Mozgásba hozzuk a hülyeséget
2008. január 22. írta: városjáró

Mozgásba hozzuk a hülyeséget

A múltkor tárgyalt bérletreform kapcsán rákérdeztem a BKV-nál a bérletigazolványok plasztikkártya méretűvé alakítására is, mivel az utasészrevételek szerint - és persze a saját tapasztalatom szerint is - elavult a jelenlegi tokos változat. Használata kényelmetlen, mérete inkompatibilis a ma használatos tárcákéval és irattartókkal.

A Cégnél először szóban, majd később írásban is ígéretet tettek a formaváltás januári bevezetésére. Nem én erőltettem rájuk, ők maguk ígérték meg!

- És? - kérdezheti az olvasó.

- És semmi! - felelem én. Ugyanis máig nem lett belőle semmi.

A pénztárosoknak fogalmuk sincs a dologról, a Cég pedig így válaszol(?) az ismét feltett érdeklődésre:

 

Tisztelt Cím!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

Tájékoztatjuk arról, hogy tervezzük chip-kártyás (sic!) rendszer bevezetését, sajnos azonban bevezetésére konkrét időpontot megadni nem tudunk.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2008. január 22.

Üdvözlettel:
Sz.K.
ügyfélszolgálat-vezető

 

 

Nem hivatalos (de bkv-közeli) forrásból időközben úgy értesültem, hogy a bankkártya formájú/ méretű/ alakú bérletigazolvány bevezetésének ideje március hónapra várható. Kérdés persze, hogy melyik évben????

  

Update - Update - Update

 

Na kéremalássam, nem lesz itt semmiféle március se...

A Budapesti Ködösítési Vállalat legújabb üzenete eképp szól:

 

Tájékoztatjuk, hogy a III. negyedévben(!) jelentős gépesítést tervezünk, melynek bevezetésével egy időben a bérletigazolványok is megváltoznak, méretüket tekintve bankkártya nagyságúak lesznek. A megvalósításig szíves türelmét kérjük.

Budapest, 2008. január 28. 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr89307999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROMANI ITE DOMUM! 2008.01.23. 04:19:46

Mondd! Neked valóban hiányzik, hogy átalánydíj helyett minden egyes utazásért külön kelljen fizetned?
Merthogy ez a csipkártyás játék erről szól.

Girhes macska 2008.01.23. 05:28:48

Romani, akkor talán kevesebb poszt fog a bliccelőkről szólni, ha már alapból be sem lehet menni/fel sem lehet szállni jegy nélkül. Ha megcsinálják a zónákra osztást is, valóban annyit fogsz fizetni, amennyit utazol, nem úgy, mint most: 4 metrómegálló/nap = másfélórás, ötszörátszállós túra naponta.

Hozzá Solo · http://www.rotten.com 2008.01.23. 06:31:28

Biztos, hogy mindenki akar CSIPKÁRTYÁT?
Bőröd alá ülteti a jegyeladó néni, csak ma csak neked... ha ez tényleg annyira kívánatos, hogy az index címlapján olvashatjuk... hát bocs, de talán vannak a békávénál is komolyabb problémák, meg ne sértődj...

ROMANI ITE DOMUM! 2008.01.23. 06:37:36

cicus: hogy fogjátok szidni akkor a békávét a lassúsága miatt! képzeld el, hogy buszra, villamosra csak úgy tudsz felszállni, hogy "lyukasztasz".
Azért ez már nem a 60-as évek, amikor félig üres járművek közlekedtek...
Arról nem beszélve, hogy már most is horror áron nyújtják a "szolgáltatást", képzeld el, mi lesz, ha minden utad árát külön ki kell fizetned!

ROMANI ITE DOMUM! 2008.01.23. 06:38:57

Ja igen: és akkor arról nem is beszéltünk, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a békávénál nyilvántartás legyen arról, hogy mikor, hol, merre jársz, párosítva névvel, címmel tel.számmal...

fourgee 2008.01.23. 07:02:36

Romani: ne a tipikus magyarországi állapotokból indulj ki. Vegyél repülőjegyet, láss világot, és utána gondolkodj el. Londonban régóta chipkártyás rendszer van. Először én is ledöbbentem, mert úgy gondoltam, hogy ott is itthoni mentalitású emberek vannak. Aztán a következő döbbenet az volt, hogyha a buszon csak az első ajtónál lehet felszállni és le kell húzni a kártyát akkor hogyan fogunk felszállni? Nem lesz tolakodás, lökdösődés, anyázás?

Aztán amikor láttam a gyakorlatban... Minden gyorsan ment, minden utas fizetett. A kártyát nem csak a közlekedési társaságok pénztáraiban lehetett feltölteni, hanem a metróállomásokon található rengeteg automatánál is. De nem csak készpénzzel, hanem bankkártyával is. Sőt, akár otthon, internet előtt ülve is feltöltheted. Vagy ami még jobb, bemész egy éjjel-nappali üzletbe - ahol kint van az Oyster Card logo-ja - és ugyanúgy fel tudod tölteni, mint egy prepaid mobilelőfizetést. Így meg van adva a lehetőség, hogy gyakorlatilag bárhol fel tudod tölteni.

Nagy hülyeséget írtál azzal, hogy a "Neked valóban hiányzik, hogy átalánydíj helyett minden egyes utazásért külön kelljen fizetned?" Nem, a chipkártya nem erről szól, mert jegyet és bérletet is ugyanúgy tölthetsz fel rá. Sőt, a Barclay's bank, amelyik egyes baloldali ismerőseim szerint hazudott amikor Magyarországról azt mondta hogy csődben van :) kiadott egy olyan bankkártyát, ami Oyster Card is egyben, így töltögetned sem kell külön, és minden utazás után kapsz valami pontokat, amit később beválthatsz, vagy pénzt kapsz érte, nem tudom, ennek nem jártam utána.

Felejtsd el ezt a régi kommunista felfogást, és gondolj arra hogy Európába tartunk.
"Arról nem beszélve, hogy már most is horror áron nyújtják a "szolgáltatást", képzeld el, mi lesz, ha minden utad árát külön ki kell fizetned!"
Londonban egy buszjegy 90p, vagyis olyan 310 forint körül lehet, míg itthon 270, úgy hogy az ottani minimálbér, amit csak a bevándorlók keresnek, többszöröse az itthoninak. Nemsokára amúgy is drágább lesz a közlekedés itthon mint Londonban, így ez nem a chipkártya miatt lesz... Itthon az éjszakai járatra 350 forint egy BKV jegy, ott ugyanúgy 90p.

amondó (törölt) 2008.01.23. 07:23:27

Az index cikke a madridi metróról pedig ugye megemlíti, hogy madridban (nem csipkártyás, hanem mágnescsíkos) 1€ (ma 258 Ft) a jegy, olcsóbb mint itthon. Csakhogy azt elhallgatja, hogy az ÁTSZÁLLÓJEGY: az ottani szövevényes, 14 metrós hálózaton bárhonnan bárhova eljuthatsz (a közig. határon belül). És van tömbjegy (1 db mágneskártya 10 v 20 egységgel), ami tényleg olcsóbb mint egyenként 10 v 20 jegy. Úgyhogy nem a csipkártyán múlik, hanem értelmes árpolitikán. Egy egyszerű mágneskártya is megteszi.

A mágneskártyát bedugod a nyílásba, levonja belőle az összeget, rányomtatja, hogy tömbjegynél hány egység maradt, és kidugja ugyanott.

A havibbérlet ott is két részes: igazolvány arcképpel, és egy kis mágneskártya, amit a jeggyel azonos nyílásba kell dugni. Ha elhasználódik a sok dugdosástól, kicserélik egy ugyanaddig érvényes másik kártyára. Egyszerű ez. Olcsó, nem zaklatnak, egyszerű, és mégis mindenki fizet az útért.

A nagy baj az, hogy buszokra, villamosokra felszállva nem ellenőrzi senki a jegyet. Kisebb forgalmú buszokon elsőajtós, elektronikus jegyellenőrzős rendszer kéne (jegy bedug, ha csipog mehetsz), metrón és héven beléptetőkapu és nem ez a balkáni biztonságiellenőrös zaklatás, villamoson meg ki tudja mi.

ROMANI ITE DOMUM! 2008.01.23. 07:36:12

fourgee: sajnos itt élek, ilyen a hazai mentalitás, ezzel nincs mit tenni. Egyébként meg hóttmind1, hogy tülekedés vagy kulturált sorbanállás, lelassítja, az amúgy is szar és lassú tömegközlekedést.

Ami a csipkártyát illeti: nem én találtam ki, békávé illetékeselvtársa nyilatkozta anno, hogy ezt is amolyan EÜ szadeszmódra formában kezelnék: "igazságos" rendszer, fizessen mindenki annyit, amennyit utazik...

És azt se felejtsd el, hogy hol vannak a hazai nettó bérek az ottaniaktól... :(

ROMANI ITE DOMUM! 2008.01.23. 07:38:15

amondó: biztonságiőrös zaklatás... nem győzöm ismételni magam. Naponta minimum kétszer találkozom ellenőrökkel, ha máshol nem, hát a metrón.
Közel két hónapja nem vettem elő a bérletem... ilyenkor mi van? Félnek tőlem? Ennyire becsületes a pofám? Komolyan mondom, egyszer már megkérdezem az egyiket, csíkon belülről, hogy mégis miért... :)

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.01.23. 07:47:57

A(z) ""Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek."" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 54 találatból. (0,20 másodperc)

Bástya Elvtárs 2008.01.23. 08:22:02

a bérlet szelvény közel csipkártya-mágneskártya méretű. Én a pénztárcámba tettem, többnyire ezt szoktam meglobogtatni az ellenőrnek. Amelyik kér igazolványt is, annak pedig lapozok egyet a pénztárcámon, és megmutatom neki az igazolványt. A fényképes részt szintén méretre lehet vágni, a fém csatokat kiszedtem, a fotót ráragasztottam a papírra, a felesleget levágtam. A lakcímet tartalmazó rész ugyanez.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.01.23. 08:45:21

nemtudom h mit kell ezen a chipkártyás dolgon majrézni. el lehet menni pl. Londonba és meg lehet nézni, hoyg ott hogyan is megy ez. Ott még a papírbérleten is ilyen mágnescsík (vagy mi) van. Az Oyster meg a bérletek csúcsa. odatapizod a kerek sárga bigyóra, aztán mész. Egyszerűen be kell vezetni és kész. Az emberek majd egydarabig hőzöngenek, akkor lehet azt mondani, hogy kéremtisztelettel, lehet menni gyalog is. Érdekes módon egész Angliában az első ajtón lehet csak felszállni a buszra (még Londonban is) és fel KELL mutatni érvényes bérletet, ha nincs veszel a buszvezetőtől, mint idehaza a volánbuszokon. Érdekes módon ott az emberek szépen be tudnak állni a sorba, mikor fel kell szállni, nem tülekszik senki, pedig mindenki pont annyira siet, mint a sok bunkó itt Pesten. Érdekes, hogy amikor valaki elmegy nyugatra, akkor pár nap alatt teljesen felveszi a helyi közlekedési szokásokat, aztán hazajön és 5 perc alatt "visszabunkul". szóval alapvetően az emberekben kéne tudatosítani, hogy a jelenlegi BKV-használat az rettenet elavult. Igenis vezessék be a kapus rendszert a metróban és legyen chipkártyabérlet, amit egy kávéautomata kinézetű kütyünél fel lehet tölteni akármikor sorbanállás nélkül. Neki kell állni, aztán fejreállítani az egészat vad radikalizmussal. Akkor majd aztán lehet hőzöngeni, hogy "jajmá mivanmá meg mosméééé'?", aztán meg lehet mondani, hogy "mer azé'." Az a baj a BKV-vel meg az egész bpesti városvezetéssel, hogy egy töketlen tutyimutyi bagázs az egész. nem mernek és szvsz nem is nagyon akarnak semmin változtani, mert nekik ez így kényelmes és egy csomómindent át lehet hárítani laza mozdulattal másra.

Perillustris 2008.01.23. 09:08:39

"fizessen mindenki annyit, amennyit utazik"

Ezzel tualjdonkeppen mi a problema?

Girhes macska 2008.01.23. 09:10:11

Fourgee & trx: köszi, helyettem már leírtátok, nem ismételek. Talán csak annyi még, hogy amikor nem engedett be a kapu King's Crossnál, odamentem a készenlétben álló biztonsági(?) őrhöz, elsírtam a bajomat, ő tök kedvesen, udvariasan megmutatta, hogyan kérdezhetem le az utazástörténetemet az automatánál, megtaláltuk együtt a be nem fejezett utazásomat (azóta sem értem, hogy sikerült kijönnöm a kapun), megmutatta, hogyan fizethetem be a hatfontos(!) büntetést, végül jó utat kívánt.
Nem anyázott senki, nem bunkóztak le, ők szolgáltattak, ahogy kell, én igénybe vettem ,ahogy kell.
Esetleg a Bamako-rally helyett tanulmányozhatták volna a világ más tájain kiválóan működő rendszert!

Az igazi Rocky Bilbao 2008.01.23. 09:11:59

Akinek nincs problémája, az csinál magának: én lógok.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.01.23. 09:22:21

rokibilbao. lógjál. de aztán menjél és dolgozz INGYEN. te sem fizetsz, neked se fizessen senki. ilyen egyszerű. de szerintem inkább gyalogolj. azért sehol nem kell fizetni.

Etalon 2008.01.23. 09:24:42

Miért jelentené a chipkártya azt, hogy minden útért külön fizetsz? Londonban is van mágnescsíkos havibérlet is és a mágnescsíkot csak az érvényesség ellenőrzésére használják.

Ha lenne kapu, akkor RockyBilbao sem tudna magának annyi problémát okozni :)

yanchi 2008.01.23. 09:24:54

trx: emlékeim szerint az egészségügy hasonlóan radikális átvariálása miatt tört ki széles körű parasztlázadás épp az elmúlt időkben. Itt Magyarországon sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a potyázás nekik alanyi jogon jár, akár BKV, akár TB, akár bármi egyéb. Addig még nem jutott el a többség, hogy bizony, a sokat szidott magas adók pont azért (is) vannak, hogy összedobja a köz a gáz árának a támogatását, a bliccelőknek jutó szolgáltatások árát, stb. Tételezzük fel, hogy az eddigi miniszterelnökök mind az utolsó fillérig lopták a vagyonukat: ennyi kiadás finanszírozására az is csak órákig lenne elég (ergo, az adó nem azért magas, mert "azok" lopnak/loptak). Itt jár a vasutasnak a munkahely ott is, ahol munka már rég nincs, jár a TB annak is, aki még életében egy fillért be nem fizetett, jár a kártérítés annak a gazdának, aki nem tagja a kárenyhítési alapnak, és még sorolhatnám... És igen, jár a közösségi közlekedés annak, aki nem vesz jegyet, és politikai ügy lesz belőle (Demszky lopja el biztosan a pénzt...), ha valaki be akarja szedni a szolgáltatások ellenértékét.

Szeretünk Feri 2008.01.23. 09:31:09

Én speciel jobban örülnék a kapus rendszernek pl a metrón a sok gyökér biztonságosőrt ki lehetne rugni végre nemtudom mennyibe kerül a havi bérük de tuti hamar megtérülne az áruk igaz én egy kecskét nem adnék értük.

movhu 2008.01.23. 09:34:46

Tiszelt Cím!

Chipel rendelkező bérleteink bevezetését a 4-es metro indításával egy időre tervezzük.

Tisztelettel:

BKV

:)

Csm001 2008.01.23. 10:12:57

Hát én úgy látom, hogy csippes rendszerben
automatikus lenne az utasszámlálás, így jóval kezelhetőbbek a forgalmi adatok, egyszerűbb a járattervezés. nem bliccelne se utas, se sofőr.
De.
Ha emlékeztek a kísérleti üzemre a chipes diákkal,
(Pécs, talán 1998), a kiváló magyar buszok a kiváló magyar utakon kábé két nap alatt tönkre vágták az olvasókat.
Akkor a fasza pesti macskaköveken mi lesz belőle?

dix 2008.01.23. 10:26:11

Szerintem itt chipkártya abban az évben lesz, mikor megépül a 4-es metró, a kontinensen utoljára bevezetjük az eurót és miután albánia lehagy minket K+F kiadásokban az EU-n belül... úgy 2035 körül. Unokáink talán látni fogják.

Városházára atomot? (Meg a potyázókra)

PTibor (törölt) 2008.01.23. 10:32:49

"sajnos itt élek, ilyen a hazai mentalitás, ezzel nincs mit tenni."
A magyar mentalitás az ilyen megnyilvánulások miatt van ott ahol van.
El kéne gondolkodni, hogy ebben a chip-es rendszerben mi lehet a jó? És úgy hozzáállni.
Azért nincs még bevezetve, mert mindenki a buktatókat keresi. Kűzdünk, hogy legyenek hibái a rendszernek, és ha behozunk valami nagyon újat, akkor annak a szokatlan előnyeit nem megszokjuk/megtanuljuk használni, hanem elmondjuk, hogy ez szar így, mert a magyar ember nem így szokta meg.

Amúgy meg vezessék be, majd miután rájöttek, hogy emiatt elég nehéz bliccelni, kezdjék el nyomni az árakat lefelé/fejlesszék a járműparkot. Mindenki örülni fog a végére, csak lesz 1-2 év amíg megy majd a hiszti. Gyakorlatilag, ha a cég elviseli ezt, akkor jól járnak és velük mi is jól járunk :)

PTibor (törölt) 2008.01.23. 10:37:24

"Szerintem itt chipkártya abban az évben lesz, mikor megépül a 4-es metró, a kontinensen utoljára bevezetjük az eurót és miután albánia lehagy minket K+F kiadásokban az EU-n belül... "

én azt vártam, hogy azt írod, hogy kizárnak az EUból.. na az lenne a vicc.. akkor nézhetne mindenki magaelé :)

Hehe 2008.01.23. 10:39:44

Madridban olyan rendszer is van a HÉV-re (amiből szintén van 12-13, zónásan, és úgy kell elképzelni, mintha a szentendrei HÉV bejönne a Deákig és onnan menne tovább Gödöllőre, vagy a tököli ugyanez és menne ki Szentendrére), hogy havi áras, 40 Eur, és csak munkanapon egy oda-vissza útra jó. Tehát reggel bejössz dolgozol, este meg mész haza. Ha ezen felül utazol, ahhoz külön jegy kell, és még így is megéri, bejutni a területre csak ezzel a mágnescsíkos cuccal tudsz. Nekem elromlott párszor, bármelyik állomáson kicserélték gond nélkül. Amikor a buszon pedig a cigány (vagy jajj-elnézést, a hátrányos helyzetű roma, aki képtelen párszáz év alatt beilleszkedni bármely európai társadalomba) elslisszant mások mögött, sofőr becsukta az ajtót, hívta a yardot... Egy-két idegesebb ecuadori addig megrugdosta a szentemet, de ez így van jól :-)

Szerintem itthon a metrón jó lenne ez a kapus-chipkártyás cucc, buszon-trolin első ajtós felszállás, ez magában már hozna annyit a konyhára, hogy a villamoson bliccelőkre lehetne szabadítani az aluljáróban semmit sem csináló őröket.

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.01.23. 10:44:31

jameg a Londoni tömegközlekedéshez hozzátartozik, hogy a buszjáratokat magáncégek kezelik, a metróvonalakat magáncégek kezelik (általában mindegyik metróvonal külön cég) de a "Mayor of London" összefogja az egészet jól a "Transport for London" nevű intézménnyel. és működik.
www.tfl.gov.uk/

mleila 2008.01.23. 10:49:09

Azért London emlegetésénél azt is hozzá kell tenni, hogy amikor 2 héttel a robbantások után a belvárosi metró fele le volt zárva, zavartalanul működött a közlekedés mégis. Amikor meg az olyan angolul még beszélni alig merő béna kis turista idétlenkedett, mint én, egyből ott termett egy biztonsági őr (még keresni sem kellett), és eligazított, úgy, hogy még én is tisztába jöttem mindennel.
Na most ezt vessük össze a Fővám téri állapotokkal, ami még csak nem is metró, nem is egy váratlanul jött robbantás, hanem egy átépítés, aminek marhára szervezett és átgondolt dolgonak kellene lennie. Azonban ha el szeretnék jutni onnét valahová, valahogy mégsem sikerült kiderítenem még az anyanyelvemen sem, csak 15 perc futkosás után önerőből.
A biztonsági őrök "felkészütségéről" pedig annyit, hogy előfordult velem, hogy délelőtt 11 órakor (nem hétvégén) én hívtam fel az ún. peronőr figyelmét arra, hogy vagy 15 perce nem jött metró, és mi van, jön-e valamikor. A reakciója erre mindössze annyi volt, hogy "mér', nem jött 15 perce?"
Szóval a szolgáltatás minőségén is lehetne változtatni, és akkor én is vennék minden alkalommal jegyet/bérletet.
Ja, az olyan sztorikról nem is beszélve, amikor az ellenőr az éjszakain használt 300 Ft-os jegyet akar kifizettetni.
És igen, legyen beléptetőrendszer, mert akkor ilyenekre nem lesz lehetőség!
Csak azt szeretném még megérni, hogy nem kell azon vitatkozni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: a szolgáltatások minősége, ami hagy kívánnivalót maga után, vagy az utasok passzív ellenellása a jegyvásárlás tekintetében. És melyiken kell előbb változtatni...

Transzilva 2008.01.23. 10:49:46

Hogy ne csak nyugatról hozzunk példát: volt szerencsém egy hónapot Kijevben tölteni, és az ottani metrórendszert felfedezni.

Ott úgy működik a rendszer, hogy jó kis műanyag zsetonokat kell vásárolnod, átszámítva 20 Ft kb. darabja (az ár lényegtelen, ne jelentsen összehasonlítási alapot). Ott sikerült megoldani a kapus rendszert, pedig aztán ők is elég kommunisták voltak, meg olyan mentalitásuk van- ez mekkora bullshit szöveg ilyenre hivatkozni, hess innen... - és csodák csodájára működik a dolog.
Bliccelés kizárva, hacsak nem ugrod át és a szekrény peron őr utol nem ér.

Az őrök csini posztszocialista egyenruhában vannak , tányérsapkában, és kimondottan segítőkészek, pedig nem tudok oroszul, sem ukránul, de az internacionális testbeszéd segített.
(Személyes tapasztalat: a hazai ellenőrök többsége sem bunkó, ha emberként kezeled. Persze találkoztam kivétellel is, nem tagadom.)

Az már csak egy aranyos plussz, hogy egy zsetonért lemehetsz és amíg fel nem jössz, utazgathatsz bármelyik irányba, bármelyik vonalon. (szerintem ez ott is változni fog előbb-utóbb és elmozdulnak a helyes irányba, az annyit fizetsz, amennyit utaztál elv felé)

A bliccelőktől kiráz a hideg, én fizetem meg az utad te paraszt, emiatt is (meg egy csomoó barom húzás miatt is) drága a jegy!

Netuddki. 2008.01.23. 11:04:51

Hol a BKV csipkártya?

Most sajnos sokkal fontosabb dologra kellett költeni. Mire? Hát a vezér fizetésemelésére.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.23. 11:08:44

Üdv!
Nekem sem a chip kártyás rendszerrel van a fő problémám, hanem a jelenlegi bérletigazolvány használhatóságával.

A chip-pes leolvasás egyébként valóban jobb lehet a szolgáltatónak - naprakész forgalmi adatok - de sokkal nagyobb a bedőlési kockázata is. Mert azért mégis csak Magyarországon vagyunk... Tulképp az a szomorú, hogy ellenőrzés terén lassan visszatérünk oda, ahonnan elmozdulnunk sem kellett volna. Elsőajtó, kalauz, beléptetőkapu, stb... Mind-mind egyszervolt, milliókért megszüntetett és most milliárdokért újraépítendő dolog...

W Joe 2008.01.23. 11:12:04

Én úgy hallottam, hogy konrétan ennek az évezrednek az első felében biztosan be fogják vezetni. Szóval nem kell aggódni!

osztovata 2008.01.23. 11:12:37

Mi a különbség a csipkártyás bérlet és a feltöltős mobil között? Semmi. A mobillal annyit beszélsz, a kártyával annyit utazol, amennyit rátöltesz. De persze mért várnánk a békévétól ilyet, ha alapvető problémákon sem tud úrrálenni.Az első problémát a főnök fizetését azért már megoldották :(((

Még egy kérdés: most "Biztonsági" őrök vannak a metróban. (Ellopják ametrót?) Mi a különbség ahhoz képest, hogy régen kalauzok voltak. Biztos van annyi őr mnt régen kalauz. Tán sokan emlékeznek rá, hogy fent ültek a buszon, villamoson és ellenőrizték a jegyet.

Őrük bunkósága: szerintem úgy helyes, hogy vannak nem bunkók is, de az ritka. Már a kinézetük is az.A 100 kilós kigyúrt fejű, fekete ruhás ember inkább félelmet kelt mint erőt sugároz....

dublini 2008.01.23. 11:18:15

Nem csak Londonban van hasonló rendszer (chipkártya-mágneskártya, illetve elsőnajtón felszállás.) de írországban is, Németországban és Spanyolországban is. Angliában és Írországban a buszokon legtöbbször csak 1 azaz egy ajtó van. Maximum néha 2. Mégis le lehet szállni meg fel is...

trx · http://www.conspiracy.hu/ 2008.01.23. 11:20:36

dublini: okok. nagyon sok helyen ugy megy, mitn Angliaban/Londonban, de en Londonban eltem fel evet meg Leamingtonban egy evet. arrol tudok nyilatkozni. :D

Transzilva 2008.01.23. 11:24:19

osztovata : "A 100 kilós kigyúrt fejű, fekete ruhás ember inkább félelmet kelt mint erőt sugároz...."

Párizsban és Brüsszelben is kigyúrt, 100 kilós, minimum 190 cm magas őrök csekkolták a jegyemet, ott is erő volt a domináns, és nem is fordult meg a fejemben, hogy blicceljek :) ez így helyes szerintem, azzal a kitétellel, hogy ha nem bunkó az illető!!!

dublini 2008.01.23. 11:25:19

Én az általam említett országokban éltem több évet, mindenhol remekül múködik.
Azt hiszem budapestiek egyszerűen meg akarják hagyni a lehetőséget a lógásra...
Egyébként, a dublini buszrendszer (mert nincs villamos csak 2 vonal, de azok sem érnek össze, és nincs egyetlen egy metro sem) botrányos. nincs neve a megállóknak, néha 40-50percet kell várni a buszokra. nincs a buszban belül tájékoztató rendszer, hogy hol is jár a busz... stb.stb.
De 2 EUR a teljes jegy a különböző szakaszjegyek meg 1.05 és 1.65EUR között változnak... Szóval a BKV nem valami jó, de van nála rosszabb is... az EU-ban.

TsK 2008.01.23. 11:33:01

Hollandiaban is hasonlo kartyas rendszer van es elsoajton fel tobbi ajton leszallas. Erdekes modon nem tapossak egymast el a felszallok. Nem probal senki elelmesen a hatso ajtokon felugrani, a soforoknek minden felszallo koszon es az viszonozza. A busz minden megalloban pontosan a megallo magassgaig ereszkedik le igy minden idosebb es mozgaskorlatozott vagy babakocsis utas hegymaszas nelkul feljut. (nem fole nem ala hanem a jarda szintjeig) tovabb is van mondjam meg ?

XYBeR 2008.01.23. 11:37:30

nem tudom, miért ellenkezik egy csomó ember. máshol (budapestnél nagyobb városokban is) tökjól működik az, hogy fel/beszállás előtt, vagy le/kiszállás után megmutatod a "kártyádat" egy izének. nem lassít, nem problémás, sőt

dublini 2008.01.23. 11:37:40

Tehát úgy tűnik, hogy Európa többi nagyvárosában működik a dolog.
Kiváncsi lennék, hogy Prágában, Varsóban, Pozsonyban vagy akár Moszkvában milyen a tömegközlekedés... Járt ott valaki mostanában?

dublini 2008.01.23. 11:38:51

Hja, persze az előbbi városok is európai városok.. :) félreérthető a mondatom.

Flacika 2008.01.23. 11:51:45

A bankkártya méretű bérletigazolvány március táján kerül forgalomba. Az Ügyfélszolgálatnak is ezt kellett volna írnia. (Egyébként nem én vagyok az illetékes...)

crazymokus 2008.01.23. 11:55:00

Párizsi helyzet: a metró gyakorlatilag mindenhová elvisz, fél év alatt egyszer sem szálltam buszra (pedig az is van dögivel, városnézésre pl. tökéletes :)), mert mindig volt a célomhoz közel metróállomás. 60 euró volt a mágnescsíkos havibérlet, képes igazolvánnyal (az igazolvány önmagában ingyenes, khm), mind a hat zónára, ami a Párizzsal egybeépült, "HÉVvel" (RER) elérhető közeli városokat is magában foglalta. Kevesebb zónára valamivel olcsóbb, mindenen mehetsz vele, ami tömegközlekedés, nappal és éjszaka egyaránt.

A hosszabb ideig ott élő többség és a diákok viszont "csippantós" proximity kártyát használnak, itt maga a kártya kiváltáskor 7,6€. Ilyen bérletből a felnőtt változat belvárosra havi 50, minden zónára 100€, éves bérletként 540, illetve 1200€. Érdemes átszámolni, és az ottani bérekhez, no meg a hálózat sűrűségéhez viszonyítani, majd összehasonlítani mindezt a BKV-val. Az eredmény sejthető...

lápi lidérc 2008.01.23. 11:58:58

Aki a zónás (pl. londoni) rendszert említette: a lehető legrosszab megoldás lenne. Nagyon elavult.
(Jellemző, hogy a Városháza meg a BKV szakemberei mégis ezt tanulmányozzák, nem Párizst, Rómát vagy Helsinkit stb. - persze, remek 1-2 hetes kirándulásokat lehet tenni állami pénzen; én is mennék).

Nem véletlen, hogy csak 1-2 helyen alkalmazzák a világon.
Európa legnagyobb részében az időre (60-75-90 perc/0,5-1 euró - azaz jóval olcsóbban, mint Budapesten) szóló jegyeket vezették be az utóbbi kb. 10 évben.
Biztos szintén nem véletlenül.

(Londonban azért nem, mert náluk ennél jóval régebbi a zónás rendszer, és az angolok nem ép a rugalmasságukról híresek, lásd pl. az 1100-as években hozott, ma is érvényben lévő törvények, amelyeket ha be is tartatnának rendesen, igen nagy káoszt okozna.)

Flacika 2008.01.23. 12:00:32

A chipkártyás rendszerrel a legnagyobb baj, hogy a kiépítése drága. 15-20 milliárd Ft. Hát ez a gond...

crazymokus 2008.01.23. 12:01:42

Elírtam, a 60 eurós nemcsippantós bérlet az 1-2 zónára jó, a mindenzónás 120 havonta. De az 1-2 zónában is benne van jópár Párizs környéki város, szóval a minden zónára érvényes az már irtó messze visz, mintha itthon szinte egész Pest megyére érvényes lenne. :)

Flacika 2008.01.23. 12:03:29

Kedves lidérc! Amikor nálunk az a tarifarendszer legnagyobb problémája, hogy 1-2-3 megállóért miért kell ugyanannyit fizetni, mint mondjuk a 3-as metróvonal végigutazásáért, csak a teljesítményarányos rendszer a megoldás. Ebben a legegyszerűbb a zónás, később át lehet térni a távolsággal szorosabban arányos díjakra.

crazymokus 2008.01.23. 12:07:37

A zónákkal szvsz semmi gond, ha jól vannak kialakítva. Párizsban a Défense kivételével minden turistalátványosság (meg az összes metró) az egyes zónában van, tehát a bővebb értelemben vett belvárost teljesen magában foglalja. A többi zóna meg a "bejáróknak" van, RERekkel (kb. HÉV), csak hát ugye ott kicsit jobban szervezett az a rendszer is, mintha nálunk kiterjedne az "alvóvárosokra" is. És persze azok a HÉV vonalak ugyanúgy föld alatt, mint a metró, átmennek a városközponton is teljesen...

dr. Agy 2008.01.23. 12:08:21

Perillustris 2008.01.23. 09:08:39
"fizessen mindenki annyit, amennyit utazik"
Ezzel tualjdonkeppen mi a problema?

Ha olvasnátok az index fórumait, akkor tudnátok. A téma félévente előkerülö gumicsont, amit mindig alaposan megrágnak. De tömören az én álláspontom:

Ha megszűnik az általány (bérlet), akkor minden sokkal drágább lesz. Akinek ugyanis most van bérlete, az abban érdekelt, hogy használja a BKV-t. Ha minden alkalommal fizetnie kell, (még sávos-tömbös, tarifacsomagos rendszereknél is) inkább autóba ül, ha teheti. Ezzel a bevétel csökkenni fog, ami vagy szolgáltatáscsökkenéshez vezet, vagy áremeléshez. Beindul, illetve inkább felgyorsul az a spirál, hogy drágább jegy miatt többen választják az autót, a kisebb fizető kereslet miatt drágább lesz a jegyár.... stb.

A metrós beléptetőlapukkal semmi gond, bár ember nélkül ez sem üzemeltethető. Viszont azért mert más országban működik az egyajtós felszállás a felszíni járműveken, kizárt dolog, hogy budapesten a forgalmas villamos, troli vonalakon, és a buszok legalább felén működne. A fél buszhálózaton esetleg, de akkor hogyan lesz egységes a rendszer?

És még egy fonots dolog: A csiptechnológia önmagában semmivel sem intelligensebb, mint a papírjegy, abból a szempontból, hogy tükrözi-e az utazás mennyiségét. Ha csak belépéskor kell érvényesíteni, akkor ott ugyanúgy csak egy egységet tud levenni, mintha ott egy egységre szóló papírjegyet érvényesítenél. Innentől már csak az a kérdés, mi lesz az egység? Egy db utazás, vagy x idő, vagy x távolság? Ezek nagyon fontos kérdések, mert a végén még képesek lesznek bevezetni úgy a csipkártyát, hogy a vonaljegy rendszer megmarad.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.23. 12:08:24

Flacika!
Kösz a hírt, de min alapszik, ha nem vagy illetékes? :)

crazymokus 2008.01.23. 12:15:13

Nem értem, miért gondoljátok úgy, hogy a kártyarendszer automatikusan az utazásonkénti fizetést jelenti, egyáltalán nem így van. Hahó, bérletet is lehet tölteni rá.
(Párizsban csak bérletet pl., ha egyszeri jegy kell, veszel jegyet, vagy tizes "tömböt", vagy heti jegyet, vagy fiatalok hétvégi jegyét, vagy kirándulójegyet 1,2,3, vagy 5 napra, egy vagy több zónára... van választék...)

Flacika 2008.01.23. 12:17:53

Onnan, hogy tudom, ki válaszolt... És vannak is információim, de a téma "nem hozzám tartozik". Egyébként decemberben egyszer találkoztunk is egy nagy teremben, és mi voltunk többen (ti csak 3-an)... :) Ha emléxel. Elég sokat beszéltem akkor én is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.23. 12:20:21

Áhhhhhá! Na akkor buktad a sört! :)

dublini 2008.01.23. 12:20:43

dr. Agy: azt írod: "a forgalmas Budapesten"... Gondolod máshol nem utaznak milliók? Máshol is igen-igen zsúfolg a reggeli és a délutáni csúcsban minden jármú. És bizony préselődni kell a fel és leszálláskor is...
Simán be lehetne vezetni. Csak meg kellene szokni. Angliában/Írországban illetve Németországban lehet jegyet venni a buszvezetőktől, ha netán nem lenne jegyed. és csúcsforgalomban is lehet jegyet venni. Valamint az utasok nem türelmetlenkednek egymással..

gyalogos · http://www.bkv.hu/evesjelentes/index.html 2008.01.23. 12:21:01

Nem plasztikjegy meg szuper-plasztikjegy-ellenőrzőgép, meg ezer ellenőr minden megállóba (metró, kisföldalatti) és járműre, hamen ingyé' kell adni az utazást a városi közösségi közlekedésben. Tessék olvasni a BKV 2006-os mérlegét; az összes kiadásuk kevesebb, mint 40 %-át fedezték a menetdíj-bevételek. Miről beszélünk?

dr. Agy 2008.01.23. 12:22:06

kambekk, é úgy emlészem,hogy a fórumban is nagyon sok bennfenntes infó jött egy Flacika nevű nick-től.

Azért kíváncsi elnnék, hogyha valaki már látott ilyen tervet, akkor hogy képzelik az illetékesek az MFAV beléptetőkapuját?

Csak be, vagy ki-be csekkolós? Hol fér el ennyi automata mondjuk egy Vörösmarty utca, v. Bajza utca megállóban? Milyen költséget jelent a teljes üzemidős felügyelet mindkét peronon? Vagy felügyelet nélküli lesz? Akkor mindenki átbújik, ha csak olyan nem lesz, mint pl. a Vidámpark kijárata, de akkor is kell személyzet a kerekesszékeseknek, az más kérdés, hogy most amúgy is lépcső van. Tehát, Biztos megéri majd a teljesüzemidős kétoldali személyzet a kapuk nélküli szúrópróbaszerű mozgó ellenőrzéshez képest?

Flacika 2008.01.23. 12:23:02

Na, ezt a sör dolgot most én nem értem...

crazymokus 2008.01.23. 12:25:00

Hopp, sőt találtam egy érdekes jegyfajtát, erről nem is tudtam eddig. Heti 12 utazásos jegy, névre szóló, jegy. Naponta max két utazás max 7 napon át, de max 12 út összesen (mint minden jegy, mágnescsíkos, így tudja, hányszor használtad), két konkrét metró, HÉV (RER) és/vagy vonat megálló között, bármely naptól kezdve, az adott megállók/állomások távolsága alapján számított árral. Tökéletes lehet, ha a város vonzáskörzetében laksz, de bent dolgozol, és tényleg csak dolgozni jársz tömegközlekedéssel. Lehet, hogy ott az utazók szükségleteit is figyelembe veszik?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.23. 12:26:53

Ezexerint azt a sört nem te igérted... Hanem a pulpitus bal szélén ülő kolléga (ha te ültél középen).

Ha bejön ez az új igazolvány, lehetne az enyém a No.0001 -es példány? :)

dr. Agy 2008.01.23. 12:28:16

dublini, szerintem lehetetlent kérsz, mondjuk a 7-es buszon, 4-6os villamoson, de sorolhatnék még jópár viszonylatot, ahol az egyajtós felszállás nem működhet. Számold ki, ha egy ember egy másodperc alatt száll be, akkor száz ember másfél perc alatt. De nem foglak erről győzködni, mert ha abból indulsz ki, hogy Bp.-en is zsúfoltság van, meg Londonban is, akkor csak azt tudom mondani, hogy egy teli vödör víz, meg egy teli kád víz megtöltése nem ugyanannyi ideig, tart, bár mind a kettő teli van.

dr. Agy 2008.01.23. 12:29:45

Na akkor, ha már így tudjuk, ki itt a legilletékesebb, akkor Flacika, mesélj!

crazymokus 2008.01.23. 12:31:16

Buszon-vilin-trolin nem kellene feltétlenül első ajtós felszállás. A jegylyukasztó helyén csippantó is lenne, az ellenőr meg megmaradna, és csak végigszaladna kis kézi készülékével a társaságon. ;)

dublini 2008.01.23. 12:32:48

dr. Agy: Akkor szerinted az otthoni rendszer akármilyen sz*r is, nem lehet változtatni rajta? Lehet hogy több járat kellene, lehet hogy gyakoribb követés is idő... Szerintem Budapest nem lehet zsúfoltabb mint Berlin, München, London...... ezekben a városokban működik. Németországban a villamoson bárhol lehet fel-le szállni és csak a buszon van az első ajtós felszállás, leszállni a többin lehet az elsőn nem. (Van egy kis csapóajtó ami nem enged az első ajtónál leszállni.) ;-)

Flacika 2008.01.23. 12:34:52

Arra sajnos nem emléxem, hogy ki ült a bal szélen. Egyébként honnan nézve bal? Felőled, vagy felőlünk? Én a mi oldsalunkról nézve a bal szél-1 helyen ültem, ha emlékeim nem csalnak. És különben sem szoktam söröket ígérni... :)

nyunyu 2008.01.23. 12:35:46

Moszkvai metroban kapus beleptetorendszer van, magnescsikos papirjeggyel mukodik. (=10 rubel ~72Ft)

Jegy bedug egy lyukon, automatan ranyomtatja a hatuljara az allomas kodjat, pontos idot, lampa zoldre valt, akkor nem vag terden az automata sorompo. (Egyszer sikerult a tolem balra levo lyukba gyomoszolnom a jegyet, es a szomszed savot kinyitni, tanyersapkas or meg rohogott egy jot, hogy hulye turista...)

Jegy addig ervenyes, ameddig valahol el nem hagyod a metro teruletet, atszallasnal nem kell uj jegyet hasznalni. (amugy sem lehetne oda is kapukat rakni, akkora a tomeg)

Eleg bamban neztem az oroszon kivul semmi mas nyelven nem kommunikalo penztarosnenire, amikor kertem 4 jegyet, erre kaptam 2 papirt, mint kesobb leesett, az 2x2 jegy. :)

Viszont figyelni kell arra, hogy a gyujtojegyeknek korlatozott az ervenyesseguk.
2-es jegy peldaul csak az elso hasznalataval egyezo napon+masnap hasznalhato fel, kesobb mar nem!

dr. Agy 2008.01.23. 12:58:14

dublini, nem mondtam én olyat,hogy nem lehet változtani rajta. Viszont azért, mert más nagyvárosok általában zsúfoltabbak, mint Budapest, abból még nem következik az, hogy az ottani buszokra is olyan mértékű terhelés jut, mint Bp.-en.

Viszont nem szabadna összekererni a dolgokat, hogy csipkártya=beléptetőkapu=elsőajtós felszállás. Ezek független dolgok, amiket akár össze is lehet kapcsolni. De van beléptetőkapu csipkártya helyett mágnesjeggyel, illetve pénz(zseton) bedobással is.

Abban biztos vagyok, hogy Budapesten nem lehet az összes eszközön kizárólag beléptetőkapuval megoldani a kérdést, és abban is biztos vagok, hogy nincs mégegy olyan város, amelynek a rendszerét egy az egyben át lehetne venni.

Szerintem, ha megéri a csipkártyát üzemeltetni, akkor legyen, de a jegykezelés módja (kapuk nélkül, önként kezelt jegy(csipkártya), plusz hagyományos ellenőrzés) nem változhat, viszont be kell vezetni az időalapú elszámolást. Ezek viszont mennének csip nélkül is, papírjeggyel.

dublini 2008.01.23. 13:09:14

dr. Agy: Igen, azt hiszem egyetértünk akkor.
Meg kellene vizsgálni a problámát (ezalatt egy állapotfelmérő tanulmányt értek) és kitűzni a célt a változások megvalósításához.
Ha ez azzel jár, hogy eleinte az utasoknak át kell szokni az új rendszerre ám legyen. :)
((amikor új cipőt veszel, az sosem olyan kényelmes mint az egy éves kitaposott de késöbb már nem átik be, és nem fáj a derekad 1 óra sport után...))

dr. Agy 2008.01.23. 13:43:05

Abban egyetért mindenki, hogy a régi cipő már igen szakadt. Az viszont biztos, hogy az új, akármilyet is veszel (valakinek) szorítani fog. Ám nem mindegy, hogy mennyiért vesszük az újat, meg hogy mennyire fog szorítani. Csak azt, hogy hol szorít(ana) a cipő, mindenki másképp gondolja, akik meg majd választanak nekünk cipőt, kizárólag abban érdekeltek, hogy jó drágát vegyenek közpénzből, mert akkor jó sok "pluszpontot kapnak a smartkártyájukra"

Flacika 2008.01.23. 14:46:56

Ezt talán nem kellett volna... Mások is olvassák ezt a blogot, ha érted, mire gondolok... A bérletigazolvány nem hozzám tartozik, így én nem tudhatom, hogy miért ígért bárki is januárt. Azt tudom, hogy az értékesítésnél dolgozók nyelve a földig ér, annyit dolgoznak. A Főv. Közgyűlés december 20-án döntött, aztán lehetett indítani a bérletek nyomtatását, szállítását, terítését. 2,5 millió db értékcikk! Egyszerűen több időbe telik, amíg elkészül az új igazolvány. Ez még nem zárja ki, hogy korábban rövidebb időt gondoltak rá.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.23. 20:15:46

Elnézésed kérem. Csak tudod, nem nagyon szeretem (és főleg nem értem) a névtelenség mögül csepegtetett közérdekű információkat. A kommentnél vállalhattál volna valódi identitást is. Megköszöntem volna.
Vagy egy ekkora horderejű ügyben ez már felér egy szakmai öngyilkossággal?! Őszintén szeretném hinni, hogy nem.

De legyen nyugodság a jelünk, úgyhogy töröltem az inkriminált részt.

Flacika 2008.01.24. 07:59:20

Nem a közérdekű információkkal van a baj... Szerintem hivatalosan is hasonló választ adnék, de tudod, sesem lehet tudni...

Vidéki 2008.01.24. 16:35:27

Mit vársz ilyen alacsony fizetésért cserébe, amennyit a vezérigazgató úr is keres. Állítólag Puskás Öcsi is így fogalmazott régen: kis pénz, kis foci!

Rékuc · http://fika.blog.hu 2008.01.25. 17:11:06

Nem értem a csipkártya miért jelentené azt, hogy minden útért külön kell fizetni. Svédországban a kártyákat napra/hónapra is előre lehet váltani, lehúzáskor a kezelőautomata ez esetben a lejárat dátumát írja ki. Ugyanezen automata készpénzes kártyánál a maradék összeget jeleníti meg (kb. 15 éve használják ezt a techológiát szóval nem rocket science). Ja és a kártya is detto ugyanaz a plasztik, csak az üfsz-on meg a pénztárban megmondod hogy x összegű készpénzt akarsz rátölteni vagy egy egész havi 'bérlet' árát.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.26. 00:50:39

Rékuc, én értem a chip lényegét, csak azt nem látom (még) át, hogy egy ilyen feltöltősdi mennyivel jobb, mint a jegy - neadjisten bérlet. Azon túl, hogy nincs nyomdaköltség.
Ennél nagyságrendekkel olcsóbb volna még most is az időalapú jegy bevezetése.

_szerintem_

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.01.28. 01:15:26

Jajjaj, nehogy veletlenul chip kartya legyen! Van erre normalis megoldas, RFID-nak hivjak. (Persze lehet, hogy a szagertok ezt ertik chip kartya alatt.) Csak oda kene tartani a villamoson, buszon, es kesz. Helsinkiben remekul mukodik. Legalabb 5 eve.

FL 2008.01.28. 08:02:34

atleta, pontosan azt értjük alatta. Csak a chipkártya név a laikusok számára többet mond, mint az RFID. Mellesleg az RFID-ben is chip van.

kambekk, az időalapú jeggyel is van "némi" gond:

1. Ki tud adni időgaranciát? Pl. 30 perces jegyed van, amit egy viszonylag hosszabb vonal leutazásához használsz, ami általában mondjuk 25 percig tart. Viszont egyszer ez 35 percre nő, és pont az utolsó megállóban jön az ellenőr, amikor már túl vagy a fél órán...
2. Ahhoz is fel kellene szerelni az összes járművet nyomtatós jegykezelővel, ami szintén nem kevés pénz. Emellett nem lenne információ az utazásokról, bérlet esetében egyáltalán, jegyeknél pedig legfeeljebb minimálisat lehetne kapni. Azt is csak akkor, ha az összes készüléket átalakítjuk.

Szerintem nem ez a jövő útja, csak átmeneti megoldás, annak viszont drága.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.28. 11:13:42

Érdekes. Prágában, Bécsben működik a dolog. Ott mitől nem késnek vajon a járatok? Esetleg, mert ott többségben vannak a kötöttpályák? Nálunk is lehetnének...

Egyébként a pecsételős kütyük kiépítése kb 2 milliárdba kerülne (feltéve hogy nem lopják el a felét), míg a chip ennek kb. a tízszerese. Melyik éri meg akkor jobban?!

Sokkal inkább arról van szó, hogy a BKV húzza-halogatja a dolgot 2012-ig, hogy aztán a piacnyitás előtti utolsó órákban állami pénzből mégiscsak kiépítse, majd nagyhirtelen eladja a céggel együtt.

FL 2008.01.28. 15:21:08

Vajon miért nem tudom a profilomat szerkeszteni, ha nem a monogramomat, hanem a nicknevemet (Flacika) akarom látni? Ugyanis hiába próbálom átírni, ragaszkodik hozzá... Az indexen nincs probléma... Erről mit tudsz?

A pecsételős készülékek költségét 2 évvel ezelőtt számoltuk ki utoljára, akkor 2,5 milliárd körüli összeg jött ki (holnap tán pontosabban is meg tudom mondani). A chipes rendszer meg 15-20 milliárd közötti pénzbe kerülne, és sokkal több infót tud szolgáltatni. Ráadásul a jegynyomtatást is meg lehet vele spórolni, ami több száz millió Ft évente (6-700).

FL 2008.01.28. 15:40:52

Látom az update-et és nem értem. Az én infóm nem az ÜSZ.-ról való, hanem attól, aki dolgozik rajta - mármint ha a többi munkájától ráér... De lehet, hogy ő sem tudja a hivatalos álláspontot.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.28. 19:03:05

Kedves Laci, én már meg sem lepődöm... Az lenne a furcsa, ha nálatok tudná bárki is, hogy mit mikor minek...

A nick-kel kapcsolatban nem tudok infóval szolgáni, csupán az emailcímedet látom, és hogy [tag] vagy.

Flacika 2008.01.29. 14:40:45

Azt nem tudom, mi a hiovatalos álláspont. A III: negyedévet meg valószínűleg azért írták, mert gépesíteni fogják a pénztárakat és lehet, hogy a bérletkiadást is. Többet most én sem tudok, a bérletigazolványért felelős kolléga szabin van.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.01.29. 15:07:01

Köszi! Várom az újabb válaszvariációkat. Lesz ebből még 2012 - meglásd.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.02.02. 10:10:56

nem tudom, egy ilyen hitelkártya méretű bérlet azért fain lenne. nem kell ide bőr alá chip. és akár az általánydíjas dolgot is meg lehetne oldani vele, közepesnél picit egyszerűbb programozási feladat belekódolni ezt is.

csak ugyebár ki kéne hajintani pár pénztárost, mert hamár akkor lehessen megvenni a bérletet bankkártya-automatából is, ne aprózzuk.