Városvédők felhívása
2012. február 28. írta: városjáró

Városvédők felhívása


Szorult helyzetben a Budapesti Városvédő Egyesület. Pénzszűke és helyiséggondok nehezítik a működést. Az idén 30-dik évébe lépett egyesület elnőke, Ráday Mihály, kéri, hogy aki tud segíteni a fennmaradásban, bátran jelezze feléjük!

Blogunk a felhívás közzétételével próbál segítséget nyújtani e, Budapest számára kiemelten fontos, civil egyesületnek.

Tisztelt Barátaim, Városvédők,

össze kell fognunk, ha meg akarjuk menteni a mozgalmat, az egyesülete(ke)t.
Lehet, hogy csak én nem látok elég pozitívumot, de lehet, hogy valóban nincs sok, nincs elég. Sokszor mondtam magam is, sokszor fogalmazták meg mások is: fiatalítani kell! Igaz.

Sokan voltunk olyanok, akik úgy érezték, úgy éreztük a rendszerváltás előtt jóval, hogy szükség van a civil összefogásra, az összetartásra, megtaláltuk a feladatot, a közös tennivalót az épített és a természeti környezet megismerése, értékeinek felmutatása, népszerűsítése terén, tenni tudtunk külön-külön és együtt is az értékek védelméért, megóvásáért, felújításáért és új értékek létrehozásáért. Az akkor csatasorba állt, s saját településén, valamint országos közösségünkben is feladatot, sok munkát vállalt társaink közül sokan elmentek, s csak az emléküket őrizhetjük ma már. Sokan pedig megöregedtek, s ezek közé tartozom én is.

Vannak, jönnek ötletek, mit kellene csinálni, de van-e aki az ötletek megvalósításában, kivitelezésében érez magában erőt? Ki az a fiatal – az alapító atyáknál és anyáknál mindenképpen fiatalabb – aki érez magában késztetést és elég erőt a közösség további szervezéséhez, nem csak az egyes „projektek” megvalósításában?

kép: wikipedia

A Budapesti Városvédő Egyesületben 2011-ben is voltak események. Sikerült megszervezni néhány kiállítást a Kossuth Lajos utcai székhelyen. Ha szobor-állítást, renoválást nem is szerveztünk, de egy emléktábla állításában (a Siklónál) részt vettünk, beszálltunk néhány könyv megjelentetésébe, s továbbra is foglalkoztunk könyvek és kiadványok értékesítésével. Úgy tűnik, újjászerveződik a legrégebbi (még az alapítás előtt életre hívott) csapat, a fotográfusoké, s a helyiségeink megfelelőnek bizonyultak néhány tagcsoportunk összejövetelei számára.

Ugyanakkor – sajnos – nem vagyunk ott az internetes világban, amely – úgy tűnik – ma már megkerülhetetlenül fontos. Vajon ki az, kik azok, akiknek tehetségük és kedvük van ahhoz, hogy életben tartsanak, s frissítsenek egy honlapot, vezessenek egy
facebook rovatot?

Az öregebbeknek biztos vannak, lennének ötleteik, mihez kellene híveket, „lájkolókat” keresni, akár mozgalommá szervezni egy-egy ügyben a közös fellépést, megmozdulást. Egy-egy újságcikkben megírni a bosszúságainkat, vagy javító szándékú ötleteinket, bizony, ma már nem elég. Ki akar ebben a továbblépésben segíteni?


Időközben szépen elfogytak az anyagi tartalékok. A fűtésszámla, a villanyszámla csak jön, a bérleti díj nem lealkudható. Az önállóan bárhová máshová költözéssel ugyanezek, vagy a hasonló költségek megmaradnának. A pályázaton nyerhető működési összegek a minimálisra zsugorodtak, a Fővárosi Önkormányzat nem költ u.n. „nem kötelező” feladatokra, s a civil szervezetek ebbe a kategóriába tartoznak…

Nem tudok egyetlen olyan javaslatról sem, amellyel a mai „székhely” további működtetése megoldható lett volna. Anyagiak hiányában – már, mint tudható – meg kellett válnunk azoktól, akik állásban voltak az egyesületnél, a Kossuth Lajos utcában, s most már magától a helytől is.

kép: építészfórum


Most szóljon, aki jobb megoldást tud, kérem! Ha ilyen nincs, költözünk, költöznünk kell.

A Város és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) tulajdonában von öt kisebb-nagyobb helyiség a XII. kerületi Böszörményi úton egy irodaházban. A legelfogadhatóbb elképzelés az, hogy ott összezsúfolódunk – már ami az irodai munkát illeti, meg a könyvtárat, fotótárat, s – ha szükség lesz rá, mert van ilyen igény – másutt, vendégként rendezünk kiállításokat, nagyobb összejöveteleket. Volt korábban is ilyen fölvetés, de akkor még én tartottam ezt elképzelhetetlennek. Mostanra beletörődtem.

Még mindig mondom: ha valaki tud jobbat, látja akár a K.L. utcai három szint fenntartásának lehetőségét, szóljon, segítsen!

 

 kép: beszélő


Kérem, jelentkezzen, akinek ötlete van, segítőkész kezei, írjon drótpostán (budapesti@varosvedo.hu), telefonáljon (321-1696), vagy szóljon Vándor Évának (06/20/4939011), vagy nézzen be a Kossuth Lajos utca 12-14-be. Jó lenne, ha mindenki magáénak érezné a gondot, a BVE továbbélésének megoldását.

No meg a fiatalítást, valóban.
Tavasszal egészen biztosan tisztújítást kell tartanunk, s ehhez jó lenne egy fiatalított küldött-közgyűlés!
Kérek mindenkit, nézzen körül azok között, akikkel együtt dolgozik a vállalt, a szeretett ügyön, van-e a fiatalabbak között mozdítható, mozgósítható városvédő társunk, akire számítani lehet a jövőben?
A legszebb - ha a helyben-maradás megoldhatatlan, márpedig ez nagyon valószínű - az lenne, ha a Város, és Faluvédők Szövetsége tulajdonában lévő irodákat eladhatnánk, s együtt költözhetnénk – annak árából - egy újabb (saját tulajdonú) helyre, nagyobb üzlethelyiségbe együtt, mely megközelíthető az utcáról, mint eddigi bérleményünk, s amelynek a fenntartását meg tudjuk oldani… Összetett feladat, nem látom át jelenleg, hogyan lenne megoldható.


Március végén elköltözünk (ha más ennél jobb javaslat nincs), április első hetében elhelyezkedünk, intézzük az átjelentkezéssel adminisztrációt (ebben is lehet segítséget nyújtani), s aztán megint teljes erővel lehet tervezni, kitalálni, hogyan és mit tehetünk Budapest értékeinek megismertetése, megszerettetése és megóvása érdekében!

Ráday Mihály
elnök

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr654221613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása