, amint kezében fáklyával kiáll a zsarnok elnyomók ellen. Külön érdekessége az alkotásnak, hogy a  faliképen látható fáklyában apró ötágú csillag jelenik meg (alatta tréfásnak szánt Converse graffitivel dekorálva). Értsd: Dózsa maga a munkásparaszti nép!

Az alkotás sok kisebb lemezből áll. Ezek nem egy darabja azonban igen rég óta törött, hiányos, sérült. Az idős mester - még halála előtt is nem sokkal - vállalta volna a hiányzó elemek pótlását, de nem kereste meg őt ezügyben senki. Noha minden valószínűséggel a tervrajzok, nyomóminták rendelkezésre álltak volna - és állnának ma is. Az illetékesektől mégis csupán egymásramutogatásra futotta e téren. Sem a BKV, sem az FKFV nem érzi magát felelősnek a kérdésben azóta sem - mint ahogy a főváros közterületi műalkotásainak gondozásával megbízott Budapest Galéria sem.

Míg külföldön akárcsak egy miniatűr Szász porcelánért is tízezreket fizetnek a műgyűjtők, addig mi Budapesten hagyjuk pusztulni, amink még van. Igaz ugyan, hogy a legkisebb dísztárgy, melyen rajta áll kézjegye, forintkötegeket ér, de az más... Nem az érték a mérték már. Közös kincsünk sorsára hagyva pusztul...

Persze ez érthető is ugye, hisz Szász csak egy amolyan "futottak még" alkotó volt - igaze?!

Kit izgatna hát egy állomásnyi tablókép? Ej ráérünk arra még!  :(

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr100461664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisbaratod · http://kisbaratod.wordpress.com 2008.05.10. 09:24:43

Ennél már csak az a szomorúbb, hogy van olyan aki graffitinek nézi az egészet :/

Én vagyok 2008.06.24. 14:56:46

Pedig állítólag az állam a legjobb tulajdonos. Milyen lehet akkor itt a pór nép?

boni 2008.09.15. 22:06:16

gyakran jarok arra a 'converse' engemis megmosolyogtatott de szegyen egyebkent igy nem torodni semmivel. talan egy darab tabla eleg sokat fog erni nemsoka ;) najo nem celoztam semmire