Lukra futtatott nyilvánosság - avagy fórum BKK módra
2013. március 07. írta: városjáró

Lukra futtatott nyilvánosság - avagy fórum BKK módra

Hívni hívták az embereket - három kerület vidékéről is - a budai fonódó villamos projektjének mai nyilvános fórumára, de a helyszínre bemenni már nem engedték mindet, jóval a meghirdetett 5 órai kezdés előtt sem, mondván a 100 fős terem tűzrendészeti szempontból megtelt. Mindezt a BKK a helyszínt biztosító Novotel Budapest Danube Hotel sután magyarázkodó londinereivel közöltette a lukra futtatott érdeklődőkkel. A közlekedési holdingot hivatalosan képviselő személy nem volt hajlandó a kiszorult polgárok rendelkezésére állni, noha azt az ajtónállóktól többször is kérték a jelenlévők.

A kint rekedt 40 ember azonban nem volt rest, és spontán fórumot rittyentett az utcán. Volt ott minden és mindenki. Be nem engedett VEKE vezető, kireteszelt önkormányzati képviselő, kiebrudalt közlekedésmérnök, panaszos lakó, támogató egyetemista, beszámolót írni vágyó blogger - és civilekre hívott rendőrpáros is. Ha a fonódó jövőjének pontos alakulása nem is, de annyi bizonyosan nyilvánvalóvá vált ezen spontán esemény során, hogy a BKK szervezésből és kommunikációból leszerepelt. Innentől akár még igazat is mondhat - kevesen fognak hitelt adni szavainak.

A BKK nagy nehezen lehívatott képviselőnője ugyanis (akiről többszöri rákérdezés ellenére sem derült ki pontosan ki is volt valójában, mert bemutatkozni végül nem volt hajlandó) elzárkózó, lesajnáló és kirekesztő volt, a szó materiális valójában. Csak hárított, nem akarta megoldani - de még csak feloldani sem - a konfliktust. 
Ráadásul a kint rekedt érdeklődők eltanácsolásának tűzbiztonsági indoka is megdőlt a spontán demonstráció alatt, amikor bizonyítottan kiderült, hogy már többen távoztak a rendezvényről, így a helyük elvben szabaddá vált. Ám helyettük - felsőbb utasításra - továbbra sem engedték be a kívül maradottakat.

Nincs ezen mit szépíteni, a BKK durván leszerepelt rendezvényszervezésből! 
Pedig számos módon megoldhatták volna, hogy az érdeklődő polgárok ne fussanak - ez ügyben is, újra és megint - lukra.

- Például azzal, hogy a három kerületből meghívott érdeklődőket nem egy magán szálloda 100 fős kistermébe szervezik, hanem mondjuk a leginkább érintett kerületek egyik kulturális/oktatási közintézményébe.

- Például azzal, hogy nem a szálloda tanácstalan, és érthető módon viszolygó, londinereire bízzák az önhibájukon kívül kint rekedt, felháborodott emberek tájékoztatásának kötelezettségét, hanem a rendezvény megkezdés előtt - amikor már nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy elszúrták a szervezést - lejön egy felelős személy a BKK-tól és elnézést kérve a jelenlévőktől, tájékoztatást ad róla, hogy hol, milyen formában informálják majd a kint rekedteket is, és tartanak ismételt fórumot a meghirdetett témában.

- Például azzal, hogy nem alázzák meg a projektet eredendően kitaláló VEKE vezetőit, a nyilvánosságot 2 évvel ezelőtt elsőként informáló önkormányzati képviselőnőt, és a hivatalos köztájékoztatásra négy éve hiába váró érdeklődőket azzal, hogy 17 óra 8 perckor kiküldi őket az épületből - kvázi kiutasítva őket a rendezvényről.

- Vagy egész egyszerűen azzal, hogy a meghívó plakátokra ráírják, hogy "A rendezvény befogadóképesség 100 fő, az azon túl érkezőket sajnos a vonatkozó törvények értelmében nem áll módunkban beengedni, de kérdéseiket eddig és eddig, ide és ide küldhetik el".

Ezeket tehette volna a szervező főközlekedési nagyvállalat, ha komolyan gondolta volna az rendezvényre érkezett érdeklődők tájékoztatását. A felszólalni kívánó esetleges ellenzők hangadásának úgy sem tudták volna elejét venni ezzel a szándékolt kirekesztéssel, mivel ők - egyes bejutott hallgatók információi szerint - már fél ötkor bent ültek a teremben. 

Szóval ezt elszúrta a BKK. Nem kicsit, nagyon! Kérdés, hogy mindehhez mit szól majd a projekt vaskos részét finanszírozó Európai Unió?

56-os.jpgKi fonódik mivel - nem derülhetett ki a kirekesztett érdeklődők számára

 

A furcsa fórumszervezés sztorijának folyománya ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr115122023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2013.03.07. 21:49:17

Nem mindegy, Lángzsótika melyik tervnek fekszik keresztbe, mertcsak?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.07. 22:02:21

@Hurri Kán: Ha bjutottam volan okosabb lehettem volna. De kirúgtak bennünket még az épületből is.

Hurri Kán 2013.03.07. 22:11:58

@városjáró:
Talán tavaly? tavaly előtt? már volt szó erről a fonódóvillamos-projektről, hogy a 17-est összekötnék a 19-es vonalával, úgy, hogy fel is újítják a pályát, és ezzel Észak- és Dél-Buda között átszállás nélkül lehetett volna utazni. Az átkötés miatt pár parkolóhely megszűnt volna a Margit híd lábánál, na most erre fel közölte Lángzsótika, hogy a kerület ehhez nem járul hozzá semmi szín alatt... No comment. Városfejlesztés 2013.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.07. 22:49:34

@Hurri Kán:
Az érdemben utoljára két évvel ezelőtt közzétett infókat magam is olvastam, hallottam. Azóta ez lett volna az első tájékoztató. De - sokunk számára - nem lett.

Archív: varosjaro.blog.hu/2009/05/25/budai_fonodo_semmi_sem_biztos_csak_a_szarkavaras

zoldbuda.lehetmas.hu/hirek/544/elso-lakossagi-forum-a-budai-fonodo-villamosrol/

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.07. 23:10:50

Igen köszi. De semmi konkrét, semmi lokális új infó. Pedig az ördög a részletekben van.

mrpea 2013.03.08. 07:57:12

Döbbenettel olvasom, hogy mi történt a termen és a szállodán kívül, ugyanis bent ülve az eseményen ebből semmi nem tűnt fel, így megítélni nem ítélhetem meg a történteket, de ha így volt, akkor elítélem ezt a hozzállást.

Pár megjegyzésem azonban akad:

1. A VEKE facebook-bejegyzéséhez is leírtam, hogy a terem valóban kicsi volt az érdeklődéshez képest, mindazonáltal voltak üres helyek, de az ajtóban ácsorgó emberek inkább a pogácsát részesítették előnyben - mert ha nem akartak volna részt venni, minek jöttek el?

2. Az írásban szerepel, hogy "a helyszínre bemenni már nem engedték mindet, jóval a meghirdetett 5 órai kezdés előtt sem", amit árnyalni kellene, én ugyanis 16.50 és 16.55 között minden további nélkül bejutottam és akkor a terem fele még tök üres volt.

3. (Valószínűségszámítás mellőzésével) jelzem, hogy a hallgatóság ígéretet kapott arra, hogy a nagy érdeklődésre és számtalan kérdésre való tekintettel (tehát amennyiben igény mutatkozik rá), lesz még ilyen fórum. Ha így lesz, akkor pedig javaslom a blogbejegyzés több pontjának megfontolását a szervezők részére.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.08. 11:12:15

@mrpea: A kint maradt társaságtól többen is mondták, hogy már 3/4-kor nem engedték fel őket. Én 17 óra 05 perckor érkeztem, és számtalan embert láttam tanácstalanul álldogálni a bejárat előtt, majd csalódottan eloldalogni. Naivitás azt hinni, hogy ezeknek az elküldött polgároknak bárki bármikor is új rendezvényt akarna tartani. De ha mégis, szerinted bízni fognak még az egészben? Elárulom: NEM! Olyan sunyin és információmentesen lettek elküldve. Iszonyat nagyot hibázott a szervezéssel a BKK, a nemvárt balhét pedig igazi autokrata módon próbálta kezelni. És ennek számos tanúja volt a helyszínen. Ezek az emberek levonták magukban a konzekvenciát, ami engem a BKK szempontjából pont nem izgat, ám a lakossági participáció szempontjából végtelenül károsnak tartom.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.08. 11:14:34

Az meg hogy a hallgatóság miféle ígéretet kapott teljesen indifferens a kin terkedt, elküldött polgárok szempontjából.

mrpea 2013.03.08. 11:45:49

Egy pillanatig nem vonom kétségbe az álláspontotok jogosságát. Sőt, ha én is kint rekedtem volna, ugyanezt képviselném!

