Volt egyszer egy UTV
2013. június 12. írta: városjáró

Volt egyszer egy UTV

A kétezres évek végén indult egy szépreményű és hiánypótló vállalkozás, az UTV, amely Budapest számos pontjára kitett kameráinak képét online tette elérhetővé a neten. Ezzel aktuális körképet adva a város nagyobb csomópontjainak forgalmi helyzetéről.

A szolgáltatás ment is pár évig, ám az utóbbi években kezdett látványosan elhalni. A legfeltűnőbb leállásokra épp akkortájt került sor, amikor a belvárosban ellenzéki megmozdulások zajlottak. Ezt a honlap fórumán és emailben tucatnyian firtatták is, de az üzemeltetői válaszok szerint ez csupán ideiglenes műszaki hiba volt.  Ezek az ideiglenes leállások azonban később állandósultak, így a szépreményű szolgáltatás oldalán felsorolt 22 helyszín közül mára csupán 10 maradt aktív. Ezeknek is csak a felében fut minden irányról friss kép - ami a legjobb esetben is maximum 45%-os teljesítményt jelent. Ugyanakkor a honlap működik, tehát a tulajdonosok számára üzletileg és szakmailag még ez az arány is megfelelőnek tűnik. 

UTV1.jpgképernyőkép: UTV

A honlapot üzemeltető Mobilkép Kft. és Magyar Plastiroute Kft. képviselőjétől érkezett hivatalos válasz szerint a hiányos üzemeltetés legfőbb oka a forráshiány, és hogy a kezdeti fővárosi/állami együttműködési felajánlásokból (Fővinform, BKK), valamint média ajánlatokból nem realizálódott végül semmi. A kameraképek elérhetőségének bevételt jelentő fizetőssé tételét pedig felmérésük szerint nem fogadná el a közönség. Így az oldal - álláspontjuk szerint - nem tud fejlődni.
Hogy ilyen hiányosan miért éri meg mégis futtatniuk a szájtot, illetve hogy a finanszírozási háttér újbóli megerősödéséig miért nem tisztázzák ki az oldalt és szedik ki a rendszerből legalább a nem működő kameraképek címlistáját, sajnos nem derült ki a kapott válaszokból.

Pedig kis ráfordítással, reklámbevételek becsatornázásával könnyen naprakésszé válhatna az oldal - ha már annyit fáradoztak hajdanán annak létrehozásával. Hiszen, mint kiderült, a kamerák és az optikai kábelhálózat kiépítési költsége annak idején több tízmilliós tétel volt - melyhez ha csak engedélyezési szinten is, de hathatós támogatást kaptak közigazgatási szinteken is. Mindenesetre aki fantáziát lát az üzemeltetésben, bátran keresse meg a céget. A projekt ugyanis eladó!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr295357022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2013.06.12. 19:26:14

"A legfeltűnőbb leállásokra épp akkortájt került sor, amikor a belvárosban ellenzéki megmozdulások zajlottak."
ez nem igaz, korábban se működtek.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.15. 08:40:58

@Rocko-: meg sem kell néznem az előéleted, hogy szinte biztosan tudjam: jobbikos, esetleg fideszes vagy.
Amellett, hogy ezekben a körökben van a legtöbb buta alak, mindig ezek háborogtak, hogy épp őket nem közvetítette az utv.hu.
Anélkül, hogy bármi közöm lenne az oldalhoz:
1. Sok esetben annyian ugrottak rá hirtelen és egyszerre, hogy a hálózat, illetve maga a kameraképet szolgáltató szerver nem bírta a terhelést.
2. Pl. a Szabadsajtó utcai cirkusznál már hónapok óta, talán egy éve döglött volt az a kamera, amin még látni lehetett volna valamit.
----------------------------
Érdekelne, hogy a fórumon vírusról beszélők konkrétan hol és milyen vírust találtak az oldalon, mert első alkalommal okoztak némi pánikot és két napig vírust kerestem a gépemen, majd megkértem előbb egy ismerőst, hogy nézzen rá, pár hete meg az utv.hu szolgáltatóját, de sem én, sem ők nem találtunk semmit. Ami nem zárja ki, hogy van rajta valami malware, csak kellene a pontosabb cím.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.06.20. 13:16:20

Szolg. Közl.:A legutóbbi személyeskedést kiszedtem! Folytassátok privátban!
Thx

bpelhos 2013.06.23. 21:33:07

A Google Maps traffic térképe, a Waze, az Egérút ... gyakorlatilag megoldották a forgalominfót, és egyből térképes jól érthető formában adják az infót. Nem neked kell végigkattintgatni a kamerákat, és ez alapján ráadásul még megtippelni a város többi részének állapotát.
A reklámbevételek emlegetése hülyeség, ezek a kamerák, a streaming infrastruktúra annyiba kerül, hogy a költségek tördekése sem jönne be onnan. Tapasztalat.

Tömören tehát: indulásakor korszerű és innovatív megoldás volt, akkor nem hozták ki belőle a maximumot, most már pedig eljárt felette az idő.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.07.02. 10:33:55

@városjáró: bocs ;)
(az ilyeneket sajnos nem tudom szó nélkül hagyni... de biztosan én vagyok a gyűlölködő :D)

bekestobbsegg 2017.08.21. 22:56:15

@álfirkász: esetleg enyhe üldözési hajlam megfigyelhető, de van ilyen. :)

bekestobbsegg 2017.08.21. 22:56:46

Kár, hogy vége az oldalnak...
süti beállítások módosítása