Kútvölgyi út szabályozása
2016. december 24. írta: városjáró

Kútvölgyi út szabályozása

A Minerva térinformatikai rendszer hegyvidéki adatbázisát böngészve még tavasszal bukkantam rá a Fővárosi településszerkezeti terven (TSZT) alapuló 12. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat legfrissebb (2015-ös) térképes verziójára, mely többek között a Kútvölgyi út középső szakaszának kiszabályozási tervét is tartalmazza. Felvetettem a témát akkor a Fb-on, de sajnos nem reagáltak rá sokan. Hátha most, év végén nagyobb figyelmet kap. Érdemes lenne. Már csak azért is, hogy egy életre levegyék a napirendről.

kutvolgyi_jpg.jpg

Hiszen mi értelme volna végigvezetni a hegyen egy 2x2 sáv széles utat - széttúrva, megsemmisítve, emeletmagas támfalak mögé tolva számos kertet és fás-bokros zöld közterületet, egyúttal élhetetlenné tenni több tucatnyi ingatlan soktucatnyi lakójának életét?

tszt.jpgA TSZT-ben piros szín jelzi a tervezett új nyomvonalat

Ha a térség közlekedésén akarnának módosítani, egyszerűbb volna a Tordai "utca" keleti oldalán fekvő két telket (házat) felvásárolni és azok mellett levinni az utat a Dániel úti körforgalomhoz. Persze egy szerpentin nagyobb puffert tudna adni, mint egy esetleg beduguló egyenes szakasz, viszont egy sor előbb említett zöldterület tűnne el általa örökre. Nem beszélve a kiszabályozás részeként kialakuló Fészek utcai beleharapásról... Ami szintén egy gyilkos gondolat az ott élőkkel szemben.

kutvo.jpgZsákutcás Kútvölgyi út Fészek utcai torkolata

perbete2.jpgPerbete utca

Jellemző egyébként ezen településszerkezeti kiszabályozósdi abszurditására, hogy a Kútvölgyi útba futó Perbete nevű meredélyt szintén kiszélesített (bár forgalomcsillapított) utcaként képzelik például el, miközben az utacska aljában lévő két ingatlanon kívül nem nyílik rá semmilyen telek. Fölötte/mellette fut viszont az élő Hadik András. És ahelyett hogy alulról lezárva, fent pedig feltöltve hozzáadnák a két érintkező oldal telkeihez, közterületeihez, inkább kiszabályoznák (a szintkülönbséggel persze mit sem törődve). Ahogy például a megszületése óta zsákutcaként létező Karvaly utca parkos, fás magánterületét is rákötnék a szélessé tett Kútvölgyire.

Minek? Menekülőútnak????

A fenti nyomvonalmódosítási terv csak egy kicsiny szelete a Fővárosi településszerkezeti terv anyagának. Egyéb (hosszú- vagy rövidtávú) változtatási szándékok megismeréséért a TSZT mellett érdemes mindenkinek átvizsgálnia a főváros Térinformatikai portáljának további alkalmazásait is.

 

UPDATE !   2016.12.31.


Tehtube Zsolt kutatása alapján a poszt publikálása óta kiderült, hogy a fenti nyomvonal terve már 1899-ben - a Fővárosi Közmunkák Tanácsa idején - is létezett. A tervet aztán hosszú érlelés után 1906-ben vezettek fel térképre, noha már a kezdetben is problémásnak látták a kivitelezést a területi igény, a várható munkaköltség, a kisajátítási összegek, no és az időközben felépülő villák miatt.

kutvolgyi.jpg Terv 1906-ból  (forrás: Budapest Főváros Levéltára)

A nyomvonalat ennek ellenére a későbbi évtizedek várostervezési térképein is szerepeltették, miközben egyre intenzívebbé vált a környék benépesülése, ezáltal Kútvölgy zöldterületének fogyatkozása is. Mára ez a folyamat szinte a maximumra futott, így még kevésbé érthető, hogy miért maradhatott fenn mindmáig élőként e - házon, tárgyon, terepen átívelő - erőteljes nyomvonalterv.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr7612071533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2016.12.26. 10:23:50

Feltehetően azért szerpentin, hogy az autóbusz télen is fel tudjon menni, a BMW X/ meg nyáron is valamivel lassabban menjen.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.12.26. 23:11:02

De hisz a György Aladár lefelé és a Kútvölgyi egyirányú szakasza felfelé is meredek. Mégis bírják a buszok.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2016.12.27. 09:23:21

@városjáró:

Azért a György Aladáron télen busszal lejönni.......
Az egyirányú szakaszon sem könnyen megy fel a busz. (télen).

A Kútvölgyi-György Aladár kereszteződés kiváltása is egy biztonságnövelő tényező lenne.

tehtube 2016.12.27. 09:25:30

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: 80 éve, amikor kitalálták, inkább az építőanyagot szállító lóvontatta szekerek teljesítményét vették alapul. Esetleg egy bringásét az akkor jellemzően váltó nélküli állományból.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 15:19:34

@városjáró: Kérdeztél témát.

A Moszkva téren a mekdomádsz oldalán egy iszonyú széles járda van, de valami háromszorsa annak, amit a nagy gyalogosforgalom indokol. Cserébe az autók sávjai rohadt keskenyek. (Főleg a távolabbi oldalon a Mártírok útja irányába.)

Meg amikor a krisztináról megyek a szilágyira, olyan keskeny a két sáv, hogy a Busz nem fér el. Azt a szokást alakították ki a sofőrök, hogy a moszkva téri lámpánál beállnak a két sáv közepére, és csak a szilágyi első kanyarja után az egyenesben húzódnak vissza a saját sávjukba. Teljesen megértem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.30. 15:24:54

@városjáró: Margit híd.

Nem fér el a bicikli sáv, az autóútra szorították. A gyalogjárda meg rohadt széles. Vannak ezek a ronda nagy lámpaoszlopok, azok is fél-fél métert elvesznek a híd szálességéből, tehették volna a szélére, kívülre, vagy filigrán keskeny modern oszlopokra. Ez a historizáló stílus nagyon nem jön be nekem.

A híd közerpén megszüntették a nagyon praktikus aluljárót, a felszínen kell a gyalogosoknak a lámpára várni. Az autósoknak meg a gyalogosokra. Meghagyhatták volna az aluljárót, és a zebrát leginkább csak a lusták és a kerekesszékesek használnák gombnyomással.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.12.30. 18:10:22

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Ez a Moszkva téri sávkiosztás a velejéig elé lett baszva. Már a kivitelezés elején jól látszott, hogy gondok lesznek. Én ahol csak tudtam jeleztem az aggályokat. De a BKK le se szarta. Össze vissza ütemtervvel, teljes hozzánemértéssel csinálták végig az egészet. A járdáktól a sávokon át a fákig. Egy ordas nagy pénzlopástóra használták csak fel az egészet. Némi kis baksist dobva a nép elé - új burkolat, letisztult metróépület, Csaba utcai mozgólépcső. De semmi egyéb fontos hiányosságon nem változtattak. Miközben igen silány munkát hagytak hátra.
Itt a blogban és a Fb felületemen is foglalkoztam a Krisztina krt-is sávval.
varosjaro.blog.hu/2016/04/27/csaba_utca_a_nagy_moszkvater-projekt_mostohagyereke

Igen soká - de bőven, amikor még lehetett volna rajta változtatni - jött valami félhivatalos válasz a sávokról, ami igazán csak nettó szerecsenmosdatás volt. Nem sokra rá le is tiltottak a BKK Fb oldaláról...
Pedig nyilvánvaló volt mér akkor, hogy teljes elbaszás lett a dolog, az általad is említett okok miatt. Noha faltól-falig raktak ott újra mindent. Tehát lett volna elég helyük jól kimérni a pályát. A baj csak az hogy aki az új pályaszélességet eredendően megtervezte, az már messze járt akkor, mikor valaki más (egy nála hülyébb) odaerőltette a szélére a nyílt bringasávot. Ennek levét issza ma mindenki aki arra jár. Felelős meg, hát nincs.

A Margit híddal is foglalkoztam anno. Bár én a környékének közterületi káoszával - amit az átadás után még évekig kellett kerülgetni.
varosjaro.blog.hu/tags/margit_h%C3%ADd

Az gyalogaluljáró megszűnését én nem gondoltam rossznak, de a bevezetett "villamossegítő - autós szopató" lámpaciklusokat azóta is.

Többet tenni nem tudtam. :(

retax 2017.01.06. 18:05:20

Miért nem írsz a főépítésznek? Célravezetőbb lenne.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.01.07. 17:12:11

@retax: Nincs kedvem. Ráizzítottam egy ismerős újságírót. Oszt majd megláttyuk.
süti beállítások módosítása