De az a két dolog, hogy én bejutottam 5 előtt néhány perccel, ti pedig nem, két kibékíthetetlen tény, ezért nem tudunk vitatkozni róla. Viszont a "nem" okáról és körülményeiről nagyon is érdemes és támogatlak is! (Ha jól tudom, ebben legaktívabb jelenleg a VEKE.)

A bent elhangzottakhoz próbáltam jóhiszeműen hozzáállni, és mivel hozzátok ezek az információk nem feltétlenül juthattak el, a magam módján próbáltam megosztani.

A további lépések a BKK-n múlnak, nem a naivitásomon vagy a csalódottságotokon. Remélem, nem pusztába kiáltott szavak hangzottak el.

De még egyszer: a be nem engedettek álláspontja onnan nézve kikezdhetetlen és nem is szerettem volna vele vitatkozni.

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2013.03.08. 12:07:11

Nemrég a londoni TfL egy kerékpárút fejlesztésével kapcsolatban lakossági fórumot szervezett - egy büfé sarkába! :)
De nem volt botrány, valahogy mindenki befért és jutott az érdeklődőknek tervrajz meg dokumentáció.

innovation 2013.03.08. 12:08:02

Miért nem lehet pontosan érkezni? Nálam ez fél órával korábbi időpont (minimum). Abból soha nem volt még gond. Megjegyzem nem voltam jelen, de két dolog a youtube-on lévő videóhoz:
1. a kintmaradottak viselkedésén nem keveset kell csiszolni. Ez sajnos az egész társadalomra igaz. Pökhendi, vérző szájú nyugdíjasok. Nem is értem, mit hisznek!

2. Ha a hölgy tényleg a BKK embere volt (bár nem derült ki, hogy milyen minőségében van kint), akkor szégyen és gyalázat, hogy így viselkedik. Elvileg egy közszolgáltatást gyakorló cég alkalmazottja, aki tőlünk kapja a fizetésést. Erőből próbált meg helyzetet kezelni, mint a mostani kormányzat. Meg is látszik a minőségén...

Nem mellesleg ideje lenne, hogy végre megvalósuljon a projekt!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.08. 13:26:38

én már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán a fórum ötlete megfogant a bkk-s fejekben?!?!?

Lennier3 2013.03.08. 13:42:15

"A terem a vártnál nagyobb érdeklődéshez képest szűkös kapacitása miatt sajnos sokan nem vehettek részt az előadáson, és az azt követő vitafórumon, ezért még márciusban újabb lehetőséget biztosítunk mindenkinek arra, hogy elmondhassa véleményét."

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.08. 14:08:24

@innovation: Ne kérdezz hülyeséget, mert nem állok jót érted! Érted? :) Pláne ha a monitorod elől akarsz csak szobatudóskodni.

A pontos érkezés, az nem fél órával hamarabbi odamenetelt kell jelentsen full munkanap full munkaidejében. De még csak takkra kimért odaérést sem. Még a színházak is 7 óra hetes kezdéssel játszanak, nemhogy egy lakossági fórumként meghirdetett nyilvános rendezvény. Kivezényelt kollégáknak, bennfentes szakiknak, rászervezett ellenkezőknek, lézengő újságíróknak megfelelhet persze az efféle időpont - ahogy a déli 12-re rakott sajttájok is megfelelnek nekik -, csakhogy ez nem ilyen esemény volt.
Ismételni vagyok kénytelen magam: ezt így lebonyolítani botrány volt. Aki mentséget keres, aki kibúvókat kutat, aki az elutasított érdeklődők - érintett lakók, képviselők, szakmai civilek, tudósítani vágyók - minősítésébe fog, mind bukott utat jár, és a valódi lakossági részvételről mint olyanról kevés fogalma lehet - vagy annak kifejezett ellenzője. Vagy csak végtelenül tájékozatlan.
Egyik sem túl jó szcenárió.

panelburzsuj 2013.03.08. 17:09:34

"tűzrendészeti szempontból megtelt"

Hát nem érdemes megöregedni.

1986-ban, az első "hivatalosan" megejtett többes képviselőjelölések idejében szórul-szóra ezt közölték a Bánffy képviselő úr tiszteletére rendezett jelölőgyűlésről kívül rekedtekkel.

És pont a második kerületben! :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.03.08. 23:16:29

El tudom képzelni, hogy nem állt a békáká érdekében mindenkit beengedni, és az is érdekes, hogy pont a Bem rakparttól jó távol tartották a dolgot.

Miért?
- A parkolóhelyek meg fognak szűnni. Kb 200 hely fog eltűnni. A békáká kb két-három éve kiadott egy rajzot az új parkolóhelyekről, szép színes volt egyébként, de azon túl szart sem ért. Akkor levezettem, hol miben hazudik a békáká. Többek között a Margit utcai szerpentinen akarnak parkolót kijelölni, amihez fákat kellene kivágni, járdát arrébb tenni, és még akkor sem biztos, hogy elférne ott a busz. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a fonódó keretében a Margit utcát is átépítik.
A rendőrséggel szemben a lépcső tetején is újonnan létesített parkolóhelyeknek tüntetnek fel mai nap is szabályos várakozóhelyeket.

- Volt kb egy-két éve valami közös villamospótló, ami a 17-19 útvonalán járt. Kongott az ürességtől a Margit hídtól délre. Erre minek fonódunk? Mai napig nem látott még senki sem VALÓS utasszámlálási adatokat.

- A 17-es nem hoz annyi utast, mint a 86-os. Ezen kellene törpölni.

- Az érv, hogy átszállásmentes utazás, nem sokat ér, mivel a közös követésben csak minden harmadik járat lesz azonos, ergo ritkán lesz lehetőség átszállásmentesen utazni. Aki este nem akar adott esetben 20 percet várni a villamosra, az ugyanis több átszállással jutna céljához, mint most.

- Lassan négy éve megvan az átkötés a Móriczon. Miért nem használjuk?

Lánghot kritizálóknak: Láng leszarja a fonódót, mert neki a saját választóit kell védeni, akik nem örülnének:
- Annak, ha a rakparton nem lehetne parkolni
- Annak, ha megbénulna Bel-Buda forgalma egy felesleges építkezés miatt.
- Annak, hogy a Margit hídi szűk keresztmetszet rázúdulna a hegyi kis utcákra, mint a híd lezárásakor.

- A napokban volt valami terheléspróba a Bem rakparton, és rá öt nappal már sajtóbemutatják a kész terveket.

Aha persze...

HaTaczy 2013.03.08. 23:49:40

@innovation: De abból sem szabadna annak lennie, ha 5 perccel, vagy akár fél órával később érkezik valaki. Eleve -szerintem- szándékosan volt ilyen kis létszámra tervezve az egész. Innen indulj ki a hozzáállásuknál alkotott véleményednél.
Viszont, az sajnálatos, hogy egyre agresszívabbakká válnak az emberek. Nix tolerancia senki és semmi irányában. Magyarul, bunkósodik a NÉP!!

HaTaczy 2013.03.08. 23:50:13

@doggfather: Ezt kitől kérdezed??????

HaTaczy 2013.03.08. 23:55:22

A BKK emberei azóta lettek kussoltatóak, mióta alkalmazottakká váltak. Érdekes, nem? Megfigyelhető ez a régi legnagyobb hangadók viselkedésének totális, 180 fokos fordulatában. Mit mond a mondás? Ami megvehető, vedd meg, tedd a magadévá és téged fog utána (ki)SZOLGÁLNI!!

Amúgy, csak megkérdezem:
Az elmúlt 20 év alatt befolyt összeg akkora, hogy előtte soha nem volt ilyen beáramlás. HOVA TűNT EZ A MÉRHETETLENÜL SOK PÉNZ?!?!?!

HaTaczy 2013.03.09. 00:01:40

Nem tudom és nem is értem, hogy miért kerestek egyáltalán logikát az állam -kik is azok? Név szerint felsorolhatóak...KÖZGÉP és tere- által végzett dolgok esetében, hiszen csakis a pénzek lenyúlása a cél, nem a társadalom élhető létének a megteremtése. Eddig minden egyes helyen ellehetetlenítették a dolgokat. Főleg az autósok számára, hiszen a szemeket etetik mindenhol és mindenben.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.09. 00:04:21

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A hotel a Bem rakparton áll. Ebből a szempontból nem volt rossz hely, más okból annál is inkább.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.09. 00:57:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Mert te is elhamarkodottan kommentelsz. Pedig gyk. még be is linkeltem...

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.03.09. 10:33:02

El sem kezdték még de már el*úrták

innovation 2013.03.11. 12:47:48

@városjáró: Nem szobatudóskodom, hanem elmondom a véleményem. A magam részéről így látom. Ahová el akarok menni, odaérek. Pont.
Az való igaz, hogy korán volt a fórum. Itt nagyobb rugalmasság kellett volna a BKK-tól.
Az egyébként fura, hogy nem engedtek be utána embereket. Végül is nem színház...

@HaTaczy: Nem tudom, voltam már egy marha nagy előadóban, ahol ketten voltunk. Ráadásul nem tűnik egy kardinális kérdésnek ez az egész fonódó. Kell és kész! Emberek életét könnyíti meg. Miért kell állandóan ellenkezni mindenen???

A kijelentésed második részével viszont maximálisan egyetértek.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.03.11. 13:25:59

@innovation:
"Ahová el akarok menni, odaérek. Pont."
Szerencsés munka- család- elfoglaltság nélküli figura lehetsz, ha ez mindig sikerül neked.
A lényeget illetően viszont örülök, hogy kezded (be)látni a történtek abszurditását. A nyilvános véleménybecsatornázás pedig nem öncélú. Még akkor sem ha csak kettő embert érdekelne - pláne ha több százat. Az Eu sem csak a hecc kedvéért teszi kötelezővé. Persze nem ezt a formáját, amit itt eljátszanak.

innovation 2013.03.11. 15:01:58

@városjáró: Nem nélküli, de ami érdekel, odaérek.
Beláttam eddig is, viszont ahogyan Ha Taczy kolléga is írta, az emberek kezdenek elbunkósodni. Értendő ez egy elméletileg az én pénzemből élő társaság "arcára" és értendő ez a fröcsögő nyugdíjasokra, a mindent jobban tudó egyéb figurára. Nemtől, vallástól, bőrszintől függeltenül.

No mindegy, inkább dolgzom tovább!

HaTaczy 2013.03.11. 19:38:08

@innovation: Hol olvastál ki az írásomból ellenkezést? Én az árakkal vagyok haragban, de nagyon. A világ legdrágábban fizető, de lassan a legkevesebbet keresők vagyunk. Érdekes ez a hülye nép ezen a téren, hiszen szarik de maghasról a kifizetések összegére, ami az adójából van finanszírozva. Ha meg igaz a toji ilyenre, akkor KUSS legyen, hiszen engedi a meglopását, ki- és szétrablását.

HaTaczy 2013.03.11. 19:42:29

@innovation: "és értendő ez a fröcsögő nyugdíjasokra" Mi ez a gusztustalan köpködése ennek a korosztálynak??? Túl nagy pofája lett a fiatalságnak, hogy szapulni meri ezt a korosztályt. Gondolom, hogy a tojáshéj vagy még a seggeden van, vagy tegnap eshetett le :)

HaTaczy 2013.03.11. 19:47:00

@városjáró: "Az Eu sem csak a hecc kedvéért teszi kötelezővé." Kint azért vannak elég erős érdekképviseletek, vagy erős lakossági összefogások, amivel elérhetőbbek a célok. Itt csakis egymásnak tudunk ugrani, hiszen a szomszédom leütése könnyebb, hisz ott áll mellettem. Ja, hogy nem Ő okozta a bajt? Nem számít, lényeg, hogy a düh és harag le lett vezetve.

innovation 2013.03.26. 15:04:33

@HaTaczy: Dehogy! Nem egy korosztályt illettem ezzel a jelzővel, hanem azokat, akik így viselkednek. Ahogyan a videón is voltak, valamint a savval fenyegető bá'! Ja, nem vagyok még a nyugdíj közelében, de hogy jön ez most ide?
Én pusztán az értelmes párbeszédet hiányolom. S ahogyan a fiataloknak nagy lett a szája, úgy egynémely nyugdíjasnak is.
süti beállítások módosítása