Fő(utca) a buhera
2010. március 18. írta: városjáró

Fő(utca) a buhera


Két mondat ütötte meg fülünket ma délután a belváros szépülő (szétdűlő) Újfőutcáját járva. Mindkettő sokat elárul számunkra erről az Eu-s pénzszivattyúról nagyprojektről.

1) Október 6. utcai csatornafedlap szintezést végző szakember: - Jó lesz az úgy, hagyd a picsába!
2) Szervita téri járdaszegély építő szakember: - Nembaj, majd beszabjuk Feri!

Az út mentén mindeközben már lárhatóvá vált a nem éppen Formatervezési Nagydíj várományos horganyoszlopos kresztáblák erdeje is. Hova máshova telepítve, mint közvetlenül a frissen ültetett fák tövébe. Tényleg csak nekünk tűnt kézenfekvőnek a pániksikoly? Mi lesz, ha lombot ereszt a vegetáció?!


 


De mégis az alábbi, készre átadott Kecskeméti utcai padcsoport jellemezte számunkra legjobban a hazai innováció és lokálkordináció győzelmét.  A járdaszél frissen lefúrt padcsoportjának közepén ott virított az utca korábbi, kint hagyott régi ostornyél lámpaoszlopa is.

Nem bírt nem felbütyékleni bennünk a számonkér(d)és: Hogy a habos lószarba akarják majd ezt az oszlopot végül kiemelni onnan? Nem fognak baromira bezavarni a bűvészmutatványkor a már lecsavarozott padok és igényesen(?) lefektetett burkolati kövek? Vagy netán akkor megint jönnek, felmarkolnak - majd visszatesznek mindent úgy, ahogyan épp jólesik nekik?!
Ahogy a hazai gyakorlatot ismerjük, nem kizárt. 
Legfeljebb "majd beszabjuk Feri!"


A túráért köszönet espének!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varosjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr731851112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.03.19. 08:54:58

hmm...nincs valami kapcsolat a kivitelezőhöz? vagy a rogán tónihoz?
szólni kéne nekik, de gyorsan

P. A. 2010.03.19. 09:33:48

Április-másjusban kezdik majd sétálóutcává alakítani a Lövőház utcát, ahol lakom. Kiváncsi leszek, hogy itt mit fognak alkotni a kivitelezők.

AMáDé 2010.03.19. 10:19:40

tekintve, hogy ez a csodás pad/lámpaoszlop-szimbiózis pont az egyetem bejárata előtt van, mindennap lehet röhögni rajta egy ízeset...

nem vagyok a főutca ellensége amúgy, sőt az utcabútorok kifejezetten tetszenek, meg a lámpaoszlop-poller-szemetes egységesség is, de hogy meddig fogja bírni a fagyot meg a sót ez a sok helyen igencsak lukacsos mészkő, és hogy hányan fognak zakózni a bármilyen csapadék esetén korcsolyapályát meghazudtoló síkosságú köveken, tényleg nem tudom...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.03.19. 13:38:48

A tervezők egyikét (Zöldi Pétert) levelezés szinten ismerem, a másikukat (Balogh Pétert) személyes találkozóról. Előbbi üzente, hogy részéről elhatárolódik a kivitelezés hibáitól. Másikukat nem kerestem meg.
Tervezőcégek: M-Teampannon Kft., s73 Kft.
Lebonyolító: Belváros-Lipótváros Önkormányzata, Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.

Lehet nekikmenni!

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.03.19. 13:39:31

mi ez a kötözködés már megint, a lámpaoszlop a pad háttámlája!

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.03.20. 12:56:52

@solaitid: a középen ülőnek. És a többiek? Vagy ez egy egyszemélyes pad?

megállnék egy szóra 2010.03.21. 22:50:43

@városjáró:
Ha s73, akkor Balogh Péter említésekor gondolom Balogh Péter István-ra gondoltál... ;)
(lásd. pl. Építészfórumon)
süti beállítások módosítása