Közlekedési szétszóratva 2.
2016. október 25. írta: városjáró

Közlekedési szétszóratva 2.

Nem kis harc árán 2015 tavaszán nyilatkozattételre bírtam a Liget Projekt potentátjait az akkortájt bezáró Közlekedési Múzeum tárlatainak jövőjét illetően. A projektgazdák azt ígérték, hogy a felszámolandó kiállítási anyagok Budapest három műszaki múzeumában, illetve a ferencvárosi Bálna gyomrában lesznek megtekinthetőek.

gep.jpgAz ikonikus An-2-es elszállítása 2016 nyarán (fotó: repulnijo.hu)

Eltelt másfél év, de nagy volt a csend a témával kapcsolatban. Rákérdeztem hát, hogy hol és mi látható napjainkban a tavaly bezárt múzeum egykorvolt anyagából. Hát nem sok. Pedig anno arról volt szó, hogy a bezárás után az Elektrotechnikai Múzeum, az Öntödei Múzeum, a Közlekedési Múzeum lágymányosi tanulmánytára és a Bálna veszi majd át a közérdeklődésre számot tartó tárgyakat.

busz_2.jpg
Ezzel szemben a korábban még látható anyagok tizedét(!) - főként időszaki jelleggel -
 szétszórták az ország 4 különböző sarkában, a bemutatásra érdemes gyűjtemény további részét pedig (benne megannyi makettel, terepasztallal, autó- repülőgép- és hajómodellel - azóta is fedi a rossztékony homály. 

Tisztelt Városjáró Blog!

A nagyobb járműveinket ideiglenes raktárakba szállítottuk, így azokat jelenleg nem lehet megtekinteni. Kisebb műtárgyainkat az alábbi helyeken lehet látni:
Megint, s megint szüntelen” – Széchenyi napjai című kiállítás Széchenyi István Emlékmúzeumban Nagycenken
http://www.szechenyiorokseg.hu/index.php/aktualis/27-megint-s-megint-szunetlen
"Főúri utazások, úti kalandok” című kiállítás Keszthelyen a Helikon Szállóban
http://helikonkastely.hu/hu/kiallitasok/allando-kiallitasok/amazon-haz-latogatokozpont1/
„A kerékpározás története” Kisvárda Rétközi Múzeum
http://vardaimuzeum.hu/kiallitas/2199/
Bringológia kiállítás az Iparművészeti Múzeumban:
http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/412,Bringol%C3%B3gia?type=temporary
Üdvözlettel,
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

S hogy mindezt milyen megfontolásból? Nos ezért:

A fent említett múzeumainknak is megvan a saját egyedi tematikájú kiállításaik, amiket nem szívesen telepítettünk volna ki. A Bálnába való kitelepülés ötlet szintjén merült fel, ugyanakkor műtárgyvédelmi okokból nem lehetett volna megvalósítani. 

Üdvözlettel,
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Köszönjük Ligetprojekt!  Mért is vártunk mást?!

A bejegyzés trackback címe:

http://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr5411943125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.