Elcsúszó Budapest
2017. november 28. írta: városjáró

Elcsúszó Budapest

A Városjáró bloggere nem egy nagy filmesztéta, ellenben annál nagyobb Budapest-fan, aki a várost járva az utcaképek látványán túl szereti a Budapesten játszódó játékfilmeket is. Főleg azokat, amelyekben a főváros kiemelt szerepet kap.

Két, milliárdos költségvetésű játékfilm is bemutatásra kerülhetett e téren az elmúlt hetekben. Egyikük a Budapest Noir volt, másikuk a Viszkis. Sajnos azonban mindkét alkotás hiányérzetet hagyott maga után - már ami a filmek Budapest-ábrázolását illeti. Előbbinél ugyanis a 30-as évek utca- és városképét, utóbbinál pedig a 90-esekét nem sikerült teljeskörűen megalkotni. Noha ma már elérhető közelségben tudhatjuk az erre szolgáló digitális technikákat.

 

A Kondor Vilmos filmnél azon túl, hogy bántóan kevés városi totált alkalmaztak, azt a keveset is fésületlenül hagyták, ami végül bekerülhetett a filmbe. Így történhetett, hogy a regény pezsgő budapesti életének képesített változatában alig látunk épület totálokat és utcaképeket - városi panorámát pedig szinte egyet sem. A történet máig létező ikonikus színtereit pedig érthetetlen okokból szűk kivágású dublőrhelyszínek váltják ki. Így lett a cégéren kívül minden elemében Centrál a regénybeli Abbázia Kávéház és suta módon Lónyay utcai BÁV Központ az Est Rákóczi úti székháza - amely ráadásul arculatában teljességgel el is tér a megidézni kívánt eredetitől.
A lüktető nagyvárosi tömegközlekedésből sem kapunk ízelítőt. Egyetlen árva 436-os Schlick villamost futtatnak csupán körbe-körbe a Szabadság hídon, miközben annak idején a városban számos egyéb villamostípus is közlekedett. És szemrebbenés nélkül komponálják be mindezek mögé a Szent Gellért tér ködbe burkolózó 2016-os hátterét, amire nem képesek néhány digitális trükkel visszahelyezni a korabeli Szentimreváros házait, kupoláit és egykor volt épületdíszeit sem. Nem beszélve az 1936-ban játszódó film egyik autós üldözésénél használt bérkocsi lökhárítóján megjelenő "JOBBRA HAJTS!" figyelmeztetésről, mely azért is szembeötlő anakronizmus, mert ezen szabályt Magyarországon - így Budapesten is - 1941-től vezetik csak be. Ez a felszínesség a dedikáltan budapesti film közel 1 Mrd-os költségvetését figyelembe véve igen elszomorító jelenség.

 noir.jpg

jobbra.JPG(képek forrása: youtube.com)

Hasonló hibába esett bele a Viszkis alkotógárdája is. Mert bár a korhűség érdekében áttáblázták szinte a teljes Verseny utcát, és CGI-vel ügyesen eltüntették a Március 15. téri ortodox templom déli tornyát is, az utcaképek visszaöregítése mégsem jött össze nekik maradéktalanul. 
Így fordulhatott elő, hogy a korrupt hivatalnokot '89-ben kileső Viszkis mögött a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorának falán ott láthatjuk a csak bő tíz évvel később (2001-ben) átadott szimbolikus 56-os golyónyomokat, a 90-es évek krisztinavárosi Pauler utcájában a járdájára festett XXI. századi kerékpársávot, vagy épp az angyalföldi Zsarupalotával szemközti villamosmegálló FUTÁR oszlopos beton váróját - hogy olyan apróságokról ne is beszéljünk, mint a 90-es évek végének belvárosi terein felbukkanó 2010-es "Budapest Szíve" pollerek látványa, vagy az Oktogon saroképületeinek fénycsíkokkal díszített jelenkori panorámája és a történet idején meglévő terézvárosi épületállomány hiánya.

 visz1.jpg
visz2.jpg(képek forrása: youtube.com)

Kis kaliberű produkcióknál mindezek fölött talán el is lehetne siklani, de két Hollywoodban gyökeret vert rendező extra költségvetésű budapesti alkotásánál aligha. Pláne annak ismeretében, hogy a korhűség digitális megteremtésének lehetősége ma már a filmipar mindennapjainak alapvető része. Lásd ezt a szemléletes videót:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr8213399435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